Magasnyomtatás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A magasnyomtatás olyan grafikai eljárás, melynél a nyomódúc felületéből azok a részek emelkednek ki, amelyek a lenyomat rajzát adják, ill. a festékezés és a nyomtatás után a festéket a papírra viszik át. A fehérnek szánt részeket mechanikus (vésés, metszés, kaparás) vagy kémiai (maratás, olvasztás) eljárásokkal távolítják el.

Módszere[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magasnyomású dúcok festékezésére sűrű, kemény, olajos nyomdafestéket (korom, lenolaj keveréke) vagy rizskeményítővel elkevert vízfestéket használnak. A nyomdafestéket festékezőkövön gumihengerrel széthengerelik, majd a dúcra bőrtamponnal vagy kemény gumihengerrel egyenletesen viszik fel. A festékezőhengerek felületének síkjában elhelyezkedő, kiemelkedő részeket a festékezőhengerek lefestékezik, majd a nyomóhenger a papírt a nyomóformához szorítja, és átveszi a festéket. A lenyomatoknál a festék laposan nyomódik a papírra, amelynek a hátoldalán enyhe lenyomat jön létre.

Az egyik legősibb nyomtatási eljárás, melynek technikáját az i. e. időkben is használták, legelőször a távol-keleti civilizációkban.

Magasnyomású technikák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szenteczki Csaba: A nyomtatott grafika története és technikái
  • Sárközi Róbert: Grafikai technikák
  • Zala Tibor: A grafika története