Smaragdzöld sáska

Smaragdzöld sáska
	Természetvédelmi státusz
	Nem fenyegetett;
Rendszertani besorolás
Ország:	Állatok (Animalia);
Törzs:	Ízeltlábúak (Arthropoda);
Osztály:	Rovarok (Insecta);
Rend:	Egyenesszárnyúak (Orthoptera);
Család:	Sáskafélék (Acrididae);
Nem:	Euthystira;
Tudományos név
	Euthystira brachyptera; (Ocskay, 1826)
Hivatkozások
	Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Smaragdzöld sáska témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Smaragdzöld sáska témájú médiaállományokat és Smaragdzöld sáska témájú kategóriát.

A smaragdzöld sáska (Euthystira brachyptera) a sáskafélék családjába tartozó, Eurázsiában honos sáskafaj.

Megjelenése[szerkesztés]

A smaragdzöld sáska testhossza a hím esetében 14–17 mm, a nőstény 19–22 mm. Kis termetű, karcsú faj. Alapszíne fémes-selymes fénnyel csillogó élénk világoszöld, néha sárgás-aranyos. A szem mögött egy sötétebb zöld csík húzódik a szárnytőig, néha fekete szegéllyel. A torpajzs oldalsó lebenyei világosabbak. A hátsó láb térde halvány. A hím elülső szárnya zöldesen átlátszó és legfeljebb a combközépig ér. A nőstény elülső szárnyai csökevényesek, vöröses színűek, nem érnek össze a háton; néha előfordulnak hosszúszárnyú egyedek is. A nőstények tojókampói nagymértékben megnyúltak és finoman fogazottak.

Ciripelése elég halk, kb. 5 méterre hallatszik el és az aranyos sáskáéhoz hasonlít. Éneke cirpelések sorozata 2-6 másodperces szünetekkel. Napközben ciripel, néha este is.

Hasonló fajok[szerkesztés]

Az aranyos sáska és a rövidszárnyú rétisáska hasonlít hozzá.

Elterjedése[szerkesztés]

Eurázsia mérsékelt éghajlati övében fordul elő a Pireneusoktól egészen Szibériáig. Az Ibériai-félszigetről és Dél-Olaszországból hiányzik, de a Balkánon megtalálható. Magyarországon főleg a hegy- és dombvidékek lakója, tömeges is lehet.

Életmódja[szerkesztés]

Főleg a magas füvű, nedvesebb réteket kedveli. Feltűnően gyakran találhatók a nádtippan fajokon. A hegyekben az alpesi gyepeket is eléri.

Peterakása különleges a sáskák között: A nőstény hátsó lábaival néhány fűszálat kis csomóba húz össze, majd potrohából habos váladékot préselve közé, 5-6 petét rak. A megszáradt habágy védelmet nyújt a peték kiszáradása ellen. A petegubók az ősszel elszáradó levelekkel az avarba kerülnek, ahol a fagyoktól valamelyest védve áttelelnek. A következő tavasszal hamar kikelnek, az első lárvák már március végén megfigyelhetők. A kifejlett egyedekkel május végétől novemberig találkozhatunk.

Magyarországon nem védett.