Ganzfeld-vizsgálat

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A „vevő” kísérleti személy a ganzfeld-kísérletben.

A ganzfeld-vizsgálat (német: „teljes mező”) a parapszichológiai kutatásokban használt egyik kísérleti elrendezés, mely a vizsgálati személy extraszenzoros percepcióban (ESP) mutatott képességeit hivatott vizsgálni. A vizsgálat során a kísérleti személy homogén vizuális és akusztikus ingerlést kap, mely a szenzoros depriváció hatását igyekszik szimulálni.

A kísérleti elrendezés[szerkesztés]

A tipikus ganzfeld-kísérlet a következőképpen zajlik:

Az „adó” személy egy hangszigetelt szobában képeket vagy rövid videó felvételeket néz, amit egymáshoz hasonló ingerek sokaságából választanak ki. A bemutatott felvétel a kísérlet „céltárgya”.

A „vevő” kísérleti személy ugyancsak egy hangszigetelt szobában foglal helyet. A szobát homogén piros fénnyel világítják meg, szemeit áttetsző, félbevágott pingponglabdához hasonló eszközzel takarják le. A fülére illesztett fejhallgatóból fehér zaj szól.

A vevőnek a másik szobában több ingert mutatnak be, melyek közül az egyik a céltárgy. A kísérleti személynek osztályoznia kell, ezen ingerek mennyire hasonlítanak az adó személynek bemutatott ingerhez. Találatnak az tekinthető, ha a vevő a legmagasabb osztályzatot a céltárgynak adja.[1]

Irodalom[szerkesztés]

  1. Atkinson & Hilgard: Pszichológia. Osiris kiadó, 2005. Budapest. 250. oldal.


Külső hivatkozások[szerkesztés]