Wikipédia:Tudakozó/Archívum/2017-09-20

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Szent István király szobra talapzatán a dombormű, Vác[szerkesztés]

Ez a kérdés még nyitott. Ha tudod a választ és a forrást is meg tudod adni, akkor kattints a szakaszcím mellett a [szerkesztés] feliratra.
Ha új kérdést akarsz feltenni, kattints ide!

Ha már a katolikus hagyományoknál tartunk. A képen Szent István király váci szobrának a talpazata látható. Ezen van egy dombormű, rajta hat emberalakkal: egy férfi a szent koronával és glóriával (talán maga Szent István), egy püspöki süveggel és bottal, egy alacsonyabb férfi koronával és glóriával (talán Szent Imre herceg), egy nő koronával, egy férfi talán tekerccsel a kezében, és egy alacsonyabb térdelő férfi, aki egy templomot tart a kezében. A dombormű alatt a felirat: „A nagy királynak, szent alapítójának hálából a Váci egyházmegye püspöke, papsága és hívő népe, 1939. október 14. Újraállíttatta a feliratot a Váci Városvédők és Városszépítők Egyesülete 1988-ban, majd 1998-ban.”

Milyen jelenetet ábrázol ez a dombormű, és ki a hat látható szereplő? Én azt gondoltam először, hogy ennek a Magyarok Nagyasszonya hagyományhoz van köze, de miután megnéztem abban a cikkben az ábárzolásról szóló részt meg a domborművet, gyanús lett, hogy a domborművön nem szerepel a Magyarok Nagyasszonya.

b_jonas 2017. szeptember 20., 16:40 (CEST)[válasz]

Előrebocsátom, hogy nem értek hozzá, de ez az ábrázolásmód (a kis templom a kézben) egyértelműen templomépítésre, alapításra utal, szerintem az egyházmegye alapítását örökíti meg. Alensha 2017. szeptember 20., 18:10 (CEST)[válasz]

Az első Jézus Krisztus Szupersztár a Madách Színházban[szerkesztés]

Megválaszolva. Ha további kiegészítést akarsz tenni, akkor kattints a szakaszcím mellett a [forrásszöveg szerkesztése] feliratra.
Ha új kérdést akarsz feltenni, kattints ide!

Azt szeretném megtudni, hogy a Madács Imre színházban mikor volt az első bemutatója a Jézus Krisztus szupersztárnak?
--84.0.234.234 (vita) 2017. szeptember 20., 18:02 (CEST)[válasz]
felelet

Keress rá a Madách Színház cikkben a “Jézus Krisztus szupersztár” címre. – b_jonas 2017. szeptember 20., 22:17 (CEST)[válasz]

(Szerkesztési ütközés után)

Ez a forrás azt sugalmazza, hogy 2010-ben - idézem ezt a mondatát:
„A 2010-ben bemutatott Jézus Krisztus Szupersztár is így készült, de még a Madách színházihoz képest is átalakulva kerül a Főnix Csarnokban a debreceni közönség elé: a nagyobb színpadhoz és nézőtérhez alkalmazkodik majd az előadás.”
vitorlavita 2017. szeptember 20., 22:33 (CEST)[válasz]