Biomágnesesség

A biomágnesesség az élő szervezet által termelt bioenergia egyik jellemzője. Több vonatkozásban hasonlít a természetes, valamint az elektromágneses jelenséghez. Például az előbbiekhez hasonlóan műszerekkel is mérhető a vonzási és taszítási erőssége, valamint a pozitív és negatív töltésű polaritása. Több tekintetben azonban lényegesen különbözik is azoktól. A fő különbségek a következők:

• A biomágnesesség előállításához sem technikai eszközre, sem a térerő elektromos modulációjára nincs szükség. Azt az élő szervezetben zajló biokémiai folyamatok hozzák létre. Ezért a biomágnesesség a bioelektromossághoz hasonlóan az egyik legfontosabb életjelenség.
• Ez a fajta mágnesesség nemcsak vasat, hanem bármilyen alapanyagú tárgyat (például műanyagot, élő és élettelen fadarabot, papírt, embert stb.) képes vonzani vagy taszítani. Az erőssége megfelelő gyakorlással tudatosan is fejleszthető. Sőt, az erős biomágneses képességgel rendelkező ember aurájában vagy tőle kisebb-nagyobb távolságban befolyásolhatja a térerő teslában mérhető mértékét is. Mi több, a biomágnesesség testi érintés nélkül, lézersugárszerűen koncentrált formában is átvihető más emberekre. Egyéni hasznosítására kisebb-nagyobb mértékben bármely egészséges ember megtanítható.

A tudomány eddig csak az embernél tudott kimutatni olyan mértékű biomágnesességet, amely szemmel láthatóan és műszerekkel is mérhető módon képes élő vagy élettelen dolgokkal kapcsolatban akár a hagyományos elektromágneses, akár biomágneses jelenségeket előidézni. Ez arra utal, hogy a növelhetőségében jelentős része van az emberi tudatnak és a genetikai adottságoknak. A bioenergetikában, főként az elektronikus eszközök szinte észrevétlen megbénításában különösen fontos szerepe van a térerő modulálására való képességnek. Az orvostudomány története évszázadok óta számos olyan esetet jegyzett már fel, amelyeknél a bioenergetikai parafenoménoknak nevezett emberek akár önmagukat, akár másokat a szó szoros értelmében megbénították a túl erős biomágnesességgel. Ez a fajta bénulás azonban – leszámítva az esetleges ijedtséget – csak szándékos támadás esetén veszélyes a megbénítottra, mert általában nem tartalmaz áramerősséget. Szándékosság esetén azonban az áramerőssége elérheti a 10–20 ampert és az 5–10 tesla mértékű térerő-modulációt. Az utóbbinál 10–100 méteres sugarú körben kisebb-nagyobb tárgyakat forgószélszerűen elsodró mágneses vihar keletkezhet. Régen ezt boszorkányharagnak nevezték. Az áramerősség nélküli bénítás viszont általában néhány percen belül önmagától, spontán módon megszűnik, ha a támadó megszünteti a túl erős bioenergiai kisugárzást, vagy kb. 10 m-től 2000 m-ig terjedő távolságra eltávolodik a megbénított élőlénytől.

Hivatkozások

• Dr. Opál Sándor: Természetes gyógymódok lexikona, Opál Bt., 2007
• Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) .... című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.