Szerkesztő:Adryana/Veress István

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Veress István (1932. június 1.) író, (humorista), újságíró


Tartalomjegyzék


  • 1 Élete
  • 2. Művei
  • 3. Jegyzetek
  • 4. Források


Élete


Régi nemesi családból származik. A családalapító testvérek, Miklós és Pál végvári hadnagyok (egyikük kardja a Nemzeti Múzeumban látható), 1659-ben kaptak címeres nemesi oklevelet farádi előnévvel. I. Lipót királytól


A Lónyai utcai református gimnáziumba járt, s a Fáy András gimnáziumban érettségizett. Ezután a Számviteli Főiskolán, majd az ELTE újságírói szakán szerzett diplomát. 1956-1958 között a MUOSZ (Magyar Újságírók Országos Szövetsége) munkatársa, majd tizennyolc évig a MTI újságírója, szerkesztője. Onnan a Lapkiadó Vállalathoz került.


Az 1960-1970-es években állandó társszerzőjével, Ágoston Györggyel politikai szatírákat írt napi és hetilapokba; sorozatuk jelent meg a Népszavában és a Hétfői Hírekben, házi szerzői voltak a Vidám Színpadnak, a Kis Színpadnak, a Kamara Varietének, valamint a rádió és televízió kabaré műsorainak.


Ágoston György halála után, mint humorista nem publikál többet. Népszerű természettudományos és hobbi lapok (ÁLLATVILÁG zoológiai magazin, kutyaújságok) alapítója, főszerkesztője, s főként Ilyen témájú könyvei jelentek meg - eddig ötven kötet, összesen több mint 1,300.000 példányban.


2002. óta az ARIÓN Könyvkiadó ügyvezető igazgatója.


Egy fia van: Veress István Gábor.


Művei

Könyvek


Amerikából jöttem (Ágoston Györggyel írt szatirikus regény)

Állatkölykök iskolája

Száz jó kérdés az állatvilágról

Ember az állatban

Kutyalexikon

Macskalexikon

Állatsztárok

Kutyaetológia (Szinák Jánossal)

Kutyatartás, nevelés

Állati rekordok

stb…


Jelentősebb válogatások, szerkesztések


Pogányok (Herceg Ferenc vál. művei)

A vörös postakocsi (Krúdy Gyula regényei)

Gyönyörök könyve (A világirodalom legszebb erotikus versei)

Farkasok a küszöbön (Sánta Ferenc vál. elbeszélései)

A dzsungel pokla (Vadászírók elbeszélései)

A halál és a favágó (Karinthy Frigyes vál. novellái)

Szomorú vasárnap (Karinthy Frigyes vál. humoreszkjei)

Volt egyszer egy lap: NYUGAT (34 évfolyam vál. írásai)

PANNON enciklopédia: Magyarország állatvilága (főszerkesztő)

Guinness Enciklopédia: Élővilág (a magyar kiadás szerkesztője)

Nemzetközi kutyaenciklopédia (a magyar kiadás szerkesztője)


Színdarabok


Amerikából jöttem (Ágoston Györggyel irt kétrészes kabarisztikus szatíra)

Mars a Marsra! (Ágoston Györggyel és Fejér Istvánnal írt kétrészes revü-varieté)


Színpadi jelenetek


Munkás-művész találkozó

A káder nem vész el (Kazal László előadásában)

Közvélemény kutatás (Kabos György magánszáma)

Névadó ünnepség

Dr. Kildare

Ne hagyd magad, Kata!

Gazdag legények

Hangjáték

Egyedem-begyedem

Jelmezbolt

Ellen IKKA

Rendkívüli adás (Alfonzó-szám)

Sajtófogadás

stb…


Önálló rádiókabaré műsorok


Vezessük egymást, gyerekek!

Ujjé, a reformban nagyszerű!!

Kozmetika nélkül

Engem nem lehet fejre ejteni

A Szpivák család


Források

  • Magyar Irodalmi Lexikon (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963. Főszerkesztő Benedek Marcell)
  • Humorlexikon (Tarsoly Kiadó, Budapest. 2001. ISBN 963 86162 3 7 Szerkesztő Kaposy Miklós)
  • Ki kicsoda a magyar könyvkiadásban (Kiss József Könyvkiadó, Budapest, 2005. ISBN 963 85500 4 X Főszerkesztő Kiss József, felelős szerkesztő Jakab Sára)
  • A kabaré (Magyar Színházi Intézet, Budapest, 1981. ISBN 963 7601 59 7 Szerkesztő Alpár Ágnes)
  • Nagy Iván: Magyarország családai, XII. kötet (Pest. 1857-1868)


Külső Hivatkozások


Arión Kiadó honlapja

Veress István művei Polc.hu

Veress István művei Wiandt Online Könyváruház