Az Európai Unió bevándorlási politikája

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Az Európai Unió bevándorlási politikája közösségi szabályozás alá[1] tartozik. A szabályozási terület a mai napig formálódik, a tagállamok csak lassan engedik át a bevándorlással kapcsolatos jogköreiket a közösségnek. Az Európai Unió bevándorlási politikája alatt három fő szabályozási területet értünk: a menekültügyet, a bevándorlást és az illegális migrációval kapcsolatos intézkedéseket.

Kialakulása[szerkesztés]

Az Európai Közösségekben kezdetben nem volt cél a gazdasági integráción túli Uniós szintű együttműködés.1985-ben viszont a Schengeni egyezmény létrehozásával és 1995-ös teljes mértékű megvalósulásával, az aláíró tagállamok a gazdasági lehetőségeken felül közös problémákkal is találkoztak. A részt vevő országok határőrizetének megszüntetése ugyanis szabad utat nyitott nem csak az állampolgárok és gazdasági szereplők, de a bűnözők, terroristák, illegális bevándorlók, és harmadik országok legálisan itt tartózkodó állampolgárai a számára is.

Az 1997-ben aláírt és 1999. május 1-jén hatályba lépett Amszterdami Szerződés, azon felül, hogy a schengeni vívmányokat az Unió keretébe emelte, a menekültügyet, a bevándorlást, és az illegális migrációval kapcsolatos kérdéseket, a korábbi harmadik pillérből az első pillérbe helyezte át. Az áthelyezéssel lehetőség nyílt a kérdésben a közösségi döntéshozatalra. Az Amszterdami szerződés egy 5 éves átmeneti periódust írt elő, melyben a Bizottság mellett, minden tagállam jogosult volt jogalkotás kezdeményezésre. Ezen felül a döntéshozatal során a Parlamenttel csak konzultálni kellett, a Bíróságnak nagyon korlátozott hatásköre volt a kérdés vizsgálatában, illetve az egyhangú szavazás miatt minden tagállam vétójoggal rendelkezett. Az átmeneti periódus leteltével és a Nizzai Szerződés újításainak figyelembe vételével a következő fontos változások álltak be 2004. május 1-jén.

  1. Tagállamok elveszítették kezdeményezési jogukat.
  2. Együttdöntési eljárást alkalmaznak.
  3. Többségi döntéshozatalt jött létre a Tanácsban.

A 2009. december 1-jén hatályba lépett Lisszaboni szerződés megszüntette a pillér rendszert, kibővítette a Parlament és a Bíróság jogkörét, illetve az együttdöntési eljárást tette a rendes döntéshozatali eljárássá. Ezen felül a vízum politikával és az emberkereskedelemmel kapcsolatos kérdéseket is közösségi szintre helyezte.

Programok, intézmények, pénzügyi alapok, jogszabályok[szerkesztés]

Programok[szerkesztés]

A Tanács 5 éves programokban határozza meg a Szabadság, Biztonság és Jog Térségének céljait. 1999 október 16-ától a következő programokat fogadták el:

  • Tampere Program: 1999. október 15-16.
  • Hágai Program: 2004. november 8.[2]
  • Stockholm Program: 2010. május 4.

Intézmények[szerkesztés]

A következő intézményeket hozták létre a bevándorlással kapcsolatban a Szabadság, Biztonság és Jog Térségén belül:

Pénzügyi alapok[szerkesztés]

A hágai programot követően, és a döntéshozatal megváltoztatása után pénzügyi alapokat hoztak létre, a közös bevándorlás politika egyes területeinek finanszírozására.

Elfogadott fontosabb jogszabályok[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Kende Tamás, Szűcs Tamás: Bevezetés az Európai Unió politikáiba, CompLex Kiadó, Budapest, 2009
  • europa.eu