Szakkád

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az emberi szem szakkádikus mozgásai az arc letapogatása közben

A szakkád olyan gyors szemmozgás, amely azt a célt szolgálja, hogy a fixáció átkerüljön egyik tárgyról a másikra. A szakkád mindkét szem gyors, egyidejű mozgását jelenti ugyanabba az irányba.[1] Neve a francia saccader szóból ered, amelynek jelentése rángatás, ugrás. A szakkád a vizuális keresés, pásztázás egyik jellegzetes eszköze. Szemünk szakkádikus mozgása közben nem történik információfelvétel.[2] [3]

Mozgó szemmel nézünk, nyugvó szemmel látunk.
– (Kardos, 1970)

Felfedezése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szakkádikus szemmozgások felfedezése Emile Javal (1878) francia szemész nevéhez kötődik. Javal a szem mozgását olvasás közben figyelte meg, és észrevette, hogy a szemek a sorok mentén nem állandóan, hanem kis ugrásokban (per szakkád) haladnak tovább, az ugrások közben pedig közbülső fixációk figyelhetőek meg.[1]

Mikroszakkád[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szemeink akkor is végrehajtanak apró ugrásokat, ha a szemmozgás nem a tekintet irányának megváltoztatására szolgál, hanem egy adott pontra fixálódik. Ezeket a szabad szemmel nem látható állandó, apró ugrásokat mikroszakkádoknak nevezzük. Kimutatásuk csupán speciális eszközökkel lehetséges. A mikroszakkádoknak rendkívül fontos szerepe van a látásban, hiszen a retinára eső kép frissítését szolgálják. Ez azt jelenti, hogy ha nem léteznének mikroszakkádok, akkor tekintetünk fixációja esetén rövid idő alatt a tárgyak elhalványulnának, sőt akár teljesen el is tűnnének.[4]

A szakkádok típusai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szakkádokat négyféle módon mérhetjük, vizsgálhatjuk:

  1. Vizuálisan irányított szakkádoknál a szemek a vizuális hatás irányába mozdulnak el.
  2. Az antiszakkádoknál a szemek a vizuális ingerrel ellentétes irányban mozdulnak el. Ezek a szakkádok sokkal később jelentkeznek, mint a vizuálisan irányított szakkádok.
  3. A memória által irányított szakkádoknál a szemek a megjegyzett pont irányába mozdulnak el, vizuális inger/stimuláció nélkül.
  4. A becsült vagy prediktív szakkádoknál a szemek a tárgyon maradnak, időben és térben pedig megjósolható módon mozognak. Ebben az esetben oda ugrik a tekintetünk, ahol számítunk a tárgy megjelenésére.[1]

A szakkádikus mozgás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szakkádikus mozgás valójában a szem reakciója az indirekt látásban adott ingerre. A szem ezzel a mozgással hozza a tárgy képét a retina perifériájáról (ahol gyenge az éleslátás) a foveára (ahol a legélesebben látunk). Olvasás közben, és egy mozdulatlan tárgy vagy egy jelenet megtekintésénél ezt a mozgást használjuk. A szakkádikus mozgás során a két szem koordináltan működik. Még ha egyik szemünket be is csukjuk vagy eltakarjuk, a másik szem követni fogja elmozdulását.[2] [4]

A szakkádikus mozgás olvasás közben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az olvasás folyamata tulajdonképpen a fixációk idején történik, amikor szemünk nem végez mozgásokat. Szakkádikus mozgás közben az, amit látunk csak egy elmosódott kép. A fixációk száma soronként függ az olvasó szokásaitól, valamint attól, hogy milyen gyorsan tudja befogadni az olvasott anyagot. Előfordulhat, hogy a szöveg egy adott részének olvasása közben lényegesen több fixáció jelenik meg, ekkor tekintési letapadás jön létre. A fixációs idők összegét tekintési időnek nevezzük. Az olvasás összidejéből maguk a szakkádikus mozgások csak nagyon kevés időt vesznek igénybe. A teljes olvasási idő fixációs időtartamát Dearborn (1906) és Schmidt (1917) vizsgálták. Kiderült, hogy a fixációs mozgásszünetek az olvasási idő mintegy 90%-át teszik ki, míg a szakkádikus mozgások 10%-ot.[4]

Sebesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szakkádok az emberi szervezet leggyorsabb mozgásai. A maximum szögsebesség, amire a szem képes egy szakkád során eléri az 1000°/másodpercet is majmoknál (ez az érték embereknél valamivel kevesebb).[1] A szemek váratlan inger hatására általában körülbelül 200 milliszekundum (ms) elteltével elmozdulnak, és ezután sebességük elérheti a 20 cm/másodpercet is. Bizonyos laboratóriumi körülmények között egy „ugrás” idejét ennek közel a felére lehet csökkenteni. Ha egy kamerát egy felvétel készítésekor, olyan gyorsan mozgatnánk, mint amilyen sebességgel egy szakkád során a szemünk képes mozogni, akkor egy homályos, elmosódott képet kapnánk. Dodge és Cline (1901) táblázata alapján megfigyelhető a kapcsolat három vizsgált személy esetében a mozgások terjedelme és időtartama között.

Mozgás terjedelme (fokokban) Mozgás időtartama (ms-ban)
5 29
10 39
15 48
20 55
30 80
40 100

A mozgás terjedelmével a mozgás időtartama növekszik. Az egyes egyének szakkádikus mozgásának időtartama között adott mozgás terjedelemnél nincs számottevő különbség.[2]

Érzékelés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szakkádikus mozgást csak nagyon tökéletlenül érzékeljük. A szemizmokból és a szemüregből jövő érzékelés nem nyújt megbízható jelzést arról, hogy mikor mozog a szemünk és mikor áll, ez különösen igaz a rövid mozgásoknál. Ezt legkönnyebben úgy ellenőrizhetjük, ha tükör előtt próbáljuk megfigyelni szemeink szakkádikus mozgását.(például: jelöljünk ki két pontot magunk előtt és hagyjuk, hogy szemeink a két pont között „ugráljanak”) Érdekes, hogy habár tudjuk, hogy a szemeink oda-vissza ugrálnak, mozgásukat sohasem látjuk.

Szakkádikus elnyomás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szakkád ideje alatt látott elmosódott képet az emberi idegrendszer nem veszi figyelembe. Így az „ugrások” időtartama alatt látott retinára eső kép nem tudatosul. Ezt a jelenséget szakkádikus elnyomásnak nevezzük. Ha a szakkád alatti szemmozgás sebességével mozgatunk egy tárgyat, azt tapasztaljuk, hogy sem az alacsony kontrasztú, gyorsan mozgó tárgyakat, sem az apró tárgyakat, függetlenül a kontrasztjuktól nem látjuk. Ezzel ellentétben a nagy, gyorsan mozgó, környezetétől elütő tárgyakat látjuk (Burr és Ross, 1982). Tehát a szakkádikus elnyomás jelenségének nem önmagában a mozgás az oka. Az újabb kutatások szerint a szakkádikus elnyomás azért jön létre, mert a vizuális rendszernek nincs pontos információja a szem helyzetéről, nem tudja, hogy a tekintet hová irányul. Szemeink mozgása közben agyunknak bonyolult számításokat kell elvégeznie ahhoz, hogy az észlelt információkat, és a fixációk idején begyűjtött részleteket egész képpé rakja össze.[3][4]

Jegyzetek és források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d http://en.wikipedia.org/wiki/Saccade
  2. ^ a b c Woodworth R.S. és Schlosberg H. (1966). Kísérleti pszichológia. Budapest, Akadémia Kiadó 600-637.
  3. ^ a b Sekuler R. és Blake R. (1994) Észlelés Osiris Kiadó 291-300.
  4. ^ a b c d Csépe V., Győri M. és Ragó A. (2007). Általános pszichológia I. - Észlelés és figyelem. Budapest, Osiris Kiadó 95-99.
  • Woodworth R.S. és Schlosberg H. (1966). Kísérleti pszichológia. Budapest, Akadémia Kiadó 600-637.
  • Csépe V., Győri M. és Ragó A. (2007). Általános pszichológia I. - Észlelés és figyelem. Budapest, Osiris Kiadó 95-99.
  • Sekuler R. és Blake R. (1994) Észlelés. Budapest, Osiris Kiadó 291-300.
  • Cassin, B. and Solomon, S. (1990). Dictionary of Eye Terminology. Gainsville, Florida: Triad Publishing Company.
  • Engbert, R. és Kliegl, R. (2003). Microsaccades uncover the orientation of covert attention. Vision Research, 43, 1035-1045.
  • Az angol nyelvű Wikipedia szócikke

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]