Szendi Nóra

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Literatúró (vitalap | szerkesztései) 2021. április 2., 20:40-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (→‎Művei)
Szendi Nóra és két regénye
Szendi Nóra (Kiss Zsuzsanna fotója, 2021)

Szendi Nóra (Budapest, 1988. május 13. –) író, kritikus, szerkesztő.

Pályafutása

Az ELTE BTK magyar irodalom alapszakát és mesterszakát végezte, utóbbit klasszikus magyar irodalom szakirányon.

Kritikákat többek közt az Élet és Irodalom, az Alföld Folyóirat, a Revizor és a 168 óra hasábjain közöl.

Első regénye 2015-ben Zárványok címen jelent meg az Apokrif és a Fiatal Írók Szövetsége közös kiadásában.[1] A kötet, amelyet a szerző grafikái illusztrálnak, bekerült a Libri Irodalmi Díj elődöntőjébe.

Második, Természetes lustaság című regényét a Kalligram adta ki 2018-ban.[2] A kötet 2019-ben elnyerte az Írók Boltja Könyvösztöndíját próza kategóriában.[3]

2019-ben Van ilyen. című regényének terve (akkor még Majd valami úgyis lesz munkacímen) Móricz Zsigmond Irodalmi Alkotói Ösztöndíjban részesült.[4]

2020-ban elnyerte a Junior Szépíró-díjat:[5] prózájáról Solymosi Bálint írt laudációt.[6]

Művei

  • Zárványok; FISZ, Bp., 2015 (FISZ könyvek)
  • Természetes lustaság. Regény; Kalligram, Bp., 2018

Jegyzetek

  1. Zárványok - FISZ. fiatalirok.hu. (Hozzáférés: 2020. november 11.)
  2. Szupernap: Természetes lustaság · Szendi Nóra · Könyv (magyar nyelven). Moly. (Hozzáférés: 2020. november 11.)
  3. Károlyi Csaba: Az Írók Boltja két idei ösztöndíjasáról (magyar nyelven). Litera – az irodalmi portál. (Hozzáférés: 2020. november 11.)
  4. A 2019. évi Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjpályázat eredménye | Petőfi Irodalmi Múzeum (magyar nyelven). pim.hu. (Hozzáférés: 2020. november 11.)
  5. Itt vannak az idei Szépíró-díjasok (magyar nyelven). Litera – az irodalmi portál. (Hozzáférés: 2020. november 11.)
  6. Solymosi Bálint: Mennyit beszélnek…, és mennyi hülyeséget…! Kik ezek? – Szendi Nóra prózájáról (magyar nyelven). Litera – az irodalmi portál. (Hozzáférés: 2020. november 11.)

Forrás

További információk

Szendi Nóra író, szerkesztő, kritikus, grafikus és Pintér László klasszikus énekes, színész, coach közös weboldala[1]

Jegyzetek

  1. Szavak és hangok (magyar nyelven). www.szavakhangok.hu. (Hozzáférés: 2021. március 11.)