Szerkesztő:Milei.vencel/Idolatry

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A bálványimádás vallási kifejezés. Egy bálvány lehet élettelen vagy élő, tárgy, dolog vagy személy istenesítése. A bálványimádás minden olyan cselekmény, amelyeket életünkben a legfontosabb helyekre teszünk - Isten elé, amikor az Istennek kijáró tiszteletet másnak vagy önmagunknak adjuk.

Bálványimádás, hogy egy bálványt mindennél többre becsülnek és szeretnek. A bálvány Olyan tárgy vagy személy (valóságos vagy elképzelt), amiket vagy akiket az ember Istennek kijáró imádatban részesít, akiben hisz, akivel szellemi-lelki-testi függőviszonyban van, akitől boldogságát, gyógyulását, segítségét várja.” (Dr. S.E.Á.) Isten elé helyezett dolgok, szokások, cselekedetek, személyek – Amit az Istennel való kapcsolat helyére ill. elé helyezek. Amiket Isten elé helyezünk … Függőségek: „Akiknek istenük az ő hasuk”, stb. • pénz, vagyon, ékszerek, autó, technikai eszközök

 gazdag ifjú története

• karrier, hatalom

Emberek (sztárok, sportolók,

énekesek, stb.) Vezetők, politikusok, nagy gondolkodók, vallási tekintélyek • számítógép, kedvenc időtöltés (hobbi) „Ki kell még próbálnom.” • tv, filmek, számítógép – internet, facebook Tárgyak:

kabalák: kereszt, medál, szerencsetoll,

szerencseruha, gyógyító tárgyak •szobrok (kereszt, szentkép, stb.) - Isten szavát felülbírálva 2. parancsolat?

Eszmék (náci horogkereszt,
sztálini vöröscsillag, mai eszmék …)

• család: eltartásukért több munkát vállalni • különböző nézetek: a vita elkerülése miatt a lelki élet elrejtése, vagy lemondás, „kompromisszum” • tekintélyek véleménye (nagyapa, stb.) • gyerekbálványozás Babonás félelmek (bal láb, fekete macska) Vallásos cselekmények, Bibliaolvasás – ha elolvasom, akkor minden jól sikerül majd

Ma ritka az olyan bálvány, mint amilyen számtalan volt a pogány vallásokban. De vannak új bálványaink: a tudomány, a kultúra, a szórakozás, a szesz, a szex, a divat, a sport, a pénz, a hatalom, a kényelemszeretet, a világi és egyházi karrierizmus, a személyi kultusz, és ma sem hiányoznak azok, akiknek istenük a hasuk, amint Szent Pál írja…


A Biblia alapján Jahve, az örökké létező, a nem teremtett Isten, aki maga a forrása és fenntartója mindennek, az egyedül jogosult arra, hogy Őt illesse meg a legnagyobb tisztelet és imádat. Ezért az embernek tilos, hogy érzelmeiben vagy szolgálataiban az első helyet valaki vagy valami másnak adja, mert mindaz bálvány, ami az Isten iránti köteles szeretetünket csökkenti. Másik istent alkotunk magunknak, ha olyan szolgálatot végzünk, amely egyedül Őt illeti. [1]

A bálványimádás ma éppúgy létezik a világban, mint az ókorban, csak más formában. A bálványimádás azt jelenti, hogy egy bálványt (amely lehet élő vagy élettelen) mindennél többre becsülnek, szeretnek, imádnak, tisztelnek. (jw) Bálványimádást űznek, akik teremtett dolgot vagy dolgokat tesznek életük céljává, v. akik nem megfelelő módon imádják Istent. (katolikus) ....... hírességek bálványozása: g03 1/8 28; w90 12/1 4; yp 220–221 imádatot kifejező gesztusok jelképek előtt: w90 11/1 26–27 „istenük a hasuk” (Fi 3:19): w08 4/15 5; w01 6/15 15 kapzsiság: it-2 39; w01 6/15 6; w93 1/15 29–30; w86 10/1 25 képmások használata az imádatban: w09 11/1 9; rs 221–226; w95 9/15 10–11 mohóság: it-1 207; w08 4/15 5; w08 6/15 9; g02 7/8 21; w95 9/15 11; w90 12/1 5 nemi erkölcstelenség: w93 1/15 29 önimádat: w93 1/15 30 politikai vezetők bálványozása: w90 12/1 4 saját kívánságaink bálványozása: w90 4/15 31 szórakozás bálványozása: w95 3/1 16 szórakoztatóipar sztárjainak bálványozása: ha a megmentést emberektől vagy szervezetektől várjuk:

Ne tévelyegjetek; se paráznák, se BÁLVÁNYIMÁDÓK, se házasságtörők, se pulyák, se férfiszeplősítők, Se tolvajok, se telhetetlenek, se részegesek, se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik Isten országát. (1 Kor 6:9-10)

Mit jelent a bálvány szó? Ószövetségben: bálványnak fordított szó (elohim) jelentése: isten, istenek. Újszövetségben: „eidólon” görög szó jelentése: kép, mégpedig csalóka kép, olyan árnykép, ami mögött nem áll semmiféle valóság.

A bálványimádás ma is kísért. Különféle formákban mindig köztünk van. Pedig Jézus szerint nem lehet egyszerre Istennek és a mammonnak (pénz) szolgálni (Mt 6,22). Szent Pál sírva mondja el: „Vannak olyanok köztetek, akiknek istenük a has, dicsekvésük az ami a szégyenük” (Fil 3,19). Ilyen isten lehet a „sok bor” is (Tit 2,3). „Semmiféle erkölcstelennek, tisztátalannak, kapzsinak, más szóval bálványimádónak nincs öröksége Krisztus és az Isten országában” (Ef 5, 5). A „kapzsiság” ilyen bálványimádás: manapság sokszor a felebarát fölötti uralkodás vágya (Kol 3,5). A politikai hatalom szertelen keresése is bálványimádássá fajulhat (Jel 13,8). Ha a Szentírást a 20. században írták volna, akkor a haladást, a szabadságot, a vért, a fajt is ezek közé a bálványok közé sorolták volna be.

A bálványimádás egyik legveszedelmesebb formája minden időkben az ember istenítése (személyi kultusz). Ilyen volt a római császárok imádása. Heródesé is. A Szentírásban olvassuk, hogy a nép isteníti: „Ez már az Isten szava, nem emberé!” Az Úr angyala lesújtott rá nyomban, mert nem adta meg az Istennek a dicsőséget. Férgek emésztették meg, úgy halt meg (ApCsel 12,22-től). Ehhez hasonlóan járt Bábel kéjura, Nabukodonozor is (Dán 4,29-től). Mielőtt a mai világ „nagyjai” elfogadnák istenítésüket bérenceiktől és talpnyalóiktól, hasznos volna, ha elolvasnák ezeket a történeteket. A közelmúlt diktátorai mind ilyenek voltak: Lenin, Sztálin, Mao Ce-tung, Kim Ir Szen, Pol Pot, Hitler, Mussolini, Tito, Rákosi, Ceauşescu, Enver Hodzsa stb.

A hatalomra kerültek mellett azonban senki sem feledkezhet meg az ÉN bálványáról! Mert hányszor látjuk, hogy nemcsak a vezetők istenítik magukat, hanem nagyon kicsi „mit ugrálszkák” sem ismernek el maguk felett senkit. Magukat istenítik rokonságostól. Sajnos ezek nem engedik meg, hogy Isten beleszóljon életükbe. Saját maguknak a törvényhozói. Lopnak, sikkasztanak, vádolnak, rágalmaznak, gyilkolnak, erkölcstelenkednek, korruptak. Szinte minden nagyobb közösségben találunk példákat.

A bálványimádás nem úgy kezdődik, hogy az emberek térdre borulnak valamelyik bálvány előtt. Először csak kacsingatnak rájuk: szépnek, kedvesnek, okosnak stb. találják. Később „okosságból” vagy haszonból: jó állásért, előléptetésért vagy a napi kenyérért csatlakozik a bálványimádás valamelyik divatos formájához. Népiesen szólva: Istennek is adok valamicskét, de azért az ördög oltárára is dobok néhány tömjénszemet! Legyen ott a négylevelű lóhere, a fordított patkó is életemben, mert az is szerencsét hoz…

Isten Szava a bálványimádás alattomos formáit is leleplezi. Például a mohóságot is ’bálványimádásnak’ nevezi (Kol 3:5). A mohóság azt jelenti, hogy az ember valami olyanra vágyik, amire nem lenne szabad, például egy másik ember javaira (2Móz 20:17). Az angyal, aki Sátánná, az Ördöggé lett, mohó vágyat dédelgetett magában, szeretett volna olyan lenni, mint a Legfelségesebb, és azt akarta, hogy őt imádják (Luk 4:5–7). Ez oda vezetett, hogy fellázadt Jehova ellen, és rávette Évát, hogy mohón vágyjon valamire, amit Isten megtiltott neki. Bizonyos értelemben Ádám szintén bálványimádást követett el, hiszen engedte, hogy a felesége iránti önző ragaszkodása fontosabbá váljon számára, mint a szerető égi Atyja iránti engedelmesség. .......

Milliók hódolnak a Pénznek, a Rangnak, a Divatnak, a Hiúságnak, az Érzéki Élvezeteknek.


A bálvány egy képmás, valamiről vagy valakiről készült ábrázolás, illetve egy valós vagy képzelt dolog jelképe, melyet áhítattal imádnak. A bálványimádás lényegében azt jelenti, hogy egy bálványt mindennél többre becsülnek, szeretnek, imádnak, tisztelnek. Az emberek általában egy valós vagy vélt felsőbb erőt imádnak, legyen az élő (pl. ember, állat v. bármilyen élőlény) vagy élettelen (egy erő v. egy természeti elem). A bálványimádást túlnyomórészt valamilyen ceremónia vagy rituálé kíséri. (jw)

[szerkesztés]

Isten megtiltotta, hogy faragott képmásokat készítsenek, és imádják azokat, ideértve minden olyan tárgyat, melynek az ’alakja’ hasonlított arra, ami az egekben, a földön vagy a tengerben van (2Mó 20:4, 5; 3Mó 26:1; Ézs 42:8). Ilyen tárgyak készülhettek fából, fémből, kőből; készülhettek véséssel, öntéssel, kovácsolással, faragással; lehettek ember formájúak, hasonlíthattak állatokra, élettelen dolgokra, de lehettek jelképes alakzatok is. Jehova egyiket sem tartotta elfogadhatónak az imádatra. Aki ilyen képmásokat készített, ’romlottan cselekedett’, olyat tett, ami Isten szemében gonosz, utálatos és sértő, és Jehova átkozottként bánt vele (5Mó 4:16–19, 23–25; 27:15; 4Mó 33:52; Ézs 40:19, 20;

2Móz 20:4, 5, Kat.: „Ne csinálj magadnak faragott képet vagy hasonmást arról, ami fent van az égben, vagy lent a földön, vagy a vizekben a föld alatt. Ne borulj le ilyen képek előtt [„ne imádd ezeket”, KNB] és ne tiszteld őket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok.”

A bálványokra használt héber kifejezésekből a megvetés érződik, és gyakran kiemelik, hogyan készültek a bálványok, és hogy mennyire hiábavalóak. Többek között így adják vissza ezeket a szavakat: „faragott képmás” (szó szerint: ’[valami, ami] faragott’); „öntött szobor, képmás, bálvány” (szó szerint: ’[valami, ami] öntött’); „borzalmas bálvány”, „hiábavaló bálvány” (szó szerint: ’hiábavalóság’) és „mocskos bálvány”. Általában a görög ei ʹdó·lon szót fordítják „bálvány”-nak. (jw)

Nem minden képmás bálvány: Istennek az a törvénye, hogy nem szabad képmást készíteni (2Mó 20:4, 5), nem jelentette azt, hogy semmilyen ábrázolást vagy szobrot sem lehetett készíteni. Ez például abból is kitűnik, hogy Jehova később azt a parancsot adta, hogy a népe készítsen két kerubot aranyból a szövetségláda fedelére, és hímezzen kerubokat a hajlék tíz sátorlapjának a belső oldalára és a függönyre, mely elválasztotta a szenthelyet a szentek szentjétől (2Mó 25:18; 26:1, 31, 33). Salamon templomának a belső falait szintén vésett kerubok, pálmák és virágfaragványok díszítették (a terveket Isten adta Dávidnak) (1Kr 28:11, 12). A szentek szentjében két, olajtartalmú fából készült kerub volt, melyeket bevontak arannyal (1Ki 6:23, 28, 29). Az öntött tenger 12 rézbikán állt, a templomnál használt réz szállítókocsik oldallapjait pedig oroszlánok, bikák és kerubok díszítették (1Ki 7:25, 28, 29). A Salamon trónjához vezető lépcsőkön tizenkét oroszlán állt (2Kr 9:17–19). (Jw)

a Biblia arról beszél, hogy Isten a pogányok isteneinél nagyobb tiszteletet és mélységesebb imádatot igényel, ott mindenütt hivatkozik Isten teremtői hatalmának bizonyítékára is. „A nemzeteknek minden istene bálvány, az Úr pedig egeket alkotott” (Zsolt 96:5). „Kihez hasonlíttok hát engem, hogy hasonló volnék? szól a Szent. Emeljétek föl a magasba szemeiteket, és lássátok meg, ki teremté azokat?” „Így szól az Úr, aki az egeket teremtés Ő az Isten, aki alkotá a földet és teremté azt... Én vagyok az Úr és több nincsen!” (Ésa 40:25-26; 45:18) (White)


Ezek viszont nem voltak bálványok, hisz nem imádták őket. Csak a szolgálatot végző papok látták a hajléknak, majd később a templomnak a belsejében lévő ábrázolásokat. A szentek szentjébe egyedül a főpap léphetett be, és ő is csak az engesztelés napján (Héb 9:7). Ezért nem fenyegette az izraelitákat az a veszély, hogy bálványként kezdik tisztelni a szentély aranykerubjait. Ezek a tárgyak mindössze az égben lévő kerubokat ábrázolták. (Vö.: Héb 9:23, 24.) Egyértelmű, hogy nem azért készítették őket, hogy hódoljanak nekik, hiszen magukat az angyalokat sem szabad imádni (Kol 2:18; Je 19:10; 22:8, 9).

Az viszont igaz, hogy időnként bálványként imádtak szobrokat vagy ábrázolásokat, pedig nem ebből a célból készültek. Mózes a pusztában készített egy rézkígyót, melyet az izraeliták később imádni kezdtek. Emiatt a hithű Ezékiás király darabokra zúzta azt (4Mó 21:9; 2Ki 18:1, 4). A Gedeon bíró készítette efód is „csapdája lett” Gedeonnak és a háznépének (Bí 8:27).

Az Ádámra bízott áldozati rendszert leszármazottaik szintén elferdítették. Babonaság, bálványimádás, kegyetlenség és a kicsapongás által megrontották azt az egyszerű és értelmes istentiszteletet, amelyet Isten írt elő. A bálványimádókkal való hosszú kapcsolat következtében Izrael népe sok pogány szokást vegyített össze saját isten- tiszteletével. Ezért Isten a Sinai hegynél határozott utasításokat adott nekik az áldozati istentiszteletre vonatkozólag. (white)

Imádat képmások segítségével: A Szentírás sehol sem mondja azt, hogy képmások segítségével kellene Istenhez imádkozni. Ez a szokás homlokegyenest ellenkezik azzal az alapelvvel, hogy Jehova szolgáinak szellemmel és igazsággal kell imádniuk őt (Jn 4:24; 2Ko 4:18; 5:6, 7). Jehova nem tűri meg, ha valaki a bálványimádatot az igaz imádattal vegyíti. Ez jól látszik abból, hogy mennyire elítélte a borjúimádatot, annak ellenére, hogy az izraeliták őt akarták imádni általa (2Mó 32:3–10). Jehova nem hajlandó megosztani a dicsőségét faragott képmásokkal (Ézs 42:8).

Semmi jel nem utal arra a Bibliában, hogy Jehova hűséges szolgái valamilyen tárgyat használtak volna, amikor Istenhez imádkoztak, vagy imádatot mutattak be neki. Ennek cáfolására néhányan a Héberek 11:21-et idézik, mely így hangzik a katolikus Soós-fordítás szerint: „Hittel áldotta meg a haldokló Jákob Józsefnek mindkét fiát és illette tisztelettel (királyi) pálcájának hegyét.” A Douay Versionnek az ehhez a vershez fűzött lábjegyzetében az áll, hogy Jákob viszonylagos tisztelettel és hódolattal volt József pálcájának hegye iránt, és megjegyzi: „Néhány fordítónak nem szimpatikus ez a viszonylagos tisztelet, ezért elferdítették a szöveget, és így fordították: imádatot mutatott be, a pálcája hegyére támaszkodva.” Ám nem hogy nem ferdítették el a szöveget (ahogyan ez a lábjegyzet állítja), hanem ez a megfogalmazás és más változatai éppen hogy összecsengenek az 1Mózes 47:31-ben (Rbi8, lábj.) szereplő héber szöveg gondolatával. Ezzel számos katolikus fordítás is egyetért, többek közt a Káldi-Neovulgáta Bibliafordítás is.

A bálványimádás formái: A bibliai feljegyzésekben a bálványimádáshoz olyan visszataszító szokások kötődnek, mint a szertartásos prostitúció, a gyermekáldozat, az ivászat, vagy az, hogy az emberek vagdosták magukat, míg el nem kezdett folyni a vérük (1Ki 14:24; 18:28; Jr 19:3–5; Hó 4:13, 14; Ám 2:8). A bálványimádat része volt, hogy ünnepeket rendeztek, ahol ettek és ittak (2Mó 32:6; 1Ko 8:10); hajlongtak a bálványok előtt, és áldoztak nekik; énekeltek és táncoltak előttük; sőt, még meg is csókolták őket (2Mó 32:8, 18, 19; 1Ki 19:18; Hó 13:2). Az is bálványimádás volt, hogy terített asztallal kedveskedtek a hamis isteneknek (Ézs 65:11); italfelajánlásokat öntöttek nekik, áldozati lepényeket készítettek és áldozati füstöt füstölögtettek (Jr 7:18; 44:17); valamint szertartásosan siratták őket (Ez 8:14). A tetoválás, a test bevagdalása, a szem fölötti rész kopaszra nyírása, az oldalfürtök levágása, és a szakáll végének az elcsúfítása tilos volt a Törvény értelmében. Ennek részben az lehetett az oka, hogy ezeket a szokásokat össze lehetett kötni a környező bálványimádó népek szokásaival (3Mó 19:26–28; 5Mó 14:1).

Aztán vannak árnyaltabb formái is a bálványimádásnak. A mohóság bálványimádás (Kol 3:5), mégpedig azért, mert ha az ember nagyon vágyik valamire, akkor idővel nem a Teremtőt, hanem ezt a valamit fogja egyre jobban szeretni, és így az a bálványa lesz. Például előfordulhat, hogy egy személy nem Jehova Istent szolgálja hűségesen, hanem a hasa rabszolgájává válik, vagyis az étvágya lesz az istene (Ró 16:18; Fi 3:18, 19). Abból látszik, hogy valaki szereti a Teremtőt, hogy engedelmeskedik neki (1Jn 5:3), tehát a lázadás vagy az elbizakodott törtetés felér a bálványimádással (1Sá 15:22, 23).

Az özönvíz előtt: A bálványimádás nem a látható világban, hanem a láthatatlan szférában kezdődött. Egy dicsőséges szellemteremtmény mohón kezdett arra vágyni, hogy hasonlítson a Legfelségesebbre. Olyannyira epekedett ez után, hogy eltávolodott az Istenétől, Jehovától, és a bálványimádása lázadóvá tette (Jób 1:6–11; 1Ti 3:6; vö.: Ézs 14:12–14; Ez 28:13–15, 17).

Hozzá hasonlóan Éva is mohó volt. Ő volt az első bálványimádó a földön, mivel áhítozott a tiltott gyümölcsre, és emiatt megszegte Isten parancsát. Ádám is bálványimádó lett, mivel engedte, hogy az önző vágya felülkerekedjen a Jehova iránt érzett szeretetén, és így engedetlen lett (1Mó 3:6, 17).

Az Édenben történt lázadás óta csak kevesen voltak azok, akik távol tartották magukat a bálványimádástól. Úgy tűnik, Ádám unokájának, Énósnak az idejében az emberek bálványimádók voltak. „Abban az időben kezdték hívni Jehova nevét” (1Mó 4:26). Nyilvánvalóan nem hittel kezdték hívni Jehova nevét, nem úgy, ahogyan sok évvel korábban az igazságos Ábel tette, amiért a testvére, Káin meg is ölte őt (1Mó 4:4, 5, 8). Ami Énós napjaiban történt, az minden jel szerint egy fajta hamis imádat volt, mely során Jehova nevét helytelenül kezdték használni. Lehet, hogy saját magukat vagy más embereket kezdtek Jehovának nevezni (akik által állítólag Istent akarták imádni), de az is lehet, hogy bálványokat neveztek így (látható és kézzel fogható tárgyakat, melyek szerintük segítettek nekik abban, hogy a láthatatlan Istent imádják).

A Biblia leírásából nem derül ki, hogy mennyire terjedt el a bálványimádat az Énós napjai és az özönvíz közötti időszakban. Valószínűleg egyre rosszabbá vált a helyzet, mivel Noé napjaiban „Jehova. . . látta, hogy rendkívül nagy az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden hajlama szüntelen csak rossz”. Nemcsak az ember öröklött gyarlósága járult hozzá ahhoz, hogy ennyire gonosszá vált az akkori világ, hanem a testet öltött angyalok is, akik együtt háltak az emberek lányaival, valamint a hibrid nefilek, akik ebből a kapcsolatból születtek (1Mó 6:4, 5).

white: Az emberi értelem törvénye, hogy szemlélés által átváltozunk. Az ember nem múlhatja felül az igazságról, tisztaságról és szentségről alkotott fogalmait. Ha gondolatban soha nem emelkedik az emberi szint fölé, ha hitben nem tud elgondolkozni a végtelen bölcsességen és szereteten, akkor egyre lejjebb süllyed. A hamis istenek tisztelői istenségeiket emberi tulajdonságokkal és szenvedélyekkel ruházták fel, ezért őket tekintették jellembeli példaképüknek. Ennek következtében erkölcsük megromlott. „És látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz .[...] A föld pedig romlott vala Isten előtt és megtelék a föld erőszakoskodással” (1Móz 6:5.11). {PP 63.3} Isten parancsolatokkal szabályozza az ember életét, de törvényét áthágták, és ennek minden lehetséges bűn lett a következménye. Az ember leplezetlenül és vakmerően vétkezett. A jogosságot a porba tiporták, és az elnyomottak kiáltása felhatolt az égig. {PP 63.4} A többnejűség már korán meghonosodott, szemben a kezdetben adott mennyei intézkedéssel. Az Úr egyetlen feleséget adott Ádámnak, jelezve, hogy miként rendelkezett a házasságról. A bűnbeesés után azonban az ember a saját bűnös vágyait akarta követni. Ennek következtében a bűn és nyomorúság rohamosan fokozódott. Nem tartották tiszteletben sem a házas viszonyt, sem a tulajdonjogot. Aki megkívánta felebarátja feleségét és vagyonát, elvette erőszakkal, és diadalt ült erőszakos cselekedete felett. Élvezettel pusztították az állatokat, és a húsételek fogyasztása még kegyetlenebbé és vérszomjasabbá tette őket, mígnem az emberi élethez is megdöbbentő kegyetlenséggel viszonyultak. {PP 64.1} A világ a gyermekkorát élte, de a gonoszság annyira elmélyült és elterjedt, hogy Isten nem tűrhette már tovább, és ezt mondta: „[...] Eltörlöm az embert, akit teremtettem, a földnek színéről” (1Móz 6:7). Kijelentette, hogy Lelke nem fogja örökre éltetni a gonosz emberiséget. Ha bűneikkel tovább szennyezik a világot és gazdag kincseit, eltörli őket a teremtettségből és elpusztítja azokat a dolgokat, amelyekkel oly örömmel áldotta meg őket; elsöpri az állatokat a mezőről és a gazdag élelmet kínáló növényzetet. A gyönyörű földet kietlenné és rommá teszi. {PP 64.2} Az eluralkodó romlottság közepette Methusélah, Noé és sokan mások megpróbálták ébren tartani az igaz Isten ismeretét, és feltartóztatni az erkölcstelenség áradatát. Százhúsz évvel az özönvíz előtt az Úr szent angyal által kinyilatkoztatta szándékát Noénak. Megparancsolta, hogy építsen bárkát, és építése közben prédikáljon. Hirdesse, hogy Isten vízözönt hoz a földre a gonoszok elpusztítására. Akik elhiszik Isten üzenetét, és bűneiket megbánva, megújulva felkészülnek erre az eseményre, azoknak megbocsát és menedéket ad. Énókh is elmondta gyermekeinek, amit Isten mutatott neki az özönvízről. Methusélah és fiai pedig, akik még hallották Noét prédikálni, segítettek a bárka építésében. {PP 64.3} (white e. g.)

A patriarchák idejében: Jóllehet az özönvíz minden bálványimádó embert elpusztított, a bálványimádás újra felütötte a fejét. Nimród, a ’Jehovának ellenszegülő, hatalmas vadász’ járt az élen ebben (1Mó 10:9). Kétségkívül az ő irányításával kezdték felépíteni Bábel városát és tornyát (ez utóbbi vélhetően egy zikkurratu lett volna, melyben bálványokat akartak imádni). Amikor Jehova összezavarta az építők nyelvét, a tervük meghiúsult. Mivel már nem értették egymást, az építkezés fokozatosan leállt, ők pedig szétszóródtak. A Bábelben kezdődött bálványimádásnak azonban ez nem szabott gátat. Bárhová mentek is az építők, magukkal vitték a hamis vallásos elképzeléseiket (1Mó 11:1–9; lásd: ISTENEK ÉS ISTENNŐK).

A Szentírás Bábelt követően a káldeai Ur városáról mondja azt, hogy a lakosai nem az igaz Istent, Jehovát imádták. A régészeti ásatásokból kiderült, hogy a város védőistene Szín holdisten volt. Táré, Ábrám (Ábrahám) apja Ur városában lakott (1Mó 11:27, 28). Mivel jellemző volt a városra a bálványimádás, valószínűleg Táré is részt vett benne. Ez Józsué szavaiból is kiderül, melyeket évszázadokkal később mondott az izraelitáknak: „A Folyó [Eufrátesz] túloldalán éltek régen ősatyáitok, Táré, Ábrahám atyja és Náhor atyja, és más isteneket szolgáltak” (Jzs 24:2). Ábrahám viszont az igaz Istenben, Jehovában hitt.

Bárhová ment is Ábrahám, és később a leszármazottai, mindenütt találkoztak bálványimádással, melyen látszódtak a bábeli hitehagyás ismérvei. Így állandóan fennállt annak a veszélye, hogy hatással lesz rájuk a bálványimádat. Még Ábrahám rokonainak is voltak bálványaik. Lábánnak például, aki Ábrahám unokájának, Jákobnak volt az apósa, voltak terafimbálványai, vagyis családi istenei (1Mó 31:19, 31, 32). Jákob úgy érezte, szükség van arra, hogy elmondja a háznépének, hogy távolítsanak el minden idegen istent, ő maga pedig elrejtette a neki átadott isteneket (1Mó 35:2–4). Hogy Jákob előzőleg megolvasztotta-e vagy összezúzta-e őket, nem tudjuk. Talán azért szabadult meg tőlük, hogy a háznépe közül senki se használja fel újra a fémet, úgy érvelve, hogy valamilyen különleges értéke van, mivel korábban bálvány volt.

Isten szövetséges népén belül: Jehova szavaival összhangban Ábrahám leszármazottai, az izraeliták jövevények lettek Egyiptomban, egy olyan földön, amely nem az övék volt, és ott nyomorgatták őket (1Mó 15:13). Egyiptomban borzalmas bálványimádat vette körül őket, ugyanis az egyiptomiak rengeteg bálványt készítettek. Sok istenüket ábrázolták állatfejjel. Ilyen például a macskafejű Bászt, a tehénfejű Hathor, a sólyomfejű Hórusz, a sakálfejű Anubisz (KÉP: I. köt. 946. o.) és az íbiszfejű Thot. Mindenféle állatot imádtak, a „szent” állatokat pedig mumifikálták, amikor elpusztultak.

Miután az izraeliták kiszabadultak Egyiptomból, Jehova Törvényt adott nekik, melyben határozottan megtiltotta az akkori világban oly elterjedt bálványimádatot. A tízparancsolat második parancsa egyértelműen megtiltotta, hogy imádat céljából faragott képmást vagy ahhoz hasonló alakot készítsenek, ami fenn van az egekben, vagy lenn van a földön, vagy ami a vizekben van (2Mó 20:4, 5; 5Mó 5:8, 9). Mózes a búcsúintelmei közt azt is elmondta Izraelnek, hogy lehetetlen képmást készíteni az igaz Istenről, és felhívta a figyelmüket arra, hogy beleeshetnek a bálványimádás csapdájába (5Mó 4:15–19). Jehova azzal a tilalmával is a bálványimádástól óvta az izraelitákat, hogy nem köthettek szövetséget az Ígéret földjének pogány lakosaival, és nem léphettek velük házassági szövetségre sem, hanem ki kellett irtaniuk őket. Meg kellett semmisíteniük minden bálványimádattal kapcsolatos tárgyat: az oltárokat, a szent oszlopokat, a szent rudakat és a faragott képmásokat (5Mó 7:2–5).

Mózes utódja, Józsué, Sikemnél összehívta Izrael összes törzsét, és arra intette őket, hogy távolítsanak el minden hamis istent, és szolgálják hűségesen Jehovát. A nép egyetértett vele, és Jehovát szolgálta Józsué életének minden napján, és a vének életének minden napján, akik tovább éltek Józsué után (Jzs 24:14–16, 31). Ezt követően azonban széles körben elterjedt a hitehagyás. Az izraeliták Kánaán isteneit kezdték imádni: Baált, Astóretet és a szent rudat, vagyis Asérát. Ezért Jehova elhagyta az izraelitákat, és az ellenségeik kezébe adta őket. Amikor azonban megbánták bűnüket, irgalmas volt velük, és bírákat támasztott, hogy kiszabadítsák őket (Bí 2:11–19; 3:7; lásd: ASTÓRET; BAÁL 4.; SZENT OSZLOP; SZENT RÚD).

A királyok idejében: Izrael első királyának, Saulnak, majd a fiának, Is-Bósetnek, valamint Dávidnak az uralkodása alatt nem volt elterjedt az izraeliták körében a bálványimádás. Arra azonban van utalás a Bibliában, hogy fel-felbukkant a királyságban. Saul lányának, Mikálnak például volt egy terafimképmása (1Sá 19:13; lásd: TERAFIM). A bálványimádás Dávid fia, Salamon uralkodásának a vége felé terjedt el az országban. Maga a király lendítette fel ezt a szokást azzal, hogy a sok idegenből jött feleségének a hatására szentesítette azt. Magaslatokat építtetett Astóretnek, Kámosnak és Milkomnak, vagy más néven Moloknak. Az emberek hamis isteneket kezdtek imádni, és hajlongtak előttük (1Ki 11:3–8, 33; 2Ki 23:13; lásd: KÁMOS; MOLOK).

Emiatt Jehova kiszakított Salamon fiának, Roboámnak a kezéből tíz törzset, és Jeroboámnak adta azokat (1Ki 11:31–35; 12:19–24). Jehova biztosította Jeroboámot afelől, hogy ha hűséges marad hozzá, akkor maradandó lesz a királysága. Ám amikor Jeroboám király lett, bevezette a borjúimádatot, mert félt, hogy ha a nép továbbra is Jeruzsálembe fog menni áldozatot bemutatni, akkor fel fog lázadni ellene (1Ki 11:38; 12:26–33). A borjúimádat egészen addig megtalálható volt Izraelben, ameddig a tíztörzs-királyság létezett. A tíruszi Baál-imádat Aháb uralkodása alatt vetette meg a lábát Izraelben (1Ki 16:30–33). Ám nem mindenki vált hitehagyottá. Aháb idejében volt 7000 személy, akinek a térde nem hajolt meg Baál előtt, és aki nem csókolta meg őt, pedig ekkor – kétségtelenül Aháb feleségének, Jezabelnek az uszítására – kardélre hányták Jehova prófétáit (1Ki 19:1, 2, 14, 18; Ró 11:4; lásd: BORJÚ: Borjúimádat).

Magaslatokat építettek, szent oszlopokat és szent rudakat emeltek, és szertartásos prostitúcióban is részt vettek (1Ki 14:23, 24). Jóllehet Abijám (Abija) kifejezte, hogy hisz Jehovában, amikor háborút indított Jeroboám ellen (melyet Jehova segítségével meg is nyert), mégis inkább az apja és elődje, Roboám példáját követte, vagyis bűnös életet élt (1Ki 15:1, 3; 2Kr 13:3–18).

Miért lett Izrael bálványimádó? Több oka is volt ennek. Egyrészt talán azért hagyta el újra meg újra sok izraelita az igaz imádatot, mert a bálványimádás a test cselekedetei közé tartozik, vagyis vonzó a testnek (Ga 5:19–21). Aztán amikor letelepedtek az Ígéret földjére, talán látták, hogy a pogány szomszédaik (akiket nem irtottak ki teljesen) gazdag termést gyűjtenek be (mert nyilván már régebb óta műveltek földet). Feltehetően sok izraelita kíváncsi volt arra, hogy hogyan nyerheti el Baál, vagyis a föld „tulajdonosának” a kegyét, és megfogadta a kánaániták javaslatait (Zs 106:34–39).

Az is közrejátszott a hitehagyás elterjedésében, hogy házasságra léptek a bálványimádó nemzetek lányaival és fiaival (Bí 3:5, 6). Még az is nagy kísértés volt az izraelitáknak, hogy a bálványimádattal féktelen szexuális orgia is együtt járt. Sittimben, Moáb síkságán például több ezer izraelita követett el erkölcstelenséget, és vett részt a hamis imádatban (4Mó 22:1; 25:1–3). Néhányaknak az lehetett vonzó, hogy a hamis istenek szentélyeiben korlátlan mennyiségben lehetett inni (Ám 2:8).

Mivel szerették volna tudni, hogy mi vár rájuk, csábító lehetett az az ígéret, hogy a bálványimádat segítségével megtudhatják, mit tartogat a jövő. Erre példa Saul, aki kikérte egy szellemidéző tanácsát, vagy Aházia, aki Ekron istenét, Baál-Zebubot kérdezte meg a betegsége felől (1Sá 28:6–11; 2Ki 1:2, 3).

a kereszténység egyezségre lépett a pogánysággal. A bálványimádók csatlakoztak az egyházhoz, és állítólag megtértek, de továbbra is ragaszkodtak a bálványimádáshoz, csak most imádatuk korábbi tárgyait felcserélték Jézus, sőt Mária és a szentek szobraival. A bálványimádás áporodott kovásza tehát bekerülve az egyházba tovább végezte a maga átkos munkáját. Egészségtelen tantételek, babonás rítusok és bálványimádó ceremóniák keveredtek az egyház hittételeibe és istentiszteletébe. Amikor Krisztus követői a bálványimádókkal szövetkeztek, a keresztény vallás megromlott, és az egyház elvesztette tisztaságát és erejét. Voltak azonban néhányan, akiket ezek a csalások nem vezettek félre. Hűségesek maradtak az igazság szerzőjéhez, és egyedül Istent imádták. {NK 39.3}

Hogy a pogányságból áttérteknek a bálványimádást pótolják, és így elősegítsék a kereszténységbe való névleges felvételüket, fokozatosan bevitték a szobrok és ereklyék imádását a keresztény istentiszteletbe. Egy egyetemes zsinaton hozott rendelet végül bevezette a bálványimádás rendszerét.2 Hogy a szentségtörés teljes legyen, Róma vakmerően kitörölte a törvényből a második parancsolatot, amely megtiltja a bálványimádást, - és a tízes szám megőrzésére kettéosztotta a tizedik parancsolatot. {NK 47.2}


Jegyzetek[szerkesztés]

  1. E. G. White: Pátriárkák és próféták, 261.

Forrás[szerkesztés]

[[Kategória:]]