95. szimfónia (Haydn)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Joseph Haydn: 95. szimfónia
Az első tétel nyitó taktusai Haydn partitúrájában. (British Library)
Az első tétel nyitó taktusai Haydn partitúrájában. (British Library)

ZeneszerzőJoseph Haydn
OpusszámHob. I:95.
Keletkezés1791
Ősbemutató1791.
Megjelenés1791

Hangnemc-moll
Időtartamkb. 20 perc
Tételek1. tétel – Allegro moderato

2. tétel – Andante
3. tétel - Menuetto

4. tétel - Finale Vivace

A 95., c-moll szimfónia (Hob. I:95) Joseph Haydn „Londoni szimfóniák” néven ismert zenekari sorozatának egyetlen moll hangnemű darabja, és a sorozat egyetlen szimfóniája, melynek nyitótétele nem lassú bevezetéssel kezdődik. Az 1791-ben született művét az első angliai utazása során írta.

Tételek[szerkesztés]

A mű szabályos négytételes formájú, fuvolára, két oboára, két fagottra, két kürtre, két trombitára, timpanira és vonószenekarra hangszerelte Haydn.

1. Allegro moderato (szonátaforma; c-moll, C-dúrban záródik)
A tétel kezdése meghökkenti a hallgatót, öt erőteljes akkorddal indul, majd hatásos szünet után a hegedűkön megszólaló lágy, tétova dallammal folytatódik a főtéma. A főtéma témafeje többször is felhangzik később a kidolgozási részben is, viszont a visszatérésben elhagyja Haydn. A melléktéma derűs C-dúrban jelenik meg. A tételnek a c-moll hangnemhez kapcsolódó tragikus, szenvedélyes karakterekre nem hat az egész tételen át, a befejező szakasza már C-dúrban szól.[1]
2. Andante (variációs forma; Esz- dúr)
A variációs formában megírt lassú tétel bensőséges kamarazene.[2] A szimfónia a Haydn korában szokásos hangnemi rend szerinti Esz-dúrban, az első tétel párhuzamos dúr hangnemében szól, a tételben az első variáció főszereplője a szólócselló, ill. a szólóhegedű, majd a második variáció esz-mollra sötétedik, sok meglepetést hoz: váratlan szüneteket, „ijesztgető” fortissimo tutti-akkordokat.
3. Menuetto – Trio (háromtagú forma, c-moll, a trio C-dúr)
A népies kedélyességgű harmadik tétel nevezetessége a trióban felhangzó, technikailag igényes csellószóló.[3] A háromtagú formájú, hagyományosan főrész-trió-főrész felépítésű tétel főrészének zárásakor visszatér a sötét tónusú c-moll hangnem, ezt különös „fénytörésként” egy nagyobb szünet után megszólaló, fájdalmas hatású nápolyi szext akkorddal hozza vissza.
4. Finale: Vivace (rondó forma; C-dúr)
A művet nagyszabású tétel zárja, a londoni szimfóniákra jellemző, népies hangvétellel, polifon, ellenpontozó szakaszokkal.

A zárótétel nyitó témája:

Média[szerkesztés]

Lásd még: szimfonikus művek (kategórialap)

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. c-moll szimfónia, Hob. I:95. Nemzeti Filharmonikusok. (Hozzáférés: 2023. május 21.)
  2. Pándi Marianne. Hangversenykalauz I. Zenekari művek. Zeneműkiadó, 36. o. (1972) 
  3. Pándi Marianne. Hangversenykalauz I. Zenekari művek. Zeneműkiadó, 36. o. (1972)