Bálvány

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A vallásosságban a bálvány egy olyan ember alkotta tárgy, melyet az általa megjelenített istenség vagy démon miatt tisztelnek. A kultusz gyakran kapcsolódik egy adott bálványhoz, amit lehet, hogy felöltöztetnek, rendszeresen etetnek vagy körmeneteket tartanak vele. Ennél tágabb fogalom a vallási képek csoportja, melyben olyan alkotások is szerepelnek, melyeket vallási célra, ahhoz kapcsolódóan vagy egy vallási értelemben fontos esemény vagy személy megörölítése érdekében készítenek.

Bálványok az ókori Egyiptomban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ókori Egyiptomban igen gyakran lehetett bálványokkal találkozni. Ma a kemetizmus is gyakran alkalmazza. Híres ókori egyiptomi bálvány a Mózes második könyvében is szereplő Ápisz.

Bálványok az ókori Görögországban és Rómában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Parthenónban készítették el Pallasz Athéné, a civilizáció és a hadi szerencse istennőjének a bálványát. A szobor a Parthenón építését felügyelő szobrász, Phidias keze munkáját dicséri. Ebben az athéni szentélyben ennek a szobornak mutattak be vallási műveleteket.

A görög és római mitológiában a palladión egy olyan ős nagy becsben tartott képe volt, melyről azt állították, hogy tőle függ a város biztonsága. Odüsszeusz és Diomédész egy ilyen, fából készített képet lopott el Trója fellegvárából.

Ellentét az ábrahámista vallásokkal[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ábrahámi vallások követői a megformált isteneket bálványoknak, tiszteletüket pedig bálványimádatnak tekintik. A bálványok imádatában rejlő paradoxont legtisztábban Ézsaiás könyvében mutatják be:

És betelt földje bálványokkal, és kezeik csinálmányának hajolnak meg, mit ujjaik csináltak. [1]

Az ilyen degradáló paradoxonok elkerülése végett jött létre a korai kereszténység idejében a csodaevő ikonok rendszere. Voltak szerintük olyan ikonok is, melyeket nem emberi kéz alkotott. Ezeket görög eredetű szóval acheiropoietáknak nevezték. Az ortodox és a katolikus kereszténység is tesz egy kivételt; szentek képeinek tisztelete nem minősül imádatnak. A protestánsoknál viszont a szentek képeinek tisztelete is bálványimádatnak minősül.

Bálványok Mekkában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az iszlámot megelőző korszakban, a dzsáhilijja idején Mekka pogány kereskedői tartották felügyeletük alatt a Kába szent helyét. Ők hozták meg a területen érvényes szabályokat, és ők ellenőrizték, mikor mi történhet. Számtalan ember gyűlt itt össze azért, hogy a saját bálványaikat Kábába vihessék. A mekkai kereskedők ennek köszönhették állandó gazdagságukat. Mohamed próféta születésekor a város már igen közismert volt az Arab-félsziget lakosai körében. Mohamed apja, Abd Allah ibn Abd al Muttalib fia születése előtt fél évvel meghalt. Mohamed hatéves korára elvesztette édesanyját is, aki Aminah bint Wahb volt. Innentől nagyapjával – Shaiba ibn Hashimmal, mjd nagybátyjával, Abu Talib ibn ‘Abd al-Muttalibbal élt együtt. Mohamed nagybátyja kereskedő volt, így neki is ezt a foglalkozást szemelték ki. Egyik utazása során találkozott Khadijah bint Khuwayliddal, egy gazdag kereskedő lányával. Hamarosan házasságot is kötöttek. Khadijah Mohamednél sokkal idősebb volt, mikor a korabeli arab szokások szerint Khadijah rokonai hozzáadták feleségül.

Minden beszámoló szerint hosszú és boldog házasságban éltek, mely legalább 25 éig tartott.[2][3][4] Gazdagsága ellenére mégis a magányt kereste, ahol tud elmélkedni. Minden nap felment a Világosság hegyéhez a Hira barlanghoz. Itt mindig imádkozott, és meditált. Ez legfőképp élettapasztalatának a következménye, mely oly mélyen megváltoztatta. A muzulmán hit szerint Gabriel angyal megjelent Mohamed előtt, és megmondta neki, hogy ő Isten hírnöke. Az egész addig analfabéta Mohamed elkezdte memorizálni és feljegyezni mindazt, amit Gabrielen keresztül Isten neki üzent. Az iszlám szerint ez lett a Korán első szúrája. Ekkortól hirdette a monoteizmust, hogy Allah az egyedüli Isten, és felszólította mekkai követőit, hogy hagyjanak fel a bálványimádattal.

Mohamed tanítása haragra gerjesztette a pogány kereskedőket, akik összeesküdtek ellene. Ellenségei oly mértékben szaporodtak, hogy nem tehetett mást, tanítványaival együtt Medinába menekült. Ezután olyan, győztes és vesztes csatákkal tarkított fegyveres összetűzésre került sor, melynek a vége 630-ban Mekka elfoglalása lett. Ezután Mohamed három dolgot tett. Először is elment a Kábához, és szó szerint kidobálta az összes bálványt, amiket meg is semmisített. Ezzel lett vége az előző korszaknak. Másodszor, elrendelte, hogy Kába körül mecsetet építsenek. Ez volt az első iszlám mecset. (A muzulmán hit szerint azonban ezt a mecsetet még az emberiség megteremtése előtt az angyalok építették.) Harmadsorban Mohamed mindazoknak megbocsátott, akik fegyverrel akarták legyőzni. A bálványok megsemmisítésével és a mecset felépítésével új korszak vette kezdetét: az iszlám felemelkedése.

Referenciák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Isaiah 2.8, reflected in Isaiah 17.8.
  2. Esposito (1998), p.18
  3. Bullough (1998), p. 119
  4. Reeves (2003), p. 46