Enigma-variációk

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search

Az Enigma-variációk Op.36. zenekari mű, amelyet 1899-ben komponált Edward Elgar. 1898 októberében Elgar ezt írta Jaeger barátjának:

„Egy eredeti témára vázoltam fel variációkat. Elszórakoztam velük, mert egyes barátaimról neveztem el őket…”

A titokzatos téma az „Enigma”, amely önmagában voltaképp sosem szólal meg a műben, de mintegy rejtett kíséretként az összes variáción végigvonul. A partitúrában minden változat elején kezdőbetűk, illetve álnevek állnak, amelyek a zeneszerző egy-egy barátját, ismerősét jelölik.

Az Enigma-variációkat 1899-ben, Londonban mutatták be, Richter János vezényletével. A mű meghozta Elgarnak az országos sikert.

A mű keletkezése[szerkesztés]

Elgar elkötelezte a művet "a barátaimnak", minden variáció egy közeli ismerős körének zenei vázlata volt. Az elképzeltek közé tartozik Elgar felesége Alice, barátja és kiadója, Augustus J. Jaeger és Elgar is. Az 1911-es előadás egyik programjegyzékében Elgar így írta:

,,Ez a humorszellemben megkezdett és mély komolysággal folytatott mű a zeneszerző barátainak vázlatait tartalmazza. Lehet, hogy ezek a személyek megjegyzik vagy tükrözik az eredeti témát, és mindegyik megpróbál megoldást találni az Enigmára, így a téma neve. A vázlatok nem "portrék", de mindegyik változat tartalmaz egy elkülönült ötletet egy bizonyos személyiségre alapozva, vagy talán egy olyan eseményre, amelyet csak két ember ismer. Ez a kompozíció alapja, de a munkát úgy lehet hallgatni, mint egy "zeneszámot", függetlenül attól, hogy bármilyen külső gondolatról van szó.’’

Az "Enigma" előélezésével Elgar olyan kihívást jelentett, amely sok spekulációt okozott, de soha nem volt határozottan válaszolva. Az Enigmát széles körben úgy tartják, hogy rejtett dallamot tartalmaz.

Elgar elmondta, hogy az 1898. október 21-én este, egy fárasztó nap után, leült a zongorára. A dallam, amelyet játszott, elkapta a felesége figyelmét, és olyan stílusokban kezdett improvizálni a változatokat, amelyek bizonyos barátok karakterét tükrözik. Ezek az improvizációk, amelyeket kibővítettek és hangszereltek, az Enigma-Variációk lettek. Elgar úgy vélte, hogy Arthur Sullivan és Hubert Parry ábrázolását is magába foglalja, de nem tudta hasonló zenei stílusokat hasonlítani, és eldobta az ötletet.

A darab 1899. február 18-án fejeződött be, és a Novello & Co. kiadta. Először 1899. június 19-én Londonban, a St. James's Hallban szerepelt, amelyet Richter János vezényelt. A kritikusokat először irritálta a titkozási réteg, de a dicséretet inkább a mű anyagáról, szerkezetéről és hangszereléséről. Elgar később átdolgozta az utolsó változatot, hozzáadva 96 új ütemet és egy orgonarészt. Az új verziót, amelyet általában ma játszottak, először az 1899. szeptember 13-án megrendezett Worcester Három Kórusfesztiválon hallható, Elgar vezényletével.

Az európai kontinentális premier 1901. február 7-én, Düsseldorfban, Németországban, Julius Buths (aki 1901 decemberében a Gerontius álma európai premierjét is vezényelte). Gyorsan elért számos nemzetközi előadást Szentpétervárról, ahol 1904-ben gyönyörködött Alekszandr Glazunov és Nyikolaj Rimszkij-Korszakov, New Yorkba, ahol Gustav Mahler 1910-ben vezényelte.

A variációk[szerkesztés]

  1. C.A.E. (Caroline Alice Elgar, Andante L'istesso tempo)
    A zeneszerző feleségéről, Alice-ről szól. A főtémát követi, de egy oktávval magasabban szól, kidolgozottabb kísérettel.
  2. H.D.S.P (Hew David Stewart Powell, Allegro)
    Elgar zongorista barátjáról szól, aki a zeneszerző házánál játszott kamarazenét. Ujjgyakorlatként mindig a kromatikus skálákkal "melegített be". A tétel ezekre reflektál, kissé szatirikus formában.
  3. R.B.T. (Richard Baxter Townshend, Allegretto)
    Egy különc, idős emberről szól, aki triciklivel közlekedett és Elgarral golfozott. Vidám és humoros tétel
  4. W.M.B. (William Baker Meath, Allegro di molto)
    Elgar gazdag barátja, nagy földbirtokkal, aki hatalmas partikat rendezett. Ez a gyors és hangos tétel őt jeleníti meg, egy kissé felkavart hangulatban.
  5. R.P.A. (Richard P. Arnold, Moderato)
    Arnold amatőr zongorista, akivel Elgarnak fontos beszélgetései voltak, amelyek közben az illető rendszeresen szellemes és szórakoztató megjegyzéseket tett.
  6. Ysobel (Isabel Fitton, Andantino)
    Isabel Fittonról szól, arról a hölgyről, aki bemutatta Elgart leendő feleségének.
  7. Troyte (Arthur Toyte, Presto)
    Arthur Troyte Griffithről szól, aki építész és festő. Elgarral együtt sportolt és közösen fedezték fel az angol táj szépségeit.
  8. W.N. (Winifred Norbury, Allegretto)
    Winifredről és kedves otthonáról szól, aki sokat segített Elgarnak zenei programokat szervezni Worchestershire-ben.
  9. Nimrod (August Johannes Jaeger, Adagio)
    Egyike Elgar leghíresebb darabjainak. August Johannes Jaegerről szól, a zeneszerző legközelebbi barátjáról. Szünet nélkül követi az előző tételt. Ezt használta fel Hans Zimmer a Dunkirk záró jelenetéhez, ahol a Spitfire siklik.
  10. Dorabella (Dora Penny, Intermezzo:Allegretto)
    Dora Pennyről, a szép fiatal nőről, aki rajongva csodálta a művész zenéjét, Elgarékkal lakott, és velük is nyaralt.
  11. G.R.S. (Dr. George Sinclair, Allegro di molto)
    A fenti néven nevezett buldogról szól, amit Elgar rendszeresen sétáltatott és ami a folyóparton gyakran teljesen váratlanul a vízbe ugrott. Dr. George Sinclairnek hívták a Hereford katedrális orgonistáját is.
  12. B.G.N. (Basil Nevilson, Andante)
    Nevilson amatőr csillagászról szól ez a rész, aki kamarazenét játszott a szerzővel.
  13. |*** (Romanza:Moderato)
    Elgar sohasem indokolta meg, hogy miért adta ezt a "címet" a 13. variációnak. Egy bizonyos hölgyről szól, akit egy tengeri utazáson ismert meg.
  14. E.D.U (Finálé:Allegro - Presto)
    A finálé magáról Elgarról szól, akinek felesége adta az Edu becenevet. Ez a leghosszabb az összes variáció között. Visszatér az eredeti téma, majd Alice motívuma is megjelenik.

Hangszerelés[szerkesztés]

1 pikoló, 2 fuvola, 2 oboa, 2 klarinét, 2 fagott, 1 kontrafagott, 4 kürt, 3 trombita, 3 harsona, 1 tuba, üstdob, nagydob, pergődob, triangulum, cintányér, orgona (tetszés szerint) és vonós hangszerek

Az előadása - tempóválasztástól függően - 28-37 percet vesz igénybe.

További információk[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Pándi Marianne: Hangversenykalauz
  • Darvas Gábor: Zenei ABC
  • Elgar: Enigma Variations (CD) kísérőfüzet
  • zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap