Űrtávközlés

Az űrtávközlés feladata az irányítóközpontok és az űreszközök közötti vagy két földi állomás közötti kommunikáció műhold segítségével. A rendszer mindenképpen aszimmetrikus, mivel az űreszközök mérete, és tömege erősen korlátozott, a földi eszközök mérete jóval kevésbé korlátozott.

A rendszer földi szegmensre és űrszegmensre tagolandó.

Az űrszegmens része a földi irányítóközpont is. A földi vevőállomás különálló adó és vevő részre bontható, amely azonban egy egységbe épül. Egy ilyen állomás lehet fix, vagy mobil. A Földről a műholdra irányuló sugarat uplinknek, míg a visszafelé irányút downlinknek nevezik. A műhold szerkezete fogja egybe a tápegységet, a rakétahajtóművet, a hőszabályzóegységet, a műholdat irányító egységet, valamint magát a hasznos terhet, amely az antennákat és a jeltovábbító egységet jelenti.

Az űrtávközlésben használt vivőfrekvenciákat nemzetközi szabványok írják elő, szokásos értékük 3..31GHz közötti mikrohullám.

Elérhetőség

Egy műhold antennája által lefedett terület lehet globális, zónás, pontszerű. A műholdpályák alapján elliptikus, cirkuláris, geostacionárius lehet a pálya. Az űrtávközlésben a geostacionárius műholdakat alkalmazzák főként, mivel ilyenkor a földi állomás a műholdat mindig az ég egy adott pontján "látja", valamint a műhold a Föld csaknem feléről látható.

Előnyök

Az űrtávközlés alkalmazásának előnyei:

• olcsó földi állomás (akár mobil is),
• egyszerre a Föld jelentős része belátható, ebből fakadóan egyszerre több vevőt is kiszolgálhat(amelyet többnyire frekvencia-osztással, időosztással egyensúlyoznak).

Hátrányok

Az űrtávközlés alkalmazásának hátrányai:

• lehallgathatóság,
• nagy késleltetési idő.

További információk

• Egri János–Hegyi Gábor–Villányi Ottó: Űrtávközlés; Közdok, Budapest, 1974
• 50 éves a hazai televíziózás és űrtávközlés; HTE, Budapest, 2008
• Ég és föld közötti kapcsolatok. Az űrtávközlés története, elmélete és gyakorlata; szerk. Vári Péter; Wolters Kluwer Hungary, Budapest, 2020