Szerkesztő:Wiki.fakt/piszkozat

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Fiatal Autonóm Közgazdászok Társasága Szakkollégium

A Fiatal Autonóm Közgazdászok Társaságát (FAKT) 2008-ban alapította 10 lelkes közgázos hallgató, melynek taglétszáma mára 83 főre bővült. A 2011 júniusától szakkollégium-ként működő szervezet a Budapesti Corvinus Egyetem legfiatalabb szakkollégiuma, s Közgazdaságtudományi Karának kiemelt támogatását élvezve azzal szoros együttműködésben tevékenykedik. Alapvetően közgazdaságtudományi profilja mellett sokszínű, összetartó, értelmiségi közösséget biztosít tagjai számára.


Küldetés[szerkesztés]

Küldetése, hogy az egyetemi oktatást kiegészítve olyan képzést nyújtson tagjainak, amelyek segítségével globális szinten versenyképes tudásra és képességekre tehetnek szert, miközben társadalmilag érzékeny vezetőkké, felelős értelmiségiekké válhatnak.

Szervezeti felépítés[szerkesztés]

A Szakkollégium működésének alapelve egy olyan modern, innovatív, lapos piramisszerű modellen alapul, melynek minden szintjét kizárólag a tagság alkotja, így ők azok, akik a szervezetet alakítják. A Tagság a fő döntéshozó szerv, mely a nyitó-, negyedéves- és záró gyűlésen stratégiai, valamint az egész szervezetet érintő kérdésekben demokratikus úton történő szavazással határoz a felmerülő javaslatokról. A magas szintű szakmai munka 7 team-be szerveződve zajlik, amik a stratégiában megfogalmazott feladatokat dolgozzák ki és valósítják meg. A három-négy fős team-ek különböző területeken dolgoznak:

  • Szakmaiság
  • Pénzügy
  • Közösség
  • Marketing
  • Szervezetfejlesztés
  • Vállalati kapcsolatok
  • Nemzetközi kapcsolatok

Az egyes team-eket a Team Vezetők irányítják és képviselik a Vezetői Ülésen. Az Elnökség – Elnök és 3 Alelnök- feladata a stratégia kidolgozása, a team-ek feladatkörének meghatározása és végrehajtásának ellenőrzése. Az Elnök képviseli a szervezetet, valamint egy, míg az Alelnökök 2-2 team munkájának koordinálásáért felelnek.


FAKT Alumni[szerkesztés]

Az Alumni célja, hogy a FAKT szakkollégistái a végzést követően is egy egymást támogató baráti és szakmai közösség tevékeny részesei maradjanak, valamint hogy Mentorprogram keretein belül segítsék a Szakkollégium jövő nemzedékeit szakmai céljaik elérésében és álmaik valóra váltásában. Az Alumni tagság feltétele a FAKT Diploma megszerzése, a csatlakozási szándék jelzése, illetve felvételkor az Alumni-eskü letétele.


Felügyelő Bizottság[szerkesztés]

A Felügyelő Bizottság tagjai olyan felelős volt vezetők, akik a gyűléseken képviselik a Szakkollégium stratégiáját és értékrendjét.


Szakmaiság[szerkesztés]

Kurzusok[szerkesztés]

A szervezet szakmai programja alapvetően a szakkollégiumi hagyományokat követi, külön emelt szintű kurzusokat, vitaköröket szervezve tagjai számára, amelyeket ötvöz a nyugat-európai egyetemeken működő diákszervezetek képességfejlesztő foglalkozásaival és pályakezdést segítő vállalati programokkal. A kurzusok között nem csak a szorosan Közgazdaságtudományi Karhoz kötődő témájúak találhatóak meg, hanem Gazdálkodástudományi Karhoz kapcsolódó, business jellegű képzések is elérhetők. A maximum 8 fős kurzusok oktatói nagyrészt az egyetem tanárai közül kerülnek ki, akikkel így lehetőség nyílik személyes kapcsolat kiépítésére.

Eddigi kurzusaink[szerkesztés]

Gazdaságelemzés felsőfokon, Haladó Marketing, Makroökonómia felsőfokon, Energiapolitika, Államigazgatás a gyakorlatban, Politikai gazdaságtan, Piacelemzés, A pénzügyi közvetítés alternatív formái, Stratégiai pénzügyi elemzés, Csoportdinamika, Monetáris politika, Versenypolitika, Gazdaságpolitika, Gazdaságpszichológia, Haladó pénzügy, Feketegazdaság, Haladó mikroökonómia, Európai uniós támogatási rendszerek, Leadership és management a gyakorlatban

Előadások[szerkesztés]

Az előadások/előadássorozatok egy része nyitott a külsősök és a sajtó képviselői számára is. A FAKT-hoz vendégül látogatott már többek között Heinczinger István (MÁV), Inotai András (MTA), Király Júlia (MNB), Beck György(Vodafone) és számos neves közéleti szereplő.

Közösségi élet[szerkesztés]

A FAKT közösségi rendszerének alapvető célja, hogy a mindenkori tagságából olyan összetartó, értelmiségi közösséget hozzon létre és szilárdítson meg, mely az egyetemi évek után is erős kapcsolati hálót és szoros baráti kört jelenthet számunkra. Az egyetemi vezetőség jóvoltából a tagság állandó irodával rendelkezik a Fővám téri főépületben, mely nagyban hozzájárul az összetartó közösséggé váláshoz.

Közösségi programok[szerkesztés]

  • tábor: az évente kétszer – tavasszal és ősszel – megrendezésre kerülő táborok programjában a szórakozás mellett szakmai programok is helyet :kapnak (meghívott előadók, TDK-dolgozatok bemutatása, brainstormingok aktuális szervezetet érintő kérdésekben)
  • filmklub
  • kirándulások
  • Fakt Beszélgető Estek: kötetlen beszélgetések meghívott előadókkal
A Fakt Szakkollégium többek között vendégül látta már Uj Péter újságírót, Koltai Lajos operatőr és rendezőt, Török Gábor politológust és Kopp Mária pszichológust.
  • rendszeres közös sportolási lehetőség, versenyeken FAKT-os színekben való indulás

Gólyaprogramok[szerkesztés]

A Fiatal Autonóm Közgazdászok Társasága Szakkollégium minden őszi félévben elindítja a felvételizőknek szánt programsorozatát, az Elsős Műhelyt. A programsorozaton egyaránt megtalálhatóak a Gólyák számára hasznos matematika felkészítések vagy akár gyakorlati életben előforduló közgazdasági problémák eljátszása, csoportos lemodellezése. A Műhely kétheti rendszerességgel, jelenlegi Faktosok vezetésével zajlik, közvetlen légkörben. A korábbi évek programjai: matematika felkészítés, mikró felkészítés, csoportos honfoglalóverseny, rövid filmnézés, piacelméleti játékok, kötetlen csoportos játékok, utána fakultatív program külső helyszínen.

A Közgazdaságtudományi karral együttműködve minden évben megrendezésre kerül az Elsős Verseny is, mely témájában sokkal gyakorlatiasabb, nem a tankönyvi ismeretekre fókuszál, sokkal inkább a gondolkodásmódbeli képességekre.


Vállalati kapcsolatok[szerkesztés]

A FAKT célja, hogy tagjai számára szakmai fejlődést és később komoly karriert biztosítson neves cégekkel együttműködve. A szakkollégium a legnevesebb üzleti tanácsadó cégekkel igyekszik szoros kapcsolatot kialakítani képességfejlesztő tréningek keretében, hogy minél több tagja a lehető legtöbb tapasztalatot és tudást megszerezve sikeresen léphessen versenybe a munkaerőpiacon.

Nemzetközi kapcsolatok[szerkesztés]

A FAKT Szakkollégium színvonalas nemzetközi szakmai programjában szerepel, hogy nem csak hazai cégekkel, vállalatokkal alakítson ki szoros kapcsolatot, hanem nemzetközi, multinacionális cégekkel, illetve külföldi diákszervezetekkel is.

Külső hivatkozás[szerkesztés]

  • [www.fakt.uni-corvinus.hu/ Hivatalos honlap]