Kategóriavita:Afsárida-dinasztia

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Mathae 15 évvel ezelőtt a(z) Afsar témában

Afsar[szerkesztés]

Csak szeretném felhívni a figyelmet, hogy az Afsar-ház változat nem rontott cím! Egyrészt szeretném az igen tisztelt változtató figyelmét is felhívni, hogy az általa is használt Royal Ark is ezt a változatot, tehát az Afshar és nem Afsharid formát alkalmazza, tehát semmi kifogás nem lehet vele kapcsolatban, és ami a dinasztia és ház kérdését illeti, persze megoszlanak a vélemenyek, de a dinasztia inkább nagyobb, több ágból álló uralkodóházat jelöl, a ház pedig kisebb, egységesebb uralkodóházat, de ez sem szentírás, de itt a lényeg nem a dinasztia/ház körül forgott, hanem az uralkodóház elnevezésén, amely megint csak önkényes változtatás volt. Itt szeretném felhívni még az érintettek figyelmét, hogy nem jó gyakorlat, ha az tekinti megtekintettnek egy szócikket, aki maga írta, csak azért, mert admin, és ezt megteheti, mert ennek semmi értelme, ez megint csak visszaüt a eikipédia pártatlanságára és színvonalára. Aki azzal nincs tisztában, hogy a lektori feladatokat nem a dolgozat, könyv, cikk írójának kell ellátni, az alapvető hiányosságokkal rendelkezik a tudományosság kritériumainak tekintetéten, és egy tudományos cikk megírásának és elbírálásának tekintetében. Sajnos azok vétenek mindig legtöbbet e kritériumok szigorú betartásának tekintetében, akik esetében ez jogosan elvárható lenne. És ez elvárható akkor is, ha mások munkáját minősítik, tehát a legkörültekintőbben kell eljárni, és a legprecízebben indokolni, ami elmaradt most is, látható, hogy semmi alapja sem volt a gyors változtatgatásnak. Még egyeet szeretnék felvetni, ez pedig a keleti nevek, és főleg most közel-keleti nevekre gondolok. Nem hinném, hogy a sokszor itt megadott változatok lennének a legmegfelelőbbek, ezért kéretik ezek átvizsgálása, és szigorú nyelvi, helyesírási, hagyományos formák tekintetében áttekinteni, hogy ezek-e az elfogadott formák, mert én ebben kételkedem, de én ehhez itt mind kevés vagyok. nem is kívánom tovább folytatni a vitát, rábízom azokra, akik ezt megfelelően tudják kezelni, és helyre rakni. És nem egy ember tulajdona az a szellemi termék, amely itt létrejön, tehát kritikátlanul senki se fogadjon el semmit. Senki sincs egymaga az abszolú igazság tulajdonában, és ne is vindikálja önmagának.Peadar vita 2009. január 12., 18:22 (CET)Válasz

Nem mondtam, hogy rossz, mert nincs benne "-ida". Azért rossz, mert nem jelöli az a-â különbséget. De te nyilván ezt is jobban tudod, várom többezer karakteres válaszod, amiből úgysem derül ki semmi értelmes :)– Ματθαίος Δαμασκηνός Vita 2009. január 14., 18:42 (CET)Válasz