2011-es francia rali

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Ogier ötödik győzelmét szerezte a szezonban

A 2011-es francia rali (hivatalosan: Rallye de France Alsace 2011) volt a 2011-es rali-világbajnokság tizenegyedik futama. Szeptember 30. és október 2. között került megrendezésre, 23 gyorsasági szakaszból állt, melyek össztávja 337 kilométert tett ki. A versenyen 64 páros indult, melyből 34 ért célba.[1]

A versenyt Sébastien Ogier nyerte, akinek ez volt pályafutása hetedik rali-világbajnoki futamgyőzelme. Másodikként Dani Sordo végzett, harmadik pedig Mikko Hirvonen lett, azt követően, hogy Petter Solberget az utólagos ellenőrzésen kizárták. A harmadik helyen zárt norvég autója négy kilogrammal könnyebb volt, mint a szabályok szerinti megengedett legkönnyebb határ, így eredményét törölték.[2]

A verseny a 2011-es SWRC-sorozat hetedik futama is volt egyben. Ezt az értékelést az észt Ott Tänak nyerte, mögötte a norvég Eyvind Brynildsen és a cseh Martin Prokop zártak.

Egy magyar páros nevezett a ralira. A Turán Frigyes, Zsíros Gábor alkotta kettős azonban a navigátor egy korábbi hátsérülése miatt, közvetlen az első gyorsasági szakaszt megelőzően visszalépett.[3]

Szakaszok[szerkesztés]

Nap Szakasz Rajtidő Szakasz neve Hossz Győztes Idő Átlagsebesség Versenyben vezető
1.
(Szeptember 30)
1. 7:48 Klevener 1 9.68 km FRA Sébastien Loeb 5:41.7 101.98 km/h FRA Sébastien Loeb
2. 8:14 Ungersberg 1 15.45 km FRA Sébastien Ogier 9:03.5 102.34 km/h
3. 9:19 Pays d'Ormont 1 36.00 km FRA Sébastien Ogier 19:26.7 111.08 km/h FRA Sébastien Ogier
4. 10:12 Salm 1 13.06 km FIN Jari-Matti Latvala 7:03.1 111.12 km/h
5. 13:23 Klevener 2 9.68 km FRA Sébastien Ogier 5:42.7 101.69 km/h
6. 13:49 Ungersberg 2 15.45 km ESP Dani Sordo
NOR Petter Solberg
9:04.9 102.07 km/h
7. 14:54 Pays d'Ormont 2 36.00 km NOR Petter Solberg 19:33.4 110.45 km/h NOR Petter Solberg
8. 15:47 Salm 2 13.06 km ESP Dani Sordo 7:03.8 110.94 km/h ESP Dani Sordo
2.
(Október 1)
9. 8:23 Hohlandsbourg 1 9.87 km FRA Sébastien Ogier 5:19.6 111.18 km/h
10. 8:41 Firstplan 1 16.50 km NOR Petter Solberg 8:18.0 119.28 km/h NOR Petter Solberg
11. 9:10 Vallée de Munster 1 22.26 km FRA Sébastien Ogier 11:15.0 118.72 km/h FRA Sébastien Ogier
12. 10:33 Grand Ballon 1 24.02 km ESP Dani Sordo 13:28.1 107.01 km/h ESP Dani Sordo
13. 13:02 Hohlandsbourg 2 9.87 km NOR Petter Solberg
FRA Sébastien Ogier
5:24.4 109.53 km/h FRA Sébastien Ogier
14. 13:20 Firstplan 2 16.50 km FRA Sébastien Ogier 8:16.3 119.69 km/h
15. 13:49 Vallée de Munster 2 22.26 km FRA Sébastien Ogier 11:17.6 118.26 km/h
16. 15:12 Grand Ballon 2 24.02 km FIN Jari-Matti Latvala 13:31.5 106.56 km/h
17. 16:56 Mulhouse 3.09 km FRA Sébastien Ogier 2:21.9 78.39 km/h
3.
(Október 2)
18. 7:18 Gravière de Bischwiller 1 5.52 km FIN Jari-Matti Latvala 2:51.0 116.21 km/h
19. 8:27 Vignoble de Cleebourg 1 10.61 km ESP Dani Sordo 5:54.6 107.72 km/h
20. 9:48 Haguenau 1 4.20 km FIN Jari-Matti Latvala 3:11.6 78.91 km/h
21. 10:18 Gravière de Bischwiller 2 5.52 km FIN Jari-Matti Latvala 2:47.2 118.85 km/h
22. 11:27 Vignoble de Cleebourg 2 10.61 km FIN Jari-Matti Latvala
FRA Sébastien Ogier
5:50.3 109.04 km/h
23. 13:08 Haguenau 2 (Power stage) 4.20 km FIN Jari-Matti Latvala 3:09.4 79.83 km/h

Végeredmény[szerkesztés]

Poz. Versenyző Navigátor Autó Idő Különbség Pont
1. FRA Sébastien Ogier FRA Julien Ingrassia Citroën DS3 WRC 3:06:20.4 0.0 26
2. ESP Dani Sordo ESP Carlos Del Barrio Mini John Cooper Works WRC 3:06:26.7 6.3 20
3. FIN Mikko Hirvonen FIN Jarmo Lehtinen Ford Fiesta RS WRC 3:09:47.0 3:26.6 15
4. FIN Jari-Matti Latvala FIN Miikka Anttila Ford Fiesta RS WRC 3:09:50.7 3:30.3 15
5. NED Dennis Kuipers BEL Frédéric Miclotte Ford Fiesta RS WRC 3:13:02.4 6:42.0 10
6. NOR Henning Solberg AUT Ilka Minor Ford Fiesta RS WRC 3:13:28.7 7:08.3 8
7. NOR Mads Østberg SWE Jonas Andersson Ford Fiesta RS WRC 3:14:18.7 7:58.3 6
8. USA Ken Block USA Alex Gelsomino Ford Fiesta RS WRC 3:14:45.9 8:25.5 4
9. FRA Pierre Campana FRA Sabrina De Castelli Mini John Cooper Works WRC 3:14:59.1 8:38.7 2
10. GBR Matthew Wilson GBR Scott Martin Ford Fiesta RS WRC 3:16:21.2 10:00.8 1
SWRC
1. (11.) EST Ott Tänak EST Kuldar Sikk Ford Fiesta S2000 3:17:52.1 0.0 25
2. (13.) NOR Eyvind Brynildsen FIN Timo Alanne Škoda Fabia S2000 3:20:25.8 2:33.7 18
3. (14.) CZE Martin Prokop CZE Jan Tománek Ford Fiesta S2000 3:20:32.8 2:40.7 15
4. (15.) POR Bernando Sousa POR Paulo Babo Ford Fiesta S2000 3:22:27.0 4:34.9 12
5. (26.) FIN Juho Hänninen FIN Mikko Markkula Škoda Fabia S2000 3:49:21.6 31:29.5 10
6. (27.) FRA Julien Maurin FRA Olivier Ural Ford Fiesta S2000 3:49:26.1 31:34.0 8
WRC Akadémia *
1. GBR Alastair Fisher GBR Daniel Barritt Ford Fiesta R2 3:06:01.5 0.0 28
2. ESP José Antonio Suárez ESP Cándido Carrera Ford Fiesta R2 3:06:42.0 40.5 19
3. ESP Yeray Lemes ESP Rogelio Peñate Ford Fiesta R2 3:10:29.2 4:27.7 21
4. GER Sepp Wiegand GER Claudia Harloff Ford Fiesta R2 3:12:23.2 6:21.7 0
5. AUS Molly Taylor GBR Sebastian Marshall Ford Fiesta R2 3:24:06.0 18:04.5 10
6. NED Timo van der Marel NED Erwin Berkhof Ford Fiesta R2 3:36:39.3 30:37.8 8
7. EST Miko-Ove Niinemäe EST Timo Kasesalu Ford Fiesta R2 3:38:49.0 32:47.5 6
8. SWE Fredrik Åhlin SWE Bjorn Nilsson Ford Fiesta R2 3:42:34.7 36:33.2 4

* A WRC Akadémia versenyzői csak a rali első két napján vettek részt.

Szuperspeciál (Power Stage)[szerkesztés]

Poz Versenyző Idő Különbség Átlagsebesség Pont
1 FIN Jari-Matti Latvala 3:09.4 0.0 79.83 km/h 3
2 ESP Dani Sordo 3:11.5 +2.1 78.96 km/h 2
3 FRA Sébastien Ogier 3:11.9 +2.5 78.79 km/h 1

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. A verseny adatai. www.juwra.com. (Hozzáférés: 2011. október 21.)
  2. Petter Solberget kizárták. duen.hu, 2011. október 2. (Hozzáférés: 2011. október 21.)
  3. Franciázók. rallyedream.blog.hu, 2011. szeptember 30. (Hozzáférés: 2011. október 21.)

Források[szerkesztés]

Commons:Category:2011 Rally France
A Wikimédia Commons tartalmaz 2011-es francia rali témájú médiaállományokat.