Aczél György

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Aczél György
Aczél György (1978)
Aczél György (1978)

Született 1917. augusztus 31.
Budapest
Elhunyt 1991. december 6. (74 évesen)
Bécs
Párt KMP (1935–1944)
MKP (1944–1947)
MDP (1947–1956)
MSZMP (1956–1989)
Választókerület Borsod-Abaúj-Zemplén megye (1947–1949) Baranya megye (1958–1967)
Pécs (1971–1990)

Foglalkozás kultúrpolitikus
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Aczél György témájú médiaállományokat.

Aczél György (született Appel Henrik, Budapest, 1917. augusztus 31.Bécs, 1991. december 6.) kommunista politikus, a Kádár-korszakban a kulturális élet legfőbb ideológusa, irányítója.

Életpályája[szerkesztés]

Appel Henrik néven született zsidó származású szegény családba Budapesten.[1] Apja, Appel Gyula kocsis és hentessegéd, anyja, Weimann Aranka gépírónő, zálogházi tisztviselőnő volt.[2] Apja 1925-ös halálát követően – aki halálra fagyott egy kamrában[3] – árvaházban nevelkedett, tanulmányait is ott végezte; kőművessegédi szakmát szerzett. Vezetéknevét 1936-ban, keresztnevét pedig valamikor a 30-as évek végén változtatta meg, de csak 1946-ban, illetve 1955-ben lett hivatalosan is Aczél, illetve György. 1939-ben nősült, házasságából két leánya született. Elsősorban autodidakta módon művelte, képezte magát, illetve elvégezte az 1936. őszi félévet a Színművészeti Akadémián, munka mellett. Ezután amatőr színészként és előadóként működött. Kezdetben Alapi Nándor stagione társulatában szerepelt, néhány kisebb szerepben Budapesten is fellépett, de játszott Győrben, Pécsett, Balassagyarmaton. 1938. december 24-én önálló előadóestet tartott a Zeneakadémián. 1939 januárjában saját szavalóesten szavalt Ady, Kölcsey, Illyés Gyula, Babits, Kosztolányi, Szabó Lőrinc verseket. Az életbelépő faji törvények letiltották őt is színpadról. 1942-1944 között szavalataival több ízben is fellépett az OMIKE Művészakció keretében a Zeneakadémia Goldmark termében, és gyakorta szerepelt munkás összejövetelek matiné előadásain is.[4]

Még az 1930-as évek elején csatlakozott a Somér cionista ifjúsági mozgalomhoz, majd 1935-ben belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába.[1] 1942 elején illegális kommunista tevékenység miatt letartóztatták és a váci börtönbe zárták. 1942 végén munkaszolgálatra hívták be, ahonnan sikerült magát leszereltetnie és visszatérhetett Budapestre. Magyarország német megszállása és a nyilas uralom alatt önmaga és az általa bújtatott, védelmezett zsidók érdekében római katolikus rítus szerint keresztelkedett.

1945 tavaszától előbb az MKP budapesti, majd V. kerületi, 1946 augusztusától pedig a Zemplén megyei irodájának munkatársa volt. Az 1947-es „kékcédulás” választásokon a Magyar Kommunista Párt jelöltjeként szerzett országgyűlési mandátumot. Az 1949. májusi választásokon újfent mandátumot szerzett, ám alig két hónappal később, július 6-án letartóztatták,[1] majd a Rajk-per egyik mellékperében életfogytiglani fegyházra ítélték. 1954. augusztus 25-én szabadult, szeptember 1-jén pedig rehabilitálták. November 1-jén kinevezték a 23-as sz. Állami Építőipari Vállalat igazgatójává, politikai tisztséget azonban nem kaphatott.

Az ötvenhatos forradalom idején az V. kerületi pártbizottság védelmében vett részt, majd azonnal csatlakozott Kádárékhoz; október 31-én a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) alapító tagja lett, s megválasztották a Központi Bizottság tagjává. A forradalom és Nagy Imre szerepének megítélésében a párt „puhább” vonalát képviselte.

Aczél György a Vörösmarty téren, az 1978-as Világifjúsági Találkozóhoz kapcsolt budapesti rendezvényen, Hámori Csabának, a KISZ KB első titkárának kíséretében
Aczél György látogatása a JATE Kibernetikai Laboratóriumában, az 1980-as évek elején

1957. április 13-án a művelődésügyi miniszter egyik helyettesévé nevezték ki. 1958. február 10-től a művelődésügyi miniszter első helyettese egészen 1967. április 18-ig. Ezen pozíciójában nőtte ki magát fokozatosan (különösen Ilku Pál minisztersége alatt) a Kádár-rendszer kultúrpolitikusává. A politikai bizottságnak írt levelében már 1957 nyarán felvetette a később hírhedtté vált „három T” (tiltás, tűrés, támogatás) irányelvét, de ez csak a hatvanas, hetvenes években vált tényleges, bevett gyakorlattá. Az ideológiai korlátokon belül pragmatizmus jellemezte tevékenységét. Kiterjedt személyes kapcsolatrendszerének és az MSZMP első emberéhez, Kádár Jánoshoz fűződő baráti kapcsolatának köszönhetően hivatali súlyánál sokkalta nagyobb befolyása lett a kultúrpolitikára és annak napi gyakorlatára. Igyekezett az irodalmi-szellemi élet fontos személyiségeivel, pl. Kodállyal, Illyéssel, Lukács Györggyel barátságot ápolni, vagy legalább különalkut kötni. 1967. április 12-én az MSZMP Központi Bizottságának titkárává választották s e minőségében megbízták a kulturális élet általános ellenőrzésével.[1] 1971-ben a KB újonnan alakult kultúrpolitikai munkaközösségének lett az elnöke, e hivatalát 1974. március 20-ig tartotta meg. Közben 1970. november 28-án beválasztották az MSZMP Politikai Bizottságába is. A munkaközösség éléről a gazdasági–társadalmi reformokat ellenző pártfrakció nyomására kellett távoznia, „vigasztalásul” azonban másnap, március 21-én megválasztották a Minisztertanács elnökhelyettesévé, ezzel együtt a Kossuth-díjat odaítélő állami bizottság elnökévé, 1980-ban pedig az Országos Közművelődési Tanács elnöke lett. Mindezen pozícióiról 1982-ben, amikor július 23-án visszakerült az MSZMP KB kulturális titkári posztjára, lemondott. Karrierje, befolyása ekkor már hanyatlóban volt, s a mindinkább pluralizálódó, a rendszerrel, a közállapotokkal szemben kritikussá váló szellemi életet érzékelő KB 1985. március 28-án leváltotta. Ezt követően a párt Társadalomtudományi Intézetének volt a főigazgatója egészen 1989. októberi nyugdíjazásáig, illetve a Politikai Bizottság tagja maradt 1988. május 22-ig, amikor az országos pártértekezleten nem választották újra.

Az 1989. júniusi KB-ülésen – noha már nem volt tag, sem tisztségviselő – fontos szerepet játszott Grósz Károly megbuktatásában. Az MSZMP 1989. október 7-i megszűnésével visszavonult a politikától és belekezdett emlékiratai megírásába, ezt azonban már nem tudta befejezni: 1991. december 6-án elhunyt.

Főbb művei[szerkesztés]

Aczél György sírja a Farkasréti temetőben: 48/3-2-6/7
  • Az állami oktatás helyzetéről (Bp., 1972)
  • Szocialista kultúra – közösségi ember (Bp., 1975)
  • Egy elmaradt vita helyett (Magvető, 1975)
  • Beszélgetések Magyarországról, szocializmusról (Magvető, 1982)
  • Szocializmus, nemzet, kultúra (Bp., 1985)
  • Jövőt mutató elődök (Bp., 1986)

Film[szerkesztés]

  • Varga Ágota: Aczél. www.filmkultura.hu
  • Varga Ágota: Aczél. www.port.hu

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b c d Pécs lexikon  I. (A–M). Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs: Pécs Lexikon Kulturális Nonprofit Kft. 2010. 23. o. ISBN 978-963-06-7919-0
  2. A szülők házasságkötése: 1911. máj. 11, BP IX. 346/1911.
  3. Ki volt Aczél György?. Faktor.hu. 2016. február 16.
  4. Enyedi Sándor: Színészek, színházak, városok / Függelék: Aczél György - Balassa Kiadó, 2005.

Források[szerkesztés]

  • Életrajza az '56-os Intézet honlapján
  • Életrajza In: Országgyűlési Almanach 1947-1949, Budapest, 2005

További információk[szerkesztés]