Füstjel
A füstjel egy optikai kommunikációs forma, melyet az amerikai őslakosok és a kínaiak egyaránt feltaláltak. A felszálló füst útjába takarót tesznek, majd eltávolítják azt, ezzel szakítva meg a folytonos füstoszlopot. Némi gyakorlással megtanulható a füstfelhők formájának és méretének manipulálása. A felszálló füstfelhőket könnyen megfigyelheti bárki, aki látótávolságon belül van. Ezért a jeladó helyeket általában úgy választották meg, hogy minél nagyobb távolságból láthatóak legyenek. A kínai nagy falra épített jelzőtornyokból is adtak le füstjeleket, hogy ellenséges támadásokra figyelmeztessék egymást a védők.
Nincs szabványosított füstjel protokoll. Az alkalmazott jelrendszert közösen határozza meg a küldő és a fogadó fél.
Európában is van hagyománya a füstjeles kommunikációnak. A pápaválasztás sikerességét is a mai napig füstjellel hirdetik ki a Vatikánban.
Irodalom
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Gusinde, Martin (1966). Nordwind—Südwind. Mythen und Märchen der Feuerlandindianer (német nyelven). Kassel: E. Röth.
- Itsz, Rudolf (1979). "A kihunyt tüzek földje". Napköve. Néprajzi elbeszélések (magyar nyelven). Budapest: Móra Könyvkiadó. 93–112. o. Translation of the original: Итс, Р.Ф. (1974). Камень солнца (orosz nyelven). Ленинград: Detskaya Literatura. Title means: “Stone of sun”; chapter means: “The land of burnt-out fires”. (Leningrad: "Children's Literature" Publishing.)
- Myers, Fred (1986). Pintupi Country, Pintupi Self. USA: Smithsonian Institution.