Láng Géza (agrármérnök)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Láng Géza
Láng Géza.jpg
Született 1916. március 8.[1]
Békéscsaba
Elhunyt 1980. február 18. (63 évesen)[1]
Budapest
Állampolgársága magyar
Foglalkozása egyetemi oktató
Munkáltató
Iskolái
Kitüntetései Eötvös Loránd-díj (1975)
A Wikimédia Commons tartalmaz Láng Géza témájú médiaállományokat.

Láng Géza (Békéscsaba, 1916. március 8.Budapest, 1980. február 18.) agrármérnök, növénytermesztő, egyetemi tanár, a mezőgazdasági tudomány doktora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A növénytermesztési agrotechnika monográfusa, a gyepgazdálkodás és a talajerő-gazdálkodás avatott szakértője volt.

Életútja[szerkesztés]

Apja Láng Frigyes ügyvéd, anyja Réthy Erzsébet volt. A békéscsabai reálgimnázium elvégzése után 1934-ben a keszthelyi gazdasági akadémia hallgatója lett, amelyet 1937-ben fejezett be mezőgazdászi képesítéssel. Ezt követően beiratkozott a budapesti műszaki és gazdaságtudományi egyetem agrármérnöki képzésére, de az első félév után tanulmányait időlegesen félbeszakította, s 1937–1938-ban a keszthelyi akadémia növénytermesztési tanszékén volt gyakornok. 1938-tól 1940-ig a debrecen–pallagi gazdasági akadémián termeléstechnikai előadásokat tartott és gazdasági gyakorlatokat végzett adjunktusi besorolásban. 1941–1942-ben már ismét Keszthelyen oktatott a növénytermesztési tanszék tanársegédeként, ezenközben folytatta a fővárosi műegyetemen 1937-ben megkezdett agrármérnöki tanulmányait. 1942-ben rövid ideig az Országos Öntözésügyi Hivatalban vállalt tisztviselői állást, mígnem ugyanabban az évben bevonult katonai szolgálatra. A keleti fronton harcolt, majd 1943-ig tartalékos szolgálatba helyezték. 1943-ban a fővárosi műegyetemen letette záróvizsgáit, s kitűnő minősítéssel megszerezte doktori oklevelét. Ezt követően visszatért keszthelyi katedrájához, de 1944–1945-ben ismét bevonult katonai szolgálatra.

A mezőgazdasági felsőoktatás átszervezésekor, 1947-ben a Magyar Agrártudományi Egyetem első osztályú adjunktusává nevezték ki, s eleinte Keszthelyen, majd a fővárosban tanított. 1950-től 1956-ig a földművelésügyi minisztérium tisztviselőjeként tevékenykedett mint a szakoktatási főosztály, azon belül a tanulmányi osztály főelőadója. Fő feladata az alap- és középfokú iskolák növénytermesztési szakoktatásának megszervezése volt. Időközben 1952-ben megvédte értekezését, ezzel a mezőgazdasági tudomány kandidátusa lett. 1956-ban visszakerült Keszthelyre, és a mezőgazdasági akadémia – utóbb agrártudományi főiskola (1962), majd mosonmagyaróvári agrártudományi egyetem mezőgazdaság-tudományi kara (1970) – növénytermesztési tanszékén oktatott docensként, később tanszékvezető egyetemi tanárként. 1960-ban a mezőgazdasági tudomány doktora lett. Oktatómunkája mellett ellátta a rektorhelyettesi feladatokat, 1965 és 1968 között pedig az agrártudományi főiskola rektori tisztét is betöltötte.

Munkássága[szerkesztés]

Tudományos pályája során a növénytermesztés számos vonatkozásával foglalkozott, de főbb kutatásai a gyepgazdálkodás és a talajerő-gazdálkodás kérdéskörére terjedtek ki. Behatóan foglalkozott a legelő- és rétgazdálkodás talajbiológiai hátterével, a humuszgazdálkodás agrotechnikai hátterével. A talajtermelékenység fokozására irányuló kutatásai során megújította a füvesvetésforgó rendszerét, behatóan vizsgálta az istállótrágya-kezelés módszertanát és az intenzív műtrágyázási rendszereket. Kreybig Lajossal közös kísérleteik eredményeként leírták a foszforsavas műtrágyák szerepét az istállótrágya erjedésében. Átfogó vizsgálatokat végzett az éghajlati és talajadottságok közötti összefüggések feltárására, s eme kapcsolatrendszer függvényében vizsgálta a tápanyag-felhasználás optimalizálásának agrotechnikai lehetőségeit.

Már az 1930-as évek közepétől bekapcsolódott a keszthelyi gazdasági akadémia és az Alsódunántúli Zöldmező Egyesület növénynemesítő, szabadföldi kísérletező munkájába, hozzájárult a mezőgazdaságiellenőr-képzés kritériumainak kidolgozásához. Maga is számos kísérletet végzett, ezek közül kiemelkednek a szántóföldi kultúrák vetőmag-termesztési és vetéstechnikájára, valamint a kukorica- és burgonyatermesztésre, a burgonya leromlásának megakadályozására vonatkozó eredményei. Pályája későbbi évtizedeiben egyik fő szervezőalakja volt a mezőgazdasági kísérleti intézetek országosan kiépülő hálózatának, amely végül huszonnégy telephelyet (mintegy 20 ezer parcellát) foglalt magában.

Főbb kutatásai mellett összegző szaktudományos munkáiban a növénytermesztés szinte valamennyi kérdéskörét monografikus igénnyel tárgyalta; 1951-es kézikönyve öt kiadást ért meg. Tankönyvei és egyetemi jegyzetei mellett több száz szakcikke, közleménye jelent meg.

Társasági tagságai és elismerései[szerkesztés]

Tudományos eredményei elismeréseként 1964-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1970-ben rendes tagjává választották. 1967-től három éven keresztül volt az MTA IV. Agrártudományok Osztályának titkára, 1970-től 1976-ig elnöke. Emellett elnöke volt a Magyar Agrártudományi Egyesület Növénytermesztési Társaságának, 1968-tól levelező tagja az NDK Mezőgazdaság-tudományi Akadémiájának (Akademie der Landwirtschaftswissenschaften der DDR), 1972-től tiszteleti tagja a V. I. Lenin Össz-szövetségi Mezőgazdaság-tudományi Akadémiának (Всесоюзная академия сельскохозяйственных наук имени В. И. Ленина), választmányi tagja a Nemzetközi Agrártudományi Kutatási Központnak (CICRA) és a Nemzetközi Agrármérnöki Szövetségnek (CITA).

Tudományos munkássága elismeréseként 1975-ben átvehette az Eötvös Loránd-díjat, 1978-ban pedig a Gödöllői Agrártudományi Egyetem díszdoktorává avatták. 1963-ban a Munka Érdemrend, 1975-ben a Munka Érdemrend arany fokozatának kitüntetettje lett.

Főbb művei[szerkesztés]

  • Szántóföldi növénytermesztéstan. Budapest: Tankönyvkiadó. 1951.  
  • Növénytermeléstan: Főiskolai tankönyv. Budapest: Mezőgazdasági. 1952.   (Baskay Tóth Bertalannal)
  • A trágyák helyes kezelése és felhasználása. Budapest: Földművelésügyi Minisztérium. 1954.  
  • Mezőgazdasági alapismeretek: Növénytermesztéstan. Budapest: Mezőgazdasági. 1954.  
  • Istállótrágya-gazdálkodás a vetésváltó földművelési rendszerben. Budapest: Mezőgazdasági. 1960.  
  • Szántóföldi növénytermesztés. Budapest: Mezőgazdasági. 1976.  

Felhasznált források[szerkesztés]

  1. a b http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC09006/09151.htm, Láng Géza, 2017. október 9.