Újváriné Kerékgyártó Adrienne
Újváriné Kerékgyártó Adrienne (Nagykanizsa, 1905 – ?, 2006) etnográfus, tanár.
Élete
Tanulmányait Budapesten, a Képzőművészeti Főiskolán végezte, ahol 1928-ban végzett. 1937-ben doktori oklevelet nyert. 1929-től tanár, majd igazgató, szakfelügyelő 1968-as nyugalomba vonulásáig. 1946 és 1952 között az Országos Iparoktatási Tanács elnöki tanácsának tagja volt. Számos néprajzi gyűjtőcsoport munkájában vett részt. Érdeklődése elsődlegesen a népviselet, fonalas díszítőművészet, fonás-szövés témaköre felé irányult. Számos tanulmánya jelent meg szaklapokban, elsődlegesen a népviselet, fonalas díszítőművészet, fonás-szövés témakörében. 101 éves korában 2006-ban hunyt el.
Írásai
A néprajzi értesítő 1992-ben megjelent 74. számában írt a székely birtokközösségről, A Magyar Nép kilencedik kötetében ír a népművészet fogalmáról, az agyagművességről és a növényi eredetű textíliák díszítéséről. 1937-ben megjelent könyve - mely A magyar női haj- és fejviselet címet kapta - a népviselet fontos tényezőjéről, a női haj és fejviseletről próbál egy összefogó képet mutatni. A könyv nem a legteljesebb, részletgazdagabb leírást adja, viszont ezzel a kérdéssel még alig-alig foglalkozott valaki, valamint az ország egyes területeiről a mai napig hiányoznak a pontos, részletes leírások. Az írásokat fekete-fehér fotókkal, színes illusztrációkkal egészítette ki.
Források
- Néprajzi értesítő, 1972. (Anales Musei Etnographiae)
- U. KERÉKGYÁRTÓ Adrienne: A csíkiak negyedfélmegye havasáról, A magyar női haj- és fejviselet (Bp., 1937).
- Nagyszótári adatbázis – szerző. nszt.nytud.hu. [2016. december 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. december 3.)