Magyar Tanító
Csehszlovákiai magyar érdekvédelmi, pedagógiai és módszertani lap volt. A Szlovenszkói Általános Magyar Tanítóegyesület hivatalos lapja, amely kéthetente jelent meg 1921–1937 között Komáromban.
A lap rendszeresen tájékoztatott a tanítóságot érintő hivatalos intézkedésekről, az első években a nosztrifikációs vizsgákról, a tantervekről és tankönyvekről. Nagy számban jelentek meg benne módszertani írások is. Népszerűsítette az 1926-ban elhatározott pozsonyi Magyar Tanítók Háza megépítését, melynek 1934-ben volt az alapkőletétele és 1935-ben a felavatása.[1]
1939-1941 között kiadását Felvidéki Magyar Tanító néven újították fel.
Szerkesztői voltak Jezo Márton, Banai Tóth Pál és Boross Béla.
Irodalom
- Boros Béla 2005: Magyar tanító a Kárpátok alatt (szerk. Pukkai László)
Források
- ↑ A Hegyiliget melletti Hroboň utca 11-ben.