Piaci egyensúly

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Piaci egyensúly

Piaci egyensúlyról beszélünk, ha egy piacon a kereslet és a kínálat egyenlő.

Grafikusan a piaci egyensúly a keresleti és a kínálati függvény metszéspontjaként szemléltethető. A metszéspont vízszintes tengelyen vett koordinátája az egyensúlyi mennyiségnek, függőleges tengelyen vett koordinátája pedig az egyensúlyi árnak felel meg.

A mikroökonómia egyik legfontosabb megállapítása, hogy a piaccal rendelkező javak árai és keresett, illetve kínált mennyiségei különböző piaci mechanizmusok révén az egyensúlyi ár, illetve mennyiség felé tartanak. Ha ugyanis egy jószág kínálata magasabb a keresleténél – ez a túlkínálat esete –, annak hatására a jószág eladói kénytelenek csökkenteni az árat, aminek következtében a keresett mennyiség emelkedni fog. Ha pedig a kereslet magasabb a kínálatnál – amit túlkeresletnek hívunk –, az eladók növelhetik az árat, a kereslet pedig csökken. Fontos megállapítás az is, hogy ha egy piacon kialakult az egyensúly, attól a piacot csak külső tényezők (vevői igények, adók, költségek stb.) változásai „téríthetik el”.

Persze mindezek a folyamatok csak akkor zajlanak le, ha a piac jellemzői ezt lehetővé teszik. Például a piacon forgalmazott jószág egységeinek homogéneknek (minőségileg nem megkülönböztethetőknek) kell lenniük. Ha ez a feltétel nem teljesül, már egyáltalán nem biztos, hogy a piacon egyetlen, egyensúlyi ár alakul ki.

A piaci egyensúly kialakulását és annak mechanizmusait már Adam Smith vizsgálta. Az egyensúly matematikai modellje Alfred Marshalltól származik – az ábrán látható, keresleti és kínálati függvényből álló „alakzatot” máig Marshall-keresztnek hívják.

Általános egyensúlyról akkor beszélhetünk, ha a gazdaságban minden piacon egyensúly alakult ki. Az általános egyensúlyelmélet kidolgozása Léon Walras nevéhez fűződik. Walras törvénye kimondja, hogy ha egy kivételével minden piac egyensúlyban van, akkor meghatározott feltételek mellett ez az utolsó piac is egyensúlyba fog kerülni.