Rimszkij-Korszakov

Csak hogy okvetetlenkedjek:

  • A quadrille-t így kell írni vagy inkább kvadrill? Ha marad a szóvégi -e, akkor a tárgyrag nem kötőjellel kapcsolódik?
  • A négykezeseztek link szerintem rút becsapás :-)
  • A szlavofil mozgalom és a pánszlávizmus ugyanaz? (Én azt hittem, a szlavofil mozgalom a pánszlávizmus előfutára, de most a [[pánszlávizmus|szlavofil mozgalom]] link miatt gondolkodóba estem.)
  • A "Visszatérése az orosz népdalokhoz" szakaszban az első bekezdés utolsó mondata befejezetlen: Ez a tudományos érdeklődés ebben a korban csaknem ismeretlen volt, szenvedélyessége (két évet töltött el vele).
  • Ugyanitt: a az ekkor készült darabok már elvesztették ugyan ösztönös hatásukat, de még nem váltak tudatos mesterművekké helyett javasolnám a következő megfogalmazást: az ekkor készült darabok már elvesztették ugyan ösztönösségüket, de még nem váltak tudatos mesterművekké.
  • Úgy érezte, hogy egyedül maradt, hiszen barátai közül Muszorgszkij 1881-ben, Borogyin pedig 1887-ben meghalt. Balakirevvel pedig nem tudott szót érteni, Kjui pedig sokkal mélyebb alkotói válságba került és zeneszerzőként jelentéktelenné vált. Nem tudta eldönteni, hogyan értékelje a múltat - A második mondatba betenném az alanyt, mert első olvasásra azt hittem, hogy még mindig Kjuiról van szó.
  • Karácsony éj című operája: ha a karácsonyestét egybe kell írni (OH 888.), akkor a karácsonyéjt vajon nem?
  • Az opera zajos sikert aratott, és „le az autratákkal” kiáltozásba torkolt. - Kik azok az autraták?
  • Sztyepan Razin link: ha majd lesz cikk róla, akkor alighanem Sztyepan Tyimofejevics Razin lesz a címe.
  • Az aranykakas bemutatója a bevezetőben 1910, a saját fejezetében 1909.
  • A bevezető szerint operái szövegét ő írta; az egyes fejezetekben viszont fordulnak elő librettisták is (Petrovszkij, Belszkij). Esetleg beszúrhatnál egy többnyire-t a bevezetőbe.
  • A románc link ugyan most jó helyre mutat, de szerintem a románcnak nem az orosz románc az egyedüli, nem is a legismertebb jelentése; talán egyszer lesz majd egyértelműsítő belőle. (Most is vannak olyan linkek, amelyek a spanyol románcot illetnék.)
  • Nem világos a Wagnerhez fűződő viszonya: Nagy hatással volt Rimszkij-Korszakovra Wagner munkássága, akitől kezdetben idegenkedett, de a Nibelung gyűrűje tetralógia meghallgatása után elragadtatta a romantikusan áradó zene dallamvilága. Eddig értem, de utána ez jön: A vezérmotívumot Wagnerhez hasonlóan használta, annak ellenére, hogy a német zeneszerző munkásságát ő maga is élesen kritizálta. Ha már eljutott az elragadtatásig, akkor miért kritizálta élesen?
Hkoala 2010. október 17., 16:09

Lefelejtettem a lényeget: nagyon tetszik a cikk. (Egyébként meg nem kerget a tatár.)

Hkoala 2010. október 17., 17:09
 
  1. quadrille - az OH-ban nincs benne egyik változat sem, viszont a Zenei lexikon specifikus francia zenei formaként definiálja. Szerintem maradjon franciásan.
  2. négykezeseztek - jó na :), lecserélem: zongoráztak:).
  3. szlavofil mozgalom - én úgy tudtam ugyanaz! Most elbizonytalanodtam, utánakérdezek.
  4. Visszatérése az orosz népdalokhoz - volt még egy mondat utána, amit töröltem, úgy látszik csak félig.
  5. ösztönös hatás - átjavítottam, így jobb is.
  6. Karácsonyéj - de igen, egybe kell írni, egy helyen volt elírva, azt javítottam.
  7. autraták = autokraták. Javítva.
  8. Sztyepan Tyimofejevics Razin - javítva.
  9. Az aranykakas - 1909-ben mutatták be. A bevezetőben javítottam az évszámot.
  10. többnyire - valóban hiányzott ez a bevezetőből. Pótolva.
  11. románc - igazad van, majd egyértelműsíteni kell. Elég pepecs meló lesz.
  12. Wagner - a második mondatot kiegészítettem azzal, hogy kezdetben bírálta. Ez hiányzott belőle.
Istvánka posta2010. október 17., 17:40

A szlavofilek ne mutassanak át a pánszlávizmusra, az előbbi tiszta orosz mozgalom a zapadnyikokkal szemben, az utóbbi kelet-európai össz-szláv törekvés, noha persze vannak kapcsolódási pontok. Mindenesetre amikor RK-nál népiségről van szó, annak a szlavjanofilizmushoz (szlavofilizmushoz) és nem a pánszlávizmushoz van köze.

Pagonyfoxhole2010. október 17., 17:55