Kápolnai unió

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A kápolnai unió az erdélyi parasztfelkelést követően Erdély magyar–székely–szász kiváltságos rétegeinek a szerződése volt, amely 1437. szeptember 16-án jött létre. A kápolnai uniót a magyar nemesség, a székely székek és a szász székek kötötték meg. Ez a szövetség hivatalosan az Erdélyt fenyegető mongol és oszmán veszély ellen, ténylegesen azonban a parasztok ellen irányult. Bár a parasztfelkelés négy hónappal később befejeződött, a magyar, székely és szász nemzet uniója még több évszázadon át fennmaradt, és egészen 1848-ig meghatározta Erdély politikai berendezkedését.[1] A kápolnai unió célja részben a püspökség és a nemesség közötti viszály elsimítása, részben a kisnemesség megnyerése volt. A szövetség megkötésében Lépes Györgyön kívül részt vettek Lépes Lóránd alvajda, a nemesek, a székelyek előkelői és a szászok vezetői.

Előzményei[szerkesztés]

A Budai Nagy Antal-féle parasztfelkelés kezdetben sikeres volt. A felkelők sérelmeit a nemesek az 1437. július 6-i kolozsmonostori egyezségben taktikai célból orvosolták. A nemesek csapatai a Déstől északra fekvő Kápolna mezőváros felé vonultak vissza. Itt kötötték meg az uniót az alvajda kezdeményezésére, mivel úgy vélték, a parasztfelkelés megállítására csak ezáltal nyílt lehetőség.

Főbb pontjai[szerkesztés]

  1. a szerződő felek hűséget fogadnak a királynak;
  2. ha valamelyik szerződő felet támadás érné, a többi köteles segítségére sietni;
  3. rendelkeztek a táborozó katonaság ellátásáról;
  4. megszüntettek minden ellenségeskedést egyrészt a püspökség és a gyulafehérvári káptalan, másrészt a magyar nemesek, a szász és székely előkelők között.[2]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]