Szerkesztővita:Apogr/3. példa: az emlékezet
Új téma nyitásaUser:Apogr/3. példa: az emlékezet
Ha most valaki venné a fáradságot és összevetné a félkész anyagot az eredetivel és elmondaná, hogy szerinte jobb vagy rosszabb-e a magyar, sokat segítene, különsen, ha indokolna is. És azt is jó lenne tudni, hogy a csak itt említett témák, szavak elfogadhatóak-e, mielőt megírom a részleteket és kiderül, hogy nem érthető, nem követhető.
A szócikk további, még angolul lévő része egyébként számomra érdektelen és lényegtelen. Sokkal inkább arról szeretnék szólni, a továbbiakban, hogy az emlékezetnek ilyen "mechanikus" modellje mennyire nem igaz, és megtévesztő.
kollektív emlékezet[szerkesztés]
Az emlékezet szó ilyen jellegű kifejtése ugyanis számos más lexikon szócikkkhez hasonlóan a statikus világszemléletet tükrözi, a másik lehetséges és valós szemlélettel szemben, amely a folyamatot, a mozgást emeli ki. A növekedéssel együt jár az átrendeződés, például legújabban a wikipédia nyelvek az elért definíciók száma szerinti új csoportosítása. Ennek megfelelően már a címben is ezt szerepel (emlékezés - én csak zárójelbe tettem). Innen nézve világos, hogy már eleve nem az megy be a verbális inputból a rövidtávú memóriába, amely "ott kinn van", mert az ember egyéb lelki tevékenységének el nem feledhető működése miatt, a hallgató vagy olvasó azt szelektálja, sőt kiegészíti, helyesbíti. De továbbmenve, mivel a helyzet sem triviális, azonközben hogy hallja, rögtön átalakítja, tömöríti, tagolja és attól függően, hogy mi volt a célja a befogadással, a hallotakat meg is jelöli (tagging), összeköti a már meglévő ismereteivel, függetlenül attól, hogy ennek részleteiről még nem sokat tudunk.
Tehát tapasztalati szinten azt látjuk, hogy ha halljuk vagy olvassuk pl. a fenti bekezdést, akkor nem tudjuk azonnal felidézni változatlan formában az említett különböző okok miatt. Amikor még nem volt írásbeliség, a kollektív emlékezet úgy működött, hogy az emberek memorizálták a megőrizendő nyelvi formába öntött tartalmakat, és ameddig nem volt olyan kiterjedt adatfeldolgozási, szövegfeldolgozási lehetőség, mint most, addig a történet elrendezésű memória vagyis tárolás (storage) volt az uralkodó, amelynek a kitüntetett kezdőcíme az elbeszélő személye (vagy annak neve, stb.) volt.
A kollektív emlékezet kialakulásának a technikája pedig a láncolás, amelyet már kisgyermek korában megtanul az ember játékaiban és formális képzésében egyaránt. (példák: szavak összekötése kezdő és végződő betűkkel, mesék, amelyekben a szereplők a hiányzó dolgokat egymástól szedik össze láncképzésben, összetett mondat építése, hosszának növelése, This is the huse that Jack built, stb.) Tehát nem kellett a számítástechnikai paradigmára várni és azt mechanikusan értelmezni, mert az emberek tudták, mit csinálnak, még ha ebben a formában ez nem a tudományos ismeretek körébe tartozott.
A kulcsszó tehát a linkelés, az összekapcsolás, nemcsak a tagolás és megkülönböztetés, a fókuszálás, lényegkiemelés és háttérbeszorítás. Az emberi nyelv környezetfüggő, tehát a nyelvi input sosem lesz egyértelmű a befogadók tömegeit tekintve, butaság a memóriát "egyfajta zacskónak képzelni, amely nem hat a belekerült pattogatott kukoricára...." Éppen ellenkezőleg, a kukoricaszemek ott tovább pattognak, helyezkednek, bármennyire is képtelen a kép, a hasonlat. Sőt, közben másolással szaporodnak is, hogy gombolyítsam a metaforikus szálat.
Hasonlattal élve az ismeretek, a kollektív memória inkább víz, mint szárazulat, folyton változik, alakul és terjeszkedik a szárazulat széleinek rovására. Az ember korai térképei azt mutatják, hogy a szárazulat merre van, mekkora, azon hol vannak fehér foltok, merre van a terra incognita. De csak egy billentés kell a fókuszunkon ahhoz, hogy észrevegyük, hogy a gondolkodás hogyan függ össze az emlékezettel, és hogy ez a dinamikus terület az, amelyet nyomon szeretnénk követni a wikizé és hasonló vállalkozásokkal, amely végre lehetővé teszi, hogy a víz mozgását kövessük anélkül, hogy belefuladnánk.
A láncolás és a lánc követésének felhasználása a természet számára is első helyen áll, amikor meg akarja őrizni eddig tudását, irányítani akarja fejlődését, jövőjét. Ha tehát a wikipédia a víz paradigmának megfelelő szerkezetet és tartalmat vesz fel, akkor könnyebben hisszük el neki, hogy a patakok, folyók összeérnek s tenger lesz belőle. Ha a szárazulat összeköttetéseinek szaporításán munkálkodunk azzal az óvatos technikával, hogy csak olyasmit fogadunk be, amely elég száraz ahhoz, hogy sose változzék (pl. nevek, születési, halálozási évszámok, stb.) akkor arra kell gondolni, hogy azok is változnak, csak legfejebb lassabban, vagy néha kataklizmaszerűen, mintha szökőár öntené el őket. Adata és rendszere válogatja. Gondolja egy árjegyzékre, árfolyamváltozásra és egy ideológiai/politikai átalakulásra.
És akkor még nem esett szó a célzásról, amely szintén része az emlékezet, emlékezés témakörnek, hiszen a verbális jelek megjegyzése, értelmezése és használata nem egy síkon történik, hanem kísérik az érzelmek, észlelések, stb. is, így "mandínerből" is bekerülnek adatok a memóriába, míg a számítógép memóriába került adatok felhasználásába és értelmezésébe ilyen természetű környezeti befolyásokat modell vagy hasonlat szintjén sem tudunk megfogalmazni, annak ellenére, hogy folyton az ember gép interfész fejlesztésén, a analógia teremtésen, és az ember újrateremtésén munkálkodunk.
Az a körülmény pedig, hogy valaki egy adott szöveget olvasva, vagy feltett kérdést hallva emlékezik a memóriájában lévő dolgokra és annak tartalmát meg tudja osztani, azt mutatja, hogy a jelenségről akár a tudás vagy ismeret címszó alatt is beszélhetnénk joggal, mint ahogy nehezen eldönthető, hogy a wikipédia a kódexmásolás újkori formája vagy valódi szerzői, szövegalkotási tevékenység, különösen, ha elfogadjuk, hogy a tevékenység jelentős része a forma és a tartalom, a lényeg és a háttér dinamikus átalakítára irányul.
Így aki egy folyó szöveget, amelynek értelmezése után annak nevet, címet, kategoriát, stb. ad, átdarabol strukturává, vagyis olyan alcímek listájává, amelynek elemei egyre kisebb szövegdarabokat címkéznek fel, azonosítanak, anélkül, hogy ezek az alcímek visszakereshetők, egyből felkereshetők lennének, aminek egyik akadálya, hogy a címszabvány (kategorizálás) ezt nem teszi lehetővé, az ebben a "regresszióban" végül csak dobozol (taxoboxing) anélkül, hogy ennek előnyeit (direkt visszakereshetőség, ugrás) élvezné, és saját rövidtávú és egyéb emlékezetét - a folyó szövegek eliminálása következtében fejlesztené, hiszen csak nem akarjuk azt mondani, hogy ilyen méretű adathalmaz megtanulása attól már kívánatossá válik, hogy az emlékezet számára megjegyezhető, rövid egységekre van bontva.
a keresztrejtvény megfejtése[szerkesztés]
Ha a wikipedia a fontosnak tartott fogalmak kapcsán hasznos, tanulságos, emlékezetes és a saját memóriánkban is megjegyzendő ismereteket, szövegeket tartalmaz, akkor hurrá, folytatom olvasását és foltozgatását, a munkát gőzerővel. Ha viszont csak azt a minimumot, amely például egy keresztrejtvényben szerepel, ahol mint tudjuk egy megadott méretű sorba kell úgy beírni egy szót, hogy az közben másik irányban is több mindenhez illeszkedjen ahhoz, hogy a végén kijöjjön a megoldás, vagy üzenet, amit be kell küldeni a szerkesztőségbe, akkor inkább az olvasás. De ki "olvas" egy telefonkönyvet, azaz olyan strukturált szöveget, amely többnyire egy szempont szerint van "véglegesen" a következő kiadásig rendezve?
Hát a csőlátású, egyetlen adatot kereső ember, aki ha megkapta amit keresett, ami a célkeresztjében volt, már be is csukja a "könyvet".
Azzal az igénnyel, igyekezettel szemben, amely a mozgó célpontnak a fixálását jelenti, amely meglévő rövidtávú emlékezetünk fényében nézve kissé fárasztó feladat, hiszen a (pl. poszt modern, a hírek, a közlemények) szövegek átalakulása is oka annak, hogy egyre kevesebbet olvasunk hagyományos tagolású szöveget, ennélfogva gyengül az emlékezetünk nemcsak a tartalmi szegényessége okán, hanem az egy ülésben végzett olvasás egyre rövidülése miatt is, szemben áll az olyan fogalmazás, amely az olvasót készteti saját fejében a gondolatok, ismeretek rendszerezésére, azzal, hogy olyan szövegekkel szembesíti, amelyek tartalma nincs előre feldolgozva, vinklibe állítva, és azt okozhatja, hogy egyszercsak összeáll a kép, és megvilágosodik benne egy olyan terület, amelynek szélei elmosódottak, fuzzy jellegűek, és arra indítják őt, hogy kipróbáljon egy olyan ösvényt, amelyen még nem járt, amelyre még "nem tévedt".
Ezért számomra a legérdekesebb olvasmány a wikiben a következő címszó, amely deklaráltan mutat rá arra, hogy a wikipédia hatalmas vízfelületként milyen partokat ostromol, vagy ha valaki pont fordítva látja, akkor milyen igéretes utakat sikerült beazonosítani a tudás óceánján, ugye ami képi hasonlatként is nevetséges, tekintve hoyg csak "egy iránytűje van", akárcsak a négy égtáj irányában növekvő keresztrejtvényé.
Szóval a címszó, mindjárt megkeresem. Amúgy pedig a kezdőlapja egyre jobban hasonlít egy bulvárlaphoz.
Az egyik kedvencemet már megtaláltam: en:Category:Disambiguation ha majd megtalálom végre amit keresek, akkor megnézem, hogy mi hivatkozik rá, és rögtön beírom ide, mert különben annyi. Megvan!!! Heuréka!!!! A kör bezárult!!! De nem csavarodtam be. Azok a Tóték voltak, akik dobozoltak.
en:list of unsolved problems és honan ered? többek közt a
Megyek olvasni. Kezdem előlről. Mi a wikipédia szócikk?
"A Wikipedia article is defined as a page that has encyclopedic or almanac-like information on it ("almanac-like" being; lists, timelines, tables or charts)."
en:wikipedia:what is an article
Ha így van, akkor érthetők a kritikai észrevételek. Ha nem így van, akkor érthető a klérdéseim meg nem válaszolása, a hosszú hallgatás, amely nem beleegyezés, hanem a segítségnyújtás elmaradása.