Táncdalfesztivál ’69
Az 1969-es táncdalfesztivál a beategyüttesek távolmaradásával inkább a hagyományos tánczene fesztiváljává vált. A korábbi évekhez képest újítást jelentett, hogy immár nemcsak a döntők, de az elődöntők is az Erkel Színházban kerültek megrendezésre. A fesztiválok történetében ekkor volt a legnagyobb lehetőség az ismeretlen előadók bemutatkozásának: az ötvenkét fellépő között huszonnyolc olyan szerepelt, aki addig még nem lépett színpadra. (Köztük hivatásos (például Ferenczy Ágnes, Késmárky Marika, Rátonyi Hajnalka, Sebestyén Ágnes) illetve amatőr énekesek (például a csecsemőgondozó Balás Eszter, az adminisztrátor Kuna Magda vagy a kárpitos Kovács Ferenc.)
Ezúttal minden versenyző csak egy számmal indulhatott. Kivételt az előző évi nyertes, Koós János és a Made in Hungaryt megnyerő Korda György képeztek.
Változott a rendező személye is, aki ezúttal Bánki István lett.
Források
- Magyar Rádió- és Televízióújság 1969. VII. 14 - 15. old.