Kádár-címer
A köznyelv „Kádár-címernek” nevezi a Magyar Népköztársaság 1957-ben (1957. évi II. törvény 3. §-a) elfogadott és a rendszerváltásig használt nemzeti jelképét.
Leírása
1957. évi II. törvény 3. § Az Alkotmánynak a Magyar Népköztársaság címeréről szóló 67. §-a a következőképpen módosul:
„67. § A Magyar Népköztársaság címere: kétoldalt búzakoszorúval egybefogott, világoskék mezőben álló, ívelt oldalú piros-fehér-zöld színű pajzs. A búzakoszorút balról piros-fehér-zöld, jobbról vörös színű szalag fonja át. A pajzs fölött középen elhelyezett ötágú vörös csillag aranyszínű sugarakat bocsát a mezőre.”
Története
1956 októberének felkelői - egyfajta „heraldikai népítélettel” - kivágták a magyar zászlók közepéből a rákosista címereket, s hitet tettek az 1949 előtti - ekkor már általánosan Kossuth-címerként emlegetett - koronátlan kiscímer mellett. Ez utóbbi népszerűsége 1956 őszén olyannyira osztatlan volt, hogy még a november 4-i szovjet fegyveres beavatkozás eredményeként hatalomra jutott Kádár János is a Kossuth-címer államcímerkénti megtartása mellett nyilatkozott egy ideig. De nem sokáig. A hatalmukat restauráló kommunista erők 1957-ben Légrády Sándor grafikusművésszel újabb, az ő eszméiket tükröző államcímert terveztettek, amely 1990 nyaráig szimbolizálta Magyarországot. A heraldikai szörnyszülött 1949-es államcímerhez képest az új jelkép szakmai szempontból kétségtelenül nagy lépést jelentett előre, mert vörössel, fehérrel és zölddel vágott tárcsapajzsa révén szigorúan vett címertani értelemben is címernek volt tekinthető. Sisakdíszeként a kommunista szimbólumot, a lebegő ötágú vörös csillagot szerepeltették, a pajzsot jobb oldalon nemzetiszínű, bal oldalon vörös szalaggal átfogott sárga búzakoszorú-kartus környezte. A búzakoszorú és a pajzs közé azonban odakerült - a tervező által minden bizonnyal az 1949-es címerből átvett - antiheraldikus kék mező is, amelyre a vörös csillag sárga („aranyszínű”) sugarakat bocsátott. E címer szimbolikája meglehetősen egyszerű volt: a kor hivatalos ideológiájának megfelelően a pajzstartóként alkalmazott búzakalászok a parasztságot, a sisakdíszként szereplő ötágú vörös csillag az ország kommunista jellegét és egyben a munkásságot volt hivatva megjeleníteni. A kommunista hagyományokra és nemzetköziségre utalt a bal oldali búzakalászt átfogó vörös szalag is. Ugyanakkor alapos címertani ismeretek hiányában sem a címer „megrendelői”, sem Légrády, sem a „Kossuth-címert” a „reakció trójai falova” minősítéssel ellátó, mögötte a „kapitalizmus és a fasizmus restaurációjának a törekvéseit kereső”, újságíróból lett alkalmi heraldikus Várkonyi Endre sem vették észre, hogy - paradox módon - az 1957-es címer, ha lehet, még a „Kossuth-címernél” is „nemzetibb”, hiszen fő alkotóelemének, a pajzsnak a vágásain kizárólag a nemzeti színek szerepelnek; minden kommunista szimbólum a heraldikai szakember szemében másodlagos, külső alkotóelemek közé került. A címerben hangsúlyozott nemzeti jelleg azonban kiüresedetten, konkrét történelmi tudattartalmak nélkül jelentkezett, hiszen a pajzs nemzetiszínű vágásai mögött csak a heraldikát igen alaposan értők ismerhették fel az ősi magyar címer vörössel és ezüsttel hétszer vágott hármas halmának a zöldjét, így az 1957-es címer ennyire áttételesen már csak alig-alig utalt a történelmi magyar címer egyes ábrázolásaiból kiolvasható szimbólumokra. Az „utca embere”, a nem heraldikus szemlélő teljes joggal láthatta úgy, hogy heraldikatörténetileg nézve az 1957-es címer a pajzs formáján kívül semmit sem vett át évezredes, önálló, folyamatos államiságunk szimbólumából, történelmi címerünkből.
Lásd még
Forrás(ok)
- 1000 év törvényei[1]
- Bertényi Iván: Új magyar címertan, Bp., Maecenas Könyvkiadó, 1993 ISBN 963-9025-71-2
- Dömötörfi Tibor: A magyar címer és zászló útja [2]