Bikszád vára

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Bikszád vára
Dvorac Bisag
Bikszád vára
Bikszád vára
Ország Horvátország
Mai település Bisag
Tszf. magasság140 m

Épült 14. század
Elhagyták 20. század
(tűzvész)
Állapota rom
Típusa síkvidéki
Építőanyaga tégla, kő
Elhelyezkedése
Bikszád vára (Horvátország)
Bikszád vára
Bikszád vára
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 46° 02′ 41″, k. h. 16° 17′ 37″Koordináták: é. sz. 46° 02′ 41″, k. h. 16° 17′ 37″

Bikszád vára (horvátul: Dvorac Bisag) egy várrom Horvátországban, Bisag falu határának északi részén.

Fekvése[szerkesztés]

Bisag falu északi határrészén, a falutól mintegy 1500 méterre északra, az A4-es autópálya és a 3-as számú főút között fekszik.

Története[szerkesztés]

A vár felépítésének ideje nem ismert, de mint síkvidéki vár, a 14. században keletkezhetett. Később a Lonja folyó mellékének legjelentősebb várává fejlődött. Első birtokosai a Grebenváriak rokonai a Bikszádiak voltak, akikről a vár a nevét kapta. Bikszádi (Bisaški) György 1445-ben horvát vicebán volt, fia Péter viszont 1474-ben örökös nélkül halt meg. Ekkor a birtokot királyi engedéllyel Anna nevű leánytestvére kapta meg aki 1488-ban a Pozsega vármegyei, szentlelki Kastelanovich Miklóshoz ment feleségül. Az adományozást a Grebenváriak leszármazottai a Hermánffyak azonban vitatták és pert indítottak a javakért. A Kastelanovichok ennek ellenére a birtokot a család kihalásáig, a 16. század közepéig, 1550-ig megtartották. 1492-ben említik várnagyát Bikszádi Györgyöt. 1519-ben "ex castro nostro Bykzaad" alakban innen keltez egy levelet Kastelanovich György özvegye. Ezután a bikszádi uradalmat felosztották a Bikszádiak leszármazottai között. Így birtokosok lettek Rátkayak, a Zemcheiek, a Bradachiak, a Geréczyek, a Pethők, a Gottalok, a Patacsichok és a Keglevichek is. A vár a Keglevichek, a Patacsichok, közben 1620 körül egy időre a Zrínyiek birtoka lett. A 18. században Bikszád tulajdonosa volt Jankovich Antal is, akiről August Šenoa a Diogeneš című művét írta, tiltakozásként az akkori Horvátországban terjedő idegen szokások miatt. Az 1755-ös Körös vármegyei parasztlázadás központja Bikszád volt, de a felkelők miután a várat elfoglalták megkímélték. A 19. században az uradalom a trakostyáni Draskovich grófoké lett. Draskovich Károly és Batthyányi-Strattman Erzsébet négy gyermeke közül Bikszádot József örökölte. A család a 20. század elején egy magyarországi banknak adta el Bikszádot, amely a birtokot felparcelláztatta. A várnak később több tulajdonosa is volt, köztük 1932-től Begović Milan író, aki 1943-ig ott is élt. A második világháború folyamán, a várkastély egy tűzvész során végleg elpusztult, csak romjai maradtak.

A vár mai állapota[szerkesztés]

A vár a 14. században már állt, a 18. században barokk várkastéllyá építették át. Alaprajza négyzetes volt a sarkokon egy-egy hengeres toronnyal. A kastélyt vízzel elárasztott árokkal volt övezve, az árkon egy fából készített hídon keresztül lehetett átjutni. A várkastélyt a későbbiekben jelentősen átalakították úgy, hogy jelentősen megnövelték a kaputorony magasságát. Legutoljára az I. világháború után, de nem az eredeti állapotnak megfelelően restaurálták. A II. világháborúban, egy tűzvész során ment tönkre. Ma már csak két tornyának és kápolnájának romos maradványai vannak meg, de egy kétszintes melléképülete, az egykori magtár ma is viszonylag jó állapotban van. A kápolna néhány Krisztus életét ábrázoló falfestménye és gazdag díszítésű belső falmaradványa még látható, bár állapotuk egyre romlik. A kápolnában temették el 1861-ben Edgar de Corberon francia grófot, máltai lovagot, Jelačić tábornok barátját. A kastély déli, keleti és északi szárnya már csak a sűrű bozóttal benőtt terepalakulatokban figyelhető meg. A várárok ma is jól látható, szépen gondozott. A maradványok közvetlen közelében ma már néhány lakóház is található. A kastélypark feltehetően a 19. század első felében keletkezhetett. Az egykor 2,32 hektáron elterülő parkból mára csak néhány fa maradt fenn.

Galéria[szerkesztés]

Források[szerkesztés]