Vita:Árvalányhaj

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt JSoos 6 évvel ezelőtt a(z) Fajok témában
Ez a szócikk témája miatt a Növények műhelye érdeklődési körébe tartozik.
Bátran kapcsolódj be a szerkesztésébe!
Vázlatos Ez a szócikk vázlatos besorolást kapott a kidolgozottsági skálán.
Közepesen fontos Ez a szócikk közepesen fontos besorolást kapott a műhely fontossági skáláján.
Értékelő szerkesztő: Veszt (vita), értékelés dátuma: 2019. november 6.
Növénytani szócikkek Wikipédia:Cikkértékelési műhely/Index

Pallas írása[szerkesztés]

Ideteszem a Pallas írását a nemzetségről, mert egyébként nagyon szép.

Az árvalányhaj növény, Stipa L., a pázsítfélék szép füve, mind a két földrész meleg és mérsékelt vidékein él, fajainak számát mintegy 100-ra becsülik, de ebbe a számba a Macrochloa Kunth, Aristella. Bert., Lasiagrostis Link stb. génuszokat is beleértik. Az árvalányhaj szép kócsagtollféle bokrétája morfológiailag (v. homológiailag) ugyanaz, ami a búzakalász szálkája vagy bajusza, valamint az árvalányhaj virágszerkezete is nagyjából megegyezik a búzáéval, azaz szintén pelyvás fű. Pelyvája kettő egyvirágú, s a virágnál hosszabb, a pelyvalevelek hegyesek és hosszú szálkahegyűek. A toklász is kettő, vége porcogó nemű; az alsóbb a szemgyümölcs körül összehengeredik, a felsőbbiket eltakarja. Amannak a tetején van a csavargós hosszú szálka mely térd-alakban meghajlik s a hajláson felül fehér pelyhe van. Ez verőfényes időben szétnyílik s ez az árvalányhaj ártatlanság-színű bokrétája, lobogója v. forgója. A szemtermés szorosan a toklászba göngyölített s a tetején a kócsagdísz állandóan rajta marad, ennek segítségével szeles időben a termés szétszóródik, de ennek a tollas forgónak még más biológiai szerepe is van.

Biológiája[szerkesztés]

Az árvalányhaj termésszerkezete, valamint biológiai működése is nagyon tanulságos példát nyújt, hogy a puszták laza talaján hogy biztosít magának győzedelmet. Gyümölcse vékony, orsó alakú, mind a két vége hegyes, s a rászáradó toklász takarja, ezen pedig felfelé álló szőrök vannak. Száraz időben a termésen fennmaradó forgónák (szálka) alsó fele kötél vagy dugóhozó módjára csavarodva marad, míg nedves időben (eső, harmat) egészen kiegyenesedik és megnyúlik. Ismét megszáradva, újra visszacsavarodik. A forgó kiegyenesedése és visszacsavarodása közben a tollas bokréta csúcsa körvonal alakjában mozog. Darwin megállapította, hogy a csavarodott rész nedvesen kiegyenesedve 7%-kal hosszabb, mint összecsavarodva. Ugyancsak Darwin az árvalányhaj termését forgójával együtt függőleges helyzetbe állította úgy, hogy a termés alja a földet érintse, a forgót pedig a térdénél fogva valamihez erősítette, hogy a tollas rész ne mozoghasson. Most a csavar alakú részt megnedvesítve vagy az egészet nedves itatóspapírral bélelt üvegharang alá helyezve, a kiegyenesedés folytán megnyúlt résznek csak lefelé van helye, amiért a mag már az első kísérlet alkalmával 6 mm-nyire, vagyis alsó harmadával a földbe tolódott. A visszacsavarodás a magvat a földből ki is ránthatja, ha a térd jó erősen van valamihez kötve. Ha azonban a forgó inkább mozoghat, visszacsavarodás közben termés a földben marad, sőt még beljebb fúródik. A toklász szőrzete ugyanis nemcsak a kihúzásnak szegül ellen, hanem a termés gyenge ingadozás közben lassankint még jobban belenyomódik a földbe. Egy kiszáradás vagy visszacsavarodás a magvat 4 mm-nyire nyomta a földbe, úgy hogy négy ilyen változás után a mag 20 mm-nyire (6 + 4 és 6 + 4) volt a földben. Ha az árvalányhaj verőfényes bokros helyen nő, a cserjék ágai között könnyen juthat olyan helyzetbe, amilyenbe Darwin kísérlete állította, s az esti harmat meg a nap melege szintén előidézi a forgó kiegyenesedését és visszacsavarodását, minek következtében a hegyes termés a földbe szépen beültetődik. Darwin kertjében 8 nap múlva a mag 31 mm-nyire volt a földben.

Fajai és hazai elterjedése[szerkesztés]

Az árvalányhaj a magyar puszták, különösen a homokos mezők egynemű, monoton, nem nagyon tarka gyepszőnyegében is kiváló növény, de a verőfényes, erdőtlen dombvidéken is uralkodó. Észak-Európában csak egy tollas bokrétás faj él, ez a Stipa pennafa L. (St. Joannis Celak.) főalakja. Csehországban már három faja van. Hazánkban a Stipa- génusz még jobban fajokra tagosodik, s a nem tollas, kunkorgó árvalányhajjal (Stipa capillata) együtt nálunk nyolcféle faj terem. A bokrétás árvalányhajak (Stipae plumoso-aristatoe) földrajzi elterjedésének központjául Oroszország pusztáit mondják, itt egész tirsza-mezők vannak; ezek az árvalányhajas pusztaságok óriási kiterjedésűek. Hazánknak az orosz pusztákról számos kölcsönzött növénye van, de nálunk mesés ilyen nagy árvalányhaj-mező nincs, hanem homok pusztáinkat más füvekkel és virágokkal vegyesen növi be. Ami azonban különösen a pelyhes bokrétájú fajok számát illeti bátran kimondhatjuk, hogy ezek tekintetében hazánkkal Oroszországon kívül más ország nem versenyezhet. Igen nevezetesek Erdély tirszái is, melyek az árvalányhaj hazai fajainak kapcsolatát Oroszországéival még jobban megerősítik.

Formációja[szerkesztés]

Kerner az alföldi száraz homok puszták növényzetében három formációt (szövetkezet) különböztet meg: az élesmosóét v. Polliniáét, az árvalányhajét v. a tirszáét meg a vculzabét vagyis Bromusét, amely formációkban ezek a füvek sok más növény között, a lazább vagy kötöttebb talajon, a homok megkötésén és javításán serénykedve; mint vezérek tűnnek ki vagy uralkodnak. Az árvalányhaj merevsége és deres-zöld színe következtében az a hely, ahol árvalányhaj-formáció uralkodik, virágzás előtt nagyon egyhangú puszta földdarab. Annál szebb a hely, ha az árvalányhaj lobogója a levél hüvelyéből kibontakozik.

Haszna[szerkesztés]

Kevésbé szembetűnő. Sem legelőnek, sem szénának nem valami jó fajta pázsit, mert szikár és száraz szárában és leveleiben kevés a tápláló anyag; a levél némelykor érdes, ezenfelül a szúrós csúcsa, valamint a hegyes termése is megsértheti az állat száját vagy emésztő szervét; lehet még a bokréta pelyhe is alkalmatlan. Oroszországban a tirszás mezőket inkább leégetik, de ezzel ismét a földnek ártanak. Nálunk az árvalányhaj a fűben vagy elvegyül vagy később a legelő jószág összetiporja. Nevezetesebb az árvalányhaj az erdészet szempontból, különösen mint homokkötő és sziklatörő. A homok pusztákon, a félig kötött mezőkön dúsbojtú, több nyári gyökereivel és gyepes növésével mind nagyobb területeket fog meg és számos homokszemet erősít az anyaföldhöz még a mediterrán flórában, a karsztos vidékeken is, mint a sziklás hegyek felaprítója szerepel, gyökerei a sziklahasadékokban szétterjedve, a szirtek széthasadozását és széttöredezését sietteti, s elporladó részeivel mind a két helyen a föld sivárságát javítgatja. Az a korábban sivár hely, ahol az árvalányhaj megtelepedett, már jól a javulás útján van, s fehér lobogójával hirdeti a győzelmet, amelyet a sivár pusztán vagy a puszta karszt szikláin bajtársaival egyetemben, vagyis a növényvilág a kötetlen vagy sziklás talajon magának kivívott.

Forrás[szerkesztés]

SyP 2010. április 5., 19:11 (CEST)Válasz

Fajok[szerkesztés]

Lehet, hogy tudományosan a Stipa nemzetséget is így nevezik, de a köznyelvben szerintem csak a tollas bokrétás fajokat nevezik így. Azonban, az nem derül ki a cikkből, melyek ezek a fajok, ill. a Pallas szerint más növénynemzettség fajait is így nevezik hazánkban, amiről szintén nincs egy szó sem a cikkben. JSoos vita 2018. május 11., 09:10 (CEST)Válasz