Felcser

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Érvágás

A felcser elavult szó; leggyakoribb mai jelentései: tábori seborvos, néha átvitt értelemben kétes szaktudású, botcsinálta orvos. A szó jelentése időről időre, országról országra eltérő lehetett.

Néhány országban a 20. században az orvoshiány enyhítésére érettségizett fiatalokat 2 - 3 és fél éves szakképzésben részesítettek, annak érdekében, hogy képesek legyenek az egyszerűbb orvosi feladatok ellátásra. Magyarországon pl. a közegészségügyi-járványügyi ellenőrök képzése és funkciója lényegében megfelel a felcserekének.[1]

A szó eredete[szerkesztés]

A felcser szó a régi katonai nyelvből származik: Feldscher, illetve korábban Feldscherer (‘tábori borbély, seborvos’) rövidült formája a Feld (‘föld, mező, katonai tábor’) és scherer (‘nyíró, borbély’) elemekből, utóbbi a scheren (‘nyír’) igéből. Ez utóbbira az a magyarázat, hogy orvosok munkájához tartozott korábban a fej minden részének “karbantartása”, így ők egyszerre voltak fogászok, fodrászok és borbélyok is.[2]

Története[szerkesztés]

Amputálás

A sebészetet – a sebek, sebesülések (köztük a ficamok, rándulások és húzódások) ellátását – régebben nem orvos képzettségű borbélyok, csontkovácsok, majd később felcserek és seborvosok végezték. A borbélynak volt valamelyes eszköze, fertőtlenítőszere és némi tapasztalata a sebek kezelésében. A felcser szó később a kiképzett tábori orvosok segédjét, segédeit jelölte, akik megfelelő akadémiai-szakmai kiképzést is kaptak. Később csak azokat nevezték felcsereknek, akik nem voltak diplomás orvosok, hanem csak kirurgusok. A 19. század végén még az orosz hadseregben voltak altiszti rangú, az egészségügyi segédszolgálatra külön iskolákban kiképzett felcserek.

A 20. században felcsereket az orvoshiány megszüntetése érdekében alkalmaztak.

Források[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]