Baltimore Orioles

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Baltimore Orioles
Csapatembléma
Csapatembléma
Sapkaembléma
Sapkaembléma
ALE-Uniform-Orioles.png
A csapat meze
Csapatadatok
Teljes csapatnév

Baltimore Orioles (1964–)

St. Louis Browns (1902–1953)
Milwaukee Brewers (1901)
Becenév O's, The Birds
Alapítva 1901
Stadion

Oriole Park at Camdem Yards (1992–)
Memorial Stadium (1954–1991) Sportsman's Park (III) (St. Louis) (1902–1953)

Lloyd Street Grounds (Milwaukee) (1901)
Bajnokság Amerikai Liga (1962–), Keleti csoport (1969)
Bajnoki címek
World Series (3) 1983 • 1970• 1966
Amerikai Liga (7) 1944 • 1966 • 1969 • 1970
 1971• 1979• 1983
Keleti csoport (8) 1969 • 1970 • 1971 • 1973 
1974 • 1979• 1983
Wildcard hely (1) 1996

A Baltimore Orioles, amerikai baseballcsapat, székhelyük Maryland állam legnagyobb városa Baltimore. A Major League Baseballban, az Amerikai Liga Keleti csoportjában játszanak.

Történet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Milwaukee Brewers[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mai Orioles őse a Milwaukee Brewers(Sörfőzők) volt, amely csapatot 1894-ben alapítottak. Ez a csapat az akkori bajnokság alacsonyabb osztályában szerepelt, egészen 1900-ig.

Az 1900-as bajnoki szezon végén a Nemzeti Megállapodás miatt létrejövő Amerikai Ligába került át, ahol a Nyugati csoport két csapatának lett egyike. (A másik csapat a Detroit Tigers volt). Az 1901-es bajnoki szezonban a csapat az utolsó, 8. helyen végzett, 48 győzelmük mellé 89 vereség társult. Mérkőzésiket a Lloyd Street Grounds elnevezésű pályán játszották.

St. Louis Browns[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1902-es bajnoki szezonnak a csapat már St. Louis-ban vágott neki. Az új városhoz új név is társult, a csapat ekkori elnevezése St. Louis Browns (Barnák). A város ideális volt, hiszen a korábbi csapatot a tulajdonosai Clevelandbe költöztették (Cleveland Spiders), így itt már volt múltja a baseballnak, valamint játékra alkalmas létesítmény, a Sportman's Park is. Első St. Louis-i szezonjában a Browns második helyen végzett. Egészen 1954-ig szerepeltek ebben a városban. 1951-ben Bill Veeck, a Cleveland Indians korábbi tulajdonosa vette meg a Brownst. Veeck szerette volna elérni, hogy a város másik, rivális csapat a (Cardinals) elköltözzön, ezért megpróbálta a szurkolókat átcsábítani többek közt azzal, hogy a jobb Cardinals játékosokat felvásárolta. Amikor a Cardinals tulajdonosát adóvisszaéléssel gyanúsították meg, már mindenki biztosra vette, hogy a Cards megy. A csapatot azonban August Busch, Jr., az Anheuser-Busch söripari cég (többek közt a Budweiser gyártója) vette meg, így Veecknek egyértelművé vált, hogy neki kell menni. A terve ekkor az volt, hogy a csapatot visszaköltözteti Milwaukee-ba, ám a Liga többi csapata ezt nem nézte jó szemmel. Ezután megpróbálta magával vinni a csapatot Baltimore-ba, de ez a terve sem sikerült, viszont a csapat jogai mégiscsak ebbe a városba kerültek, mivel Veeck eladta azt egy Clarence Miles vezette Baltimore-i csoportnak.

Baltimore Orioles[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Baltimoreban már az 1890-es években is működött az Orioles nevű csapat, ám 1944-ben az akkori Oriole Park leégett, így 10 év baseball szünet állt be a városban. A nevüket a Narancstrupiál[1] nevű madárról (Baltimore Oriole) kapták, a csapat színeiben is ennek a madárnak a színezete köszön vissza. A mai Orioles 1954. április 15-én, egy utcai parádéval indult útjára. A leégett stadion helyett megépült a Memorial Stadion. A stadion avató mérkőzésükön 46 000 néző láthatta, amint megszerzik első győzelmüket a Chicago Withe Sox ellen, 3-1 arányban, és ezzel a tabella élére álltak. A folytatás már korántsem sikerült ilyen fényesen, utolsó hazai bajnoki meccsükön ismét a Chicago White Sox ellen léptek pályára, ám 11-0-ra alulmaradtak. A bajnokság végére aztán 100 vereséget szedtek össze és fényévnyire kerültek a korábbi első helyüktől.

A dicsőséges korszak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Igazi változás csak 1966-ban állt be, amikor az Orioles leigazolta Frank Robinsont Cincinnatiből, akiért cserébe Milt Pappast a csapat egyik legjobb dobóját adták. Robinson remek játékának köszönhetően a csapat megnyerte történetének első AL bajnoki címét, majd a bajnokság döntőjében söpréssel (vereség nélkül) intézte el a Los Angeles Dodgers csapatát. Robinson ebben évben AL MVP (Amerikai Liga legjobb játékosa) címet szerzett, ezzel ő lett az első játékos, akinek mindkét ligából sikerült ilyen címet szereznie (a Cincinnati Reds csapatában 1961-ben megszerezte az NL MVP címet). Az MVP cím mellé Robinson bezsebelte a Triple Crown (legjobb ütőátlag, legtöbb hazafutás, legtöbb beütött pont) díjat is. Érthető módon a Reds drukkerek nem nézték jó szemmel ezt a játékos cserét, de igazán akkor tomboltak dühükben, mikor az 1970-es bajnoki döntőben a korábbi sztárjuk által vezetett Orioles pont a Cincinnati Reds ellen gyűjtötte be második bajnoki címét. Ez a játékoscsere később, „a legaránytalanabb csere a baseball történetében” jelzőt kapta, még az 1988-ban készült Baseball Bikák című film is megemlékezik róla, mikor Suzan Sarandon a bevezető monológjában ezt mondja: „A rossz üzeletek hozzátartoznak a baseballhoz. Ki felejtené el a Frank Robinson, Milt Pappas cserét?”

Az Orioles történetében ezt az 1966-tól 1983-ig tartó korszakot a sikerek éveinek is nevezik, melynek záloga a nagyszerűen működtetett utánpótlás nevelés (farm system). Ezek a tartalék csapatok rengeteg fiatal tehetséget adtak a baseballnak, és vezették sikerre az Oriolest. Ebben az időszakban 3 bajnoki címet (1966, 1970, 1983) és 6 Amerikai Liga bajnoka címet (1966, 1969, 1970, 1971, 1979, 1983) nyertek. 3 játékosuk is MVP (Most Valuable Player) címet nyert (Frank Robinson-1966, Boog Powell-1970, Cal Ripken Jr.-1983), a dobó szekció bezsebelt hat Cy Young díjat (a bajnokság legjobb dobója cím) (Mike Cuellar-1969, Jim Palmer-1973, 1975, 1976, Mike Flanagan-1979, Steve Stone-1980) és 1971-ben 4 dobójuk is 20 győztes mérkőzést tudott elérni ami a 101-61-es győzelem-vereség mutatóhoz segítette a csapatot. A fiatalok beépítését legjobban a megnyert Rookie of the Year (év újonca) címek mutatják, amiből ezen időszak alatt hármat sikerült megnyerni (Al Bumbry-1973, Eddie Murray-1977, Cal Ripken Jr.-1982).

Az 1983-as bajnoki cím után aztán az Orioles elkezdett visszaesni. Ennek kiteljesedése 1988-ban következett be, amikor 21 zsinórban elszenvedett vereséggel kezdték a szezont, ami máig Major League rekordnak számító vereségszéria a bajnokság rajtjában. Természetesen a tulajdonosok nem nézték jó szemmel a dolgot és megváltak az akkori edzőtől Cal Ripken Sr.-től, helyére a játékosként rengeteg sikert elért Frank Robinsont nevezték ki. Ezt a szezont már ő sem tudta megmenteni a csapat 54 győzelme mellé 107 vereséget gyűjtött be. Ennek fényében volt igazi szenzáció, hogy 1989-ben a mindenki által már leírt O's majdnem megnyerte a Keleti csoport bajnoki címét, mindössze két győzelmen múlott ez a siker.

Az új stadiontól napjainkig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Cal Ripken Jr. egy mérkőzés előtti ütőedzésen 1993-ban

1992-ben hatalmas ünnepség keretében átadták a modern kornak jobban megfelelő új stadiont a Camden Yardot, ahol 1993-ban megrendezték az All Star Game gálát. 1995-ben aztán újra az Oriolestól volt hangos a sajtó, ugyanis Cal Ripken Jr. megdöntötte Lou Gehrig rekordját, aki 2130 mérkőzésen volt megszakítás nélkül a kezdő csapatban. Ripken nagyszerű sorozata 1998. szeptember 20-ig tartott, összesen 2632 mérkőzés került a neve mellé.

A csapat utolsó nagy fellángolása az 1996-os és 1997-es szezonban volt. 1996-ban a csapat, mint legjobb második (wild card) delegálta magát a rájátszásba, ahol a World Series elődöntőjéig jutott, itt a későbbi bajnok New York Yankees ellen veszettek 4–1-re. 1997-ben megnyerték az Amerikai Liga keleti csoportját, a rájátszásban ismét az elődöntőig jutottak, legyőzőjük a Cleveland Indians csapata volt.

1999-ben egy bemutató mérkőzés erejéig Kubába látogatott az Orioles. 1959 óta az első MLB csapat volt, akiknek ez a lehetőség megadatott. A mérkőzést 11 inningben az Orioles nyerte 3–2 arányban, ám a baltimore-i visszavágón már Kuba legjobbjai nyertek 10-6 arányban.

1999-től a 2007-es szezonig az Orioles győzelmi mutatója folyamatosan 50% alatti volt, ami a középszerű csapatok jellemzője. Bár többször megpróbáltak nagy neveket vásárolni, soha nem úgy sikerült, ahogy elképzelték. A 2005-ös szezonban 62 napig vezették az Amerikai Liga keleti csoportját, ám majdnem a teljes kezdő csapatuk sérült listára került. Ráadásul Rafael Palmeiro - aki ebben az évben elérte a 3000. ütését és 500. hazafutását karrierje során - doppingtesztje pozitívnak bizonyult és a rekord beállítása után 15 nappal eltiltották a további játéktól. A szezont 42-28-as mutatóval kezdő Orioles a további meccseken 32-60-as mutatót produkált, ennél rosszabb eredményt csak a Kansas City Royals csapata tudott felmutatni. 2007-ben egy újabb negatív rekordot állított fel a csapat, augusztus 22-én 30-3 arányban kaptak ki a Texas Rangers ellenében. A 30 kapott pont az elmúlt 110 évben még egyik csapatnak sem sikerült.[2]

Csapatjelképek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Csapatszínek: A fekete és a narancssárga a hivatalos színek, melyeket a baltimore-i rigótól kölcsönzött a csapat.
  • Emblémák:
    • Sapkaembléma: Fekete alapon egy narancssárga rigó.
    • Csapatembléma: Egy baseball pályát szimbolizáló háttér előtt a csapat címerállata, alatta Orioles felirat.
  • Kabalafigura: The Bird – a csapat jelképe, a rigó.

Döntőbeli szereplések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Év Alapszakasz
eredmény
Döntőbeli eredmények
 1944
89-65
Amerikai Liga győztes. A döntőben a St. Louis Cardinals-tól kapott ki 4-2-re.
 1966
97-63
World Series győztes. A döntőben a Los Angeles Dodgers-et verte meg 4-0-ra.
 1969
109-53
Amerikai Liga győztes. A döntőben a New York Mets-től kapott ki 4-1-re.
 1970
108-54
World Series győztes. A döntőben a Cincinnati Reds-et verte meg 4-1-re.
 1971
101-57
Amerikai Liga győztes. A döntőben a Pittsburgh Pirates-től kapott ki 4-3-ra.
 1979
102-57
Amerikai Liga győztes. A döntőben a Pittsburgh Pirates-től kapott ki 4-3-ra.
 1983
98-64
World Series győztes. A döntőben a Philadelphia Phillies-t verte meg 4-1-re.

Orioles játékosok a Baseball Hírességek Csarnokában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Milwaukee Brewers[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Hugh Duffy

St. Louis Browns[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Jim Bottomley
  • Willard Brown
  • Jesse Burkett
  • Dizzy Dean
  • Rick Ferrell
  • Goose Goslin
  • Rogers Hornsby
  • Heinie Manush
  • Satchel Paige
  • Eddie Plank
  • Branch Rickey
  • George Sisler
  • Bill Veeck
  • Rube Waddell
  • Bobby Wallace

Baltimore Orioles[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Luis Aparicio
  • Reggie Jackson
  • George Kell
  • Eddie Murray
  • Jim Palmer
  • Cal Ripken, Jr.
  • Robin Roberts
  • Brooks Robinson
  • Frank Robinson
  • Earl Weaver
  • Hoyt Wilhelm

Visszavont mezszámok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 4 Earl Weaver, edző, menedzser 1968–1982, 1985–1986
  • 5 Brooks Robinson, hármasvédő 1955–1977
  • 8 Cal Ripken Jr., hármasvédő, shortstop, 1981–2001
  • 20 Frank Robinson, Jobbkülső védő 1966–1971, edző, menedzser 1988–1991
  • 22 Jim Palmer, dobó 1965–1984
  • 33 Eddie Murray, egyes védő 1977–1988
  • 42 Jackie Robinson, a teljes Major League-ből visszavonták

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. "Brehm: Az állatok világa / 16. család: Csöröge-félék (Icteridae)". (Hozzáférés: 2007. október 24.)
  2. "Rangers' 30 runs sets AL record in rout of Orioles", ESPN', 2007. augusztus 22. (Hozzáférés: 2007. október 24.)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Baltimore Orioles témájú médiaállományokat.