Szerkesztő:Dr. Székely Zoltán/próbalap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Kiterjesztett valóság mint kutatási segédeszköz[szerkesztés]

Beadandó házidolgozat az "Adatbázisok használata a felsőoktatásban" c. kurzushoz[szerkesztés]

A kiterjesztett valóság mint közös munkaterület[szerkesztés]

Kiterjesztett valóság logója
Példa kiterjesztett valóság alkalmazására szemléltetéshez

A kiterjesztett valóság (Augmented reality, röviden: AR+) a felhasználó által észlelt valóság kiegészítése virtuális elemekkel (KLEPPER, 2007)[1]. Ezek a kiegészítő elemek általában a számítástechnika harmadik generációjának, a mindenütt jelen lévő számítástechnikának (ubiquitous computing) felhasználó-központú kialakítása (user-centered design, UCD) révén ember által könnyen érzékelhető virtuális valóság (virtual reality, VR) formájában jelennek meg az észlelt valós környezet elemein vagy elemei felett (MUSSA, 2013).[2] Ezzel kiegészíti, és érzékelhető formában megjeleníti az ember által az észlelési folyamat során az érzékelt külvilághoz a tanuláson, tapasztaláson, meggyőződésen, hiten, babonán stb. által hozzákapcsolt képzettársításokat, információkat, sőt akár olyan információkat is közölhet, amely az ember által az adott pillanatban nem érzékelhető. Például egy másik nézőpontból történő képrögzítés eredményét vagy a szabad szemmel látható fénytartományon kívüli elektromágneses hullámok spektrográfos megjelenítését.

A módszer először a sci-fi irodalomban jelent meg, Lyman Frank Baum (az Óz a nagy varázsló szerzője) „The Master Key” című, 1901-es kiadású könyvében, ahol a többi ember természetéről kap ezen a módon információt a mesebeli felhasználó. Az általa viselt szemüveg „C” azaz „cruel” betűvel jelöli a kegyetlen embereket, „G” azaz „good” betűvel a jó embereket és így tovább.[3]

A gyakorlatba történő átültetésre először 1957-ben született egy eszköz, a „Sensorama” ami „természetesen” szekrény méretű volt és az előre felvett filmre vetítette rá a többletinformációkat, mely segítségével egy környéken lehetett bebarangolni, miközben szagokat, légmozgást és 3D képet is imitált. A találmányt 1961-ben szabadalmaztatták (US 3050870 A számú szabadalom).

Napjainkra a kiterjesztett valóság megjelenítésének népszerű módja az okosszemüveg lett, az első hétköznapi viselésre is alkalmas ilyen eszközt a Google Inc. szabadalmaztatta (US 7631968 B1 számú szabadalom). Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy a kiterjesztett valóság bármilyen okosüvegen, tehát olyan többrétegű felületen alkalmazható, amely részben vagy egészben átlátszóvá tehető elemekből áll (US 20060196613 A1 számú szabadalom).

Kézenfekvő, ma már az élet minden területét átható példával élve a kiterjesztett valóság alkalmas arra, hogy amikor meglátunk egy embert akkor megnézzük a fő szociális hálókon, mint például: 

  • a Facebook,  
  • a LinkedIn,  
  • Google+  

vagy más közösségi portálon az adatlapján, így például kiderítsük családi állapotát, korát, főbb érdeklődési körét. 

Azonban a kiterjesztett valóságot számtalan módon lehet egyénileg és hálózatban is használni. Képesek vagyunk arra, hogy emberek illetve emberek és gépek számára ugyanazon virtuális valóság közvetítésével hozzunk létre kiterjesztett valóságot. Így olyan virtuális vagy valós közös munkaterületet (Collaborative workspace) alkothatunk amelyben az egyes szereplők akár valós idejű információkat kaphatnak munkatársuk tevékenységéről, például egy kísérlet során mért eredményekről vagy az általuk felkutatott információról. A munka szervezéséért, a kapott információk feldolgozásáért felelős munkatársak, munkahelyi vezetők pedig ezeket a virtuális valóság elemeket tetszőleges struktúrában, általuk választott attribútumok alapján felállított relációk mentén jeleníttethetik meg az egyes résztvevők számára, egyenesen a valós munkaterületen vagy munkadarabokkal összefüggésben. Például egy kutatócsoport esetén használhatjuk premisszák és konklúziók relációjának vizuális megjelenítésére, az eddig elért eredmények megjelenítésére, megnyitja a lehetőségét a logikai struktúrák valós idejű térbeli ábrázolására és kezelésére. 

Fentiek alapján állítom tehát, hogy a kiterjesztett valóság közös munkaterületként történő alkalmazása során: 

  1. A munkával összefüggő, előre ismert információkat (pl. tervrajz) megjeleníthetjük a munkadarabokon; 
  2. A munkafolyamat közben megismert releváns információkat (pl. mérési adatok) valós időben megjeleníthetjük a munkatársak számára; 
  3. A munkaszervezésért felelős személyek az egyes munkatársak számára személyre szabhatják a megjelenítendő virtuális valóság elemeket (pl. ellenőrzés, duplikált biztonsági munkafolyamatok érdekében); 
  4. A kapott információk logikai struktúrájának vizuális megjelenítésével (pl. párhuzamosból egységesülő munkafolyamatok lépései és azok dependenciái) hatékonyabbá tehető a munkaszervezés és -tervezés. 
  1. Klepper, Sebastian.Augmented Reality – Display Systems - http://campar.in.tum.de/twiki/pub/Chair/TeachingSs07ArProseminar/1_Display-Systems_Klepper_Report.pdf
  2. Assem Abdel Hamed Mousa: Ubiquitous/Pervasive Computing, International Journal of Innovative Research & Development, Vol. 2. Issue 10 (October, 2013), pp. 276-282, ISSN: 2278 – 0211 Link: http://www.ijird.com/index.php/ijird/article/download/39778/31813
  3. Lyman Frank BAUM: The Master Key – An Electrical Fairy Tale, Indianapolis, 1901, The Bowen-Merrill Company, p. 94.