Alexander-technika

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az Alexander-technika egy olyan pszichofizikai módszer, amely a hibás, diszfunkcionális testtartási szokások s mozgásminták tudatosításával, a testhasználat korrigálásával új, optimális mozgásminta kialakulását eredményezi. A technika olyan fizikai és lelki feszültségek feloldására szolgál, amely a legtöbb emberben felgyülemlik élete során.[1]

A nem megfelelő testhasználat során kialakult mozgás-megszokások közismerten sok egészségi problémát okozhatnak: mint pl. túlzott izomfeszültséget, kimerültséget, eredménytelen izomkoordinációt, rossz testtartást és különféle mozgásszervi fájdalmakat. Maga a fájdalom is létrehozhat különböző kényszer-izomtartásokat, amelyek tovább rontják a helyzetet. Bár a legtöbb ember nincsen tudatában, de helytelen testtartása, mozgásmintái jelentős mértékben beavatkozik mozgása természetes folyamatába. Általában azonban nem tudnak mit tenni az öntudatlan izomfeszültség ellen, amely egy idő múlva az életminőségükre is kihat. Az Alexander-technika egyszerű, gyakorlati módszer, amely segít visszaállítani a mozgás szabadságát s csökkenteni a felesleges feszültségeket a testben.

A technika alapelveit névadója, Frederick Matthias Alexander ausztrál színész fejlesztette ki az 1890-es években.[2] Alexander később azt állította, hogy a technika segítségével lett úrrá a lámpalázával járó jelentkező légzési- és beszédproblémáin, és így tudta megvalósítani régi álmát, hogy Shakespeare drámáiban játszhasson.[forrás?]

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alexander színész volt, aki azonban fellépései során olyan légzési- és beszédproblémáktól szenvedett, amelyek következtében végül elvesztette a hangját. Miután az őt kezelő orvosok semmilyen fiziológiai elváltozást nem találtak, Alexander tükrökben kezdte magát vizsgálni. Kiderült, hogy túlságosan megfeszíti a testét, amikor szavalásra vagy beszédre készül. Alexander azt is megfigyelte, hogy ezzel a problémával nincsen egyedül: számos – szintén beszédproblémával küzdő – ember feszíti meg a felsőtest izmait (különösen a nyakizmokat) a hangképzés előtt, a beszédre való mentális felkészülés során. Alexander leírta, hogy a merev izmok a gerinchez képest hátrafelé és lefelé mozdítják a fejet, mintha valakit nagy meglepetés érne (angolul startle effect nevet adta ennek a testhelyzetnek), ami viszont felborítja a test általános egyensúlyát.

Alexander ekkor megpróbálta közvetlen és közvetett módszerekkel elejét venni ennek a reakciónak. Miután számos stratégiát dolgozott ki arra, hogy testét felkészítse a beszédre és a korábbi izommerevségnek elejét vegye, úgy találta, hogy nemcsak a beszédproblémái szűntek meg, hanem hangja, intonációja is javult, és jobb szónok lett belőle.

Később Alexander ugyanezt az empirikus módszert – saját magunk megfigyelése, majd tudatos stratégiák kidolgozása a mozgásproblémák kezelésére – használta általános mozgásszervi problémák kezelésére: az ülés, állás, járás, kézhasználat, beszéd közben fellépő problémák enyhítésére. Munkája közben feljegyzéseket is vezetett, hogy kísérleteit és a kidolgozott technikákat mások is át tudják venni. Tapasztalatait négy könyvben foglalta össze. 1931-től Londonban élt, ahol másokat is megtanított technikája használatára. 1941 és 1943 között bátyjánál, Albert Redden Alexandernél lakott az Egyesült Államokban.

Az 1970-es években M. Cohen-Nehemia az Alexander-technika továbbfejlesztéseként alakította ki a Mitzvah-technikát.

A technika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alapok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Alexander-technika lényege, hogy a páciens megfigyelése alapján az instruktor szóbeli tanácsokat ad, illetve kézzel segíti a pácienst a fizikai, testtartási szokások megváltoztatásában. Az Alexander-technika tanárainak saját magukon is be kell tudni mutatni, amit a tanulónak magyaráznak.[3] A tanár által bemutatott technikákat és javaslatokat a tanulóknak egyedül, a mindennapi életben kell gyakorolni, nem pedig kezelés jelleggel „eltűrni”. A javaslatok ugyanis csak segítik a mindennapi mozgások végrehajtását, nincsenek külön végrehajtandó gyakorlatok, amelyeket önmagukban kellene végrehajtani. Az egyetlen kivétel a pihenésre javasolt fekvő testtartás, amikor a tanuló hanyatt fekszik, térdeit 45 fokban felhúzza, míg a talpa érintkezik a talajjal.

Alexander szakkifejezéseket is alkotott módszere leírására. Az egyik ilyen kifejezés az end-gaining, amikor a tanuló csak a maga elé kitűzött célt tartja szem előtt, hogy megfeledkezzen az eszközről, amivel a célt el akarja érni. Alexander szóhasználatában a gátlás (inhibition) azt a pillanatot jelöli, amikor valaki tudatosan ráébred korábbi rossz szokásaira, helytelen testtartására és tudatosan megszakítja azt. Az irányítás (directing) jelenti azt a folyamatot, amely kiválasztja és folyamatosan megerősíti a tanuló számára megfelelő fej-nyak-hát állapotot, azt a testtartást, amely a régi, rossz szokások levetkőzése után alakul ki.[4]

Egyes országokban, mint például Nagy-Britanniában az Alexander-technika a kiegészítő és alternatív gyógymódok közé tartozik, amelynek költségeit részben az egészségbiztosítási rendszer állja.[5] Máshol azonban, így Magyarországon is a betegeknek maguknak kell fedezniük a kezelés költségeit. Esetenként akár 20-40 kezelésre is szükség lehet, mire sikerül a testtartást megváltoztatni és a fájdalmat csökkenteni. Számos beteg számára meglepő lehet, hogy nem lehet azonnali eredményeket elérni, nincsenek kötelező gyakorlatok, és oda kell figyelniük, ha eredményt akarnak elérni.

Alkalmazási területek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Alexander technika alkalmazásával számos területen lehet javulást elérni:

  • a helytelen testtartásból és repetitív mozgásokból eredő fájdalmak, gyengeség,
  • a krónikus betegségekből, mozgásszervi rendellenességekből eredő fájdalmak,[6][7]
  • orvosi beavatkozások, műtétek utáni rehabilitáció,
  • állóképesség,
  • alkalmas az asztma vagy tuberkolózis tüneteinek enyhítésére,
  • a pánikbetegségben szenvedőknek segít a pánikrohamok kezelésében,
  • valamint a technika művelői szerint segít leküzdeni a szerepléstől való félelmet, a lámpalázat, ezáltal magabiztosabbá és spontánabbá teheti a nyilvános fellépéseket is.

Egyes felvetések szerint az Alexander technika használható lenne azok kezelésére, akik rokkantságtól, dadogástól, poszttraumatikus stressz szindrómától szenvednek.[8] [9] [10]

Az Alexander technika természetétől fogva nem alkalmas strukturális elváltozások (pl. csontritkulás vagy más csontvázrendszeri problémák) kezelésére, de segíthet a betegeknek abban, hogy jobban tudjanak alkalmazkodni állapotukhoz.

Hatásmechanizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bizonyos mozgásmintáink, reakcióink idővel automatikusak lesznek, és megszokott testérzetekké válnak. Itt kezdődik a diszfunkcionális testhasználat kialakulása: megbomlik a fej, a nyak, és a gerinc természetes kapcsolata, amely alapvetően befolyásolja a mozgáskoordinációt, egyensúlyt, az izmok megfelelő tonizálását, az ízületek szabad mozgását. A problémát az okozza, hogy általában nem vagyunk tudatában a hibás testhasználatnak, s ezért nem is korrigáljuk azt.

A testi-lelki kölcsönhatásnak legnyilvánvalóbb területét az ember tartó- és mozgásszerv-rendszere alkotja. Itt mutatkozik meg a stabilitás (nyugalom, erő) s a dinamika (mozgás, rugalmasság) legtisztább összefüggése. Az ember testtartása messzemenően lelki állapotának kifejezője. A hát adja az ember tartását, támaszát, és egyben meghatározza egyenes járását is. A hát állapota ugyanakkor kifejezi a belső tartást és a külvilághoz való viszonyt is. A mindennapok során sok példát láthatunk a depressziós, szorongó ember görnyedt, feszült testtartására, vagy akár a kamaszok jellegzetes hanyag tartására.

A személyiség, a testi- és lelkiállapot e kölcsönhatását a magyar nyelv is szépen kifejezi: „nyakas ember”, „gerinces ember”, „fennhordja az orrát”, „lógatja az orrát”, „derekasan dolgozik”, „kiáll az igazáért”. Sőt magára az emberi viselkedésre is olyan kifejezést használunk („magatartás”), melyben szintén benne van a tartás képzete.

Az Alexander-tanár segít felismerni és kioldani a felesleges feszültségeket, a kényszer-izomtartásokat, miközben arra törekszik, hogy a tanítvány idővel önállóan is képes legyen ezek tudatos használatára.

Tudományos fogadtatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dr. J. E. R. McDonagh A betegség természete című könyvében egyetértett F. M. Alexander azon állításával, mely szerint a betegségek a test diszharmóniájában manifesztálódnak. A testi diszharmónia pedig újabb betegséget okozhat. A testtónus helyreállítása tehát, McDonagh szerint, közvetve gyógyítja a betegséget. McDonagh könyvéről A. G. Busch írt az amerikai The Brooklyn Citizen hasábjain: méltatásában kiemelte, hogy az Alexander-módszer tanítható és tudatosságra nevel, ezért viharos gyorsasággal be kellene vezetni az iskolai oktatásba. Ajánlását érdekes megállapítással zárta: „Manapság mindenki Freud – rózsaszín ködöt sem nélkülöző – libidóelméletével van elfoglalva, s ez nem segíti az Alexander-technika térhódítását.” [11]

Tizenkilenc orvos állásfoglalása olvasható a British Medical Journalben,[forrás?] melyben kimondták, hogy saját tapasztalataik alapján meggyőződtek Alexander tanításának jótékony hatásáról, és felhívták szakmájuk képviselőit arra, hogy, miután tanulmányozták a technikát, vegyék be az orvosi tananyagba. Bár kiábrándító volt az orvosi szakma reakciója, a British Medical Journal, a The Lancet, a The Medical Press és a The Family Doctor szerkesztői éveken keresztül helyet adtak az Alexander-technikával kapcsolatos leveleknek.

Dr. Nicolaas Tinbergen etológust a technika gyakorlati megismerésének szándéka vezette, amikor úgy döntött, hogy Alexander-tanárhoz fordul. A technika rendszeres gyakorlása elmondása szerint a közérzete javulását eredményezte, valamint mentális és fizikai teljesítményét is javította, mivel az állandó szellemi éberség állapotában a külső behatások fogadására is rugalmasabban reagált. 1973-ban Tinbergen a Konrad Lorenzzel együtt végzett munkája elismeréseként orvosi-élettani Nobel-díjban részesült. Köszönőbeszédében részletesen bemutatta az Alexander-technikát, mint az etológiai módszertan orvosi felhasználásának példáját, és felvetette, hogy véleménye szerint az orvostudomány kutatási területe számottevően kiszélesedhetne, ha az emberi szervezetről mint a test és a tudat egységes egészét szolgáló organizmusról gondolkodnánk. Alexander munkássága – nézete szerint – tudományos kritériumok mentén is igazolható. [12][13]

Más szerzők kutatásukban arra a kérdésre keresték a választ, hogy van-e kapcsolat az Alexander-technikában használt instrukciók és a funkcionális egyensúly között. Egy vizsgálat olyan 65 évesnél idősebb nőkre irányult, akik hetente két 8x45 perces Alexander-órán vettek részt. Az eredmények igazolták azt a feltevést, hogy az Alexander-technika hatékony a funkcionális egyensúly fejlesztésében. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy a technika elsajátítása csökkentheti az eleséses balesetek számát az idősebb korosztályban.[14]

A Hertfordshire Egyetem Természettudományi Karán azt vizsgálták, hogy milyen hatása van az Alexander-technika óráknak a Parkinson-kóros betegek deprimáltsága és képességeik kezelése tekintetében. A felmérések azt az eredményt hozták, hogy a vizsgálati alanyok 12 Alexander-technika óra után sokkal kevésbé voltak depressziósak, továbbá nagymértékben nőtt a testtudatosságuk. Csökkentek a nehézségeik a mindennapokban és kifinomult, bonyolult mozdulatsor végrehajtására is képesek voltak. A statisztikailag kimutatott eredmény szerint a Parkinson-kóros betegek gyógyszeres kezelése mellett az Alexander-technika alkalmazása csökkenti a deprimáltságot és fejleszti az önállóságot. Az eredményeket azonban nem lehet feltétel nélkül elfogadni, mert ebben a vizsgálatban nem szerepelt kontrollcsoport.[15]

Később a szerzők újabb kutatást végeztek, szigorúbb kritériumoknak megfelelően. A randomizált kísérlet célja az volt, hogy meghatározzák az Alexander-technika hatását a Parkinson kórban szenvedőknél más, szokványos kezelésekkel összehasonlítva. 24 Alexander-foglalkozást követően mérhető volt a javulás a kézzel, fejjel való jelzés és az önértékelés területein. [16]

A legújabb átfogó vizsgálat 579 krónikus hátfájással küzdő beteg bevonásával készült, 64 körzeti orvosi rendelőben. A kutatás összehasonlította az Alexander-technika, a masszázs és a gyógytorna alkalmazásának hatékonyságát. A vizsgálat eredményei szerint a regisztrált Alexander-oktatók által tartott magánóráknak hosszú távú előnyei vannak a krónikus hátfájással küzdő betegek számára: csökkent a fájdalomban töltött napok száma, valamint szignifikáns funkcionális és életminőségbeli javulás következett be. A vizsgált kezelési módok közül a leghatásosabbnak a 24 Alexander-óra bizonyult, ezt követte a 6 Alexander-óra után végzett gyógytorna.[17]


Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben az Alexander technique című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. www.alexandertechnika.hu
  2. Rootberg, Ruth (2007. September). „Voice and Gender and other contemporary issues in professional voice and speech training”. Voice and Speech Review, Voice and Speech Trainers Association, Inc, Cincinnati, OH 35 (1), 164–170. o.  
  3. Improvement in Automatic Postural Coordination Following Alexander Technique Lessons in a Person With Low Back Pain - W Cacciatore et al. 85 (6): 565 - Physical Therapy
  4. McEvenue, Kelly. The Actor and the Alexander Technique, 1st Palgrave Macmillan ed, New York: Macmillan, p. 14. o (2002). ISBN 0312295154 
  5. Lásd pl. a londoni Alexander-technikát gyakorlók listáját az NHS NHSTA Directory of Complementary and Alternative Practitioners adatbázisából.
  6. Little, Paul et al. (2008) Randomised controlled trial of Alexander technique (AT) lessons, exercise, and massage (ATEAM) for chronic and recurrent back pain. British Medical Journal, August 19, 2008.
  7. Alexander technique for back pain. NHS. (Hozzáférés: 2012. március 21.)
  8. The Definitive Guide to The Alexander Technique provided by STAT - The Society of Teachers of The Alexander Technique
  9. Aronson, A. E. Clinical Voice Disorders: An Interdisciplinary Approach (1990) 
  10. Vigeland, C. (2000. December). „The Answer to a Stress Test”. Sports Illustrated Golf Plus 35, 57. o. DOI:10.1016/S0030-5898(03)00088-9.  
  11. British Medical Journal. In: Articles and letters 1923-1960 (online) http://www.mouritz.co.uk/7.10.Promoting.articles.html
  12. Alcantara, P. (1999) The Alexander Technique; A Skill for Life. Ramsbury: The Crowood Press Ltd.
  13. Tinbergen előadása a Nobel-díj átvételekor
  14. Dennis, R. J. (1999) Functional Reach Improvement in Normal Older Women After Alexander Technique Instruction. Gerontology 54(1)
  15. Stallibrass, C. (1997) An evaluation of the Alexander Technique for the management of disability in Parkinson's disease- a preliminary study. Clinical Rehabilitation
  16. Stallibrass, C. (2002) Randomized controlled trial of the Alexander Technique for idiopathic Parkinson's disease. Clinical Rehabilitation
  17. Little, P. (2008) Randomised controlled trial of Alexander technique lessons, exercise, and massage (ATEAM) for chronic and recurrent back pain. British Medical Journal, DOI: 10.1136/bmj.a884.