Aóoszi csata (i. e. 198)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
aóoszi csata
River in Albania.jpg
Konfliktus második római–makedón háború
Időpont i. e. 198 nyara
Helyszín Aóosz-völgyszoros (ma Këlcyrai-szoros, Albánia)
Eredmény római győzelem
Szemben álló felek
Vexilloid of the Roman Empire.svg RómaVergina Sun - Golden Larnax.png Makedónia
Parancsnokok
Vexilloid of the Roman Empire.svg Quinctius FlamininusVergina Sun - Golden Larnax.png V. Philipposz, Athénagorasz
Szemben álló erők
nem ismertnem ismert
Veszteségek
nem ismert2000 halott
é. sz. 40° 38′ 34″, k. h. 19° 19′ 02″Koordináták: é. sz. 40° 38′ 34″, k. h. 19° 19′ 02″

Az aóoszi csata vagy Aóosz-völgyszorosi csata az i. e. 200–197 között zajló második római–makedón háború i. e. 198 nyarán megvívott ütközete volt az Aóosz (ma Vjosa) folyó völgyszorosában, amelynek során a Quinctius Flamininus(wd) vezette Róma vereséget mért az V. Philipposz vezette makedón seregre. A háború során a római és a makedón sereg derékhadai tulajdonképpen ekkor csaptak össze először, és bár a kétezer harcosát elveszítő V. Philipposz békéért folyamodott, a háború még egy évig folytatódott, míg az i. e. 197-es künoszkephalai csata a rómaiak javára végleg el nem döntötte a háború kimenetelét.

Története[szerkesztés]

Az égei világ és a második római–makedón háború csatái

Az i. e. 200 szeptember közepén kitört második római–makedón háború első két évében a római hadsereget irányító Sulpicius Galba elfoglalta a makedón megszállás alatt álló Dasszarétiát, majd csapatmozgásait III. Pleuratosz illírjeivel és Baton dardánjaival összehangolva feldúlta a nyugat-makedóniai határvidéket.[1] A következő év, i. e. 198 tavaszán az új consul, Villius Tappulus(wd) érkezett a római sereg élére, de a hadjárat folytatása helyett a római légiók hazatérni akaró veteránjainak lázadásával kellett megküzdenie. V. Philipposz makedón király kitörési pontot látott meg a római lázadásban és a háborútól magát távol tartó Epiróta Szövetség(wd) földrajzi helyzetében, ezért hadseregével az Aóosz (ma Vjosa) völgyén keresztül az Aói sztena néven ismert völgyszoroshoz (ma Këlcyrai-szoros(wd), Albánia) menetelt. Hadvezére, Athénagórasz(wd) az Aóosz és a Drinosz(wd) összefolyásánál, a Meroposz-hegynél (ma Shëndell-hegy), maga V. Philipposz pedig az Aóosz túlpartján, az Aszna-hegynél (ma Golik-hegy) vert tábort. Célja az volt, hogy Epirusz(wd) felé kitörve csapjon össze a demoralizált rómaiakkal, és az epiróták támogatásában is bízott.[2]

Számításait azonban két körülmény is keresztülhúzta. Egyfelől a veteránok lázadását letörni képtelen Villius Tappulust a római szenátus a tettre kész Quinctius Flamininusszal váltotta fel, aki ez idő tájt még Kerküra szigetén tartózkodott. Másfelől a vidék khaónjainak vezetője, Kharopsz(wd) a makedónok támogatása helyett azonnal értesítette Quinctius Flamininust az Aóosz szorosában tábort verő rómaiakról, és a Drinosz-völgyön át biztosította a római sereg szabad áthaladását. A két sereg a szorosnál összetalálkozott, ahol a rómaiak is tábort vertek, de az ellenfelek negyven napon keresztül csak farkasszemet néztek egymással anélkül, hogy bármiféle harci cselekménybe bonyolódtak volna.[3] Titus Livius történeti munkája szerint a khaón Kharopsz ekkor a római consul elé egy egyszerű pásztorembert vezetett, aki nyáját a környéken legeltette, és elmondása szerint úgy ismerte, mint a tenyerét. Quinctius Flamininus egy nagyobb fegyveres alakulatot rendelt a pásztor mellé, aki hegyi ösvényeken keresztül Philipposz tábora mögé vezette a rómaiakat. Ekkor a római sereg derékhada szemből, a makedón tábor hátába került fegyveresek pedig hátulról rontottak V. Philipposz harcosaira. A meglepett makedónoknak felocsúdni sem maradt idejük, kétezren estek el a csatatéren, V. Philipposzt pedig a rómaiak a makedón határon emelkedő lünkhoszi hegyvidékig űzték.[4]

Következményei[szerkesztés]

Az aóoszi csata érzékenyen érintette a makedónokat, különösen, hogy vérveszteségeiket kihasználva Baton király dardánjai ismét lerohanták Makedónia északi részét (ám ezúttal Sztobinál(wd) súlyos vereséget szenvedtek el a makedónoktól).[5] A vereséget követően V. Philipposz békéért folyamodott, de az i. e. 198 novemberében Lokriszban sorra kerülő tárgyalásokon a rómaiak számára elfogadhatatlan feltételekkel állt elő, így a háború folytatódott.[6] Róma egy évvel később, i. e. 197-ben a künoszkephalai csatában megsemmisítő vereséget mért a makedónokra, ezzel a második római–makedón háború római győzelemmel véget ért.[7]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Cabanes 1988 :304–305.; Wilkes 1992 :150.; Ceka 2013 :209–211., 283.
  2. Cabanes 1988 :305–306.; Ceka 2013 :212.; Gilkes 2013 :280.
  3. Ceka 2013 :212.
  4. Ceka 2013 :212.; Gilkes 2013 :280.
  5. Wilkes 1992 :150.; Ceka 2013 :212., 283–284.
  6. Cabanes 1988 :306.; Ceka 2013 :213.
  7. Kertész 1983 :192–194.; Ceka 2013 :213.

Források[szerkesztés]

  • Cabanes 1988: Pierre Cabanes: Les illyriens de Bardulis à Genthios (IVe–IIe siècles avant J.-C.). Paris: SEDES. 1988. = Regard sur l’histoire, 65. ISBN 2718138416  
  • Ceka 2013: Neritan Ceka: The Illyrians to the Albanians. Tirana: Migjeni. 2013. ISBN 9789928407467  
  • Gilkes 2013: Oliver Gilkes: Albania: An archaeological guide. London; New York: I. B. Tauris. 2013. ISBN 9781780760698  
  • Kertész 1983: Kertész István: A hódító Róma. Budapest: Kossuth. 1983. ISBN 9630922231  
  • Wilkes 1992: John Wilkes: The Illyrians. Oxford;  Cambridge: Blackwell. 1992. = The Peoples of Europe, ISBN 0631146717