Linac 2

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Tudor987 (vitalap | szerkesztései) 2018. július 21., 17:24-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól.

A Linac 2 a CERN ma is működő lineáris gyorsítója. 1978. szeptember 6-án szolgáltatott először 50 MeV-es protonokat. A tervek szerint 20172018-ban a Linac 4 lép majd a helyére.[1]

Felépítése

Az 1970-es években a tervezett PSB bemenő igényeinek elérését az 1950-es évek óta működő Linac 1 a fejlesztések ellenére sem tudta kielégíteni, ezért 1973-ban elhatározták egy új lineáris gyorsító, a Linac 2 megtervezését, amely egy három Alvarez-tartályból álló driftcsöves gyorsító.[2] amely egy három Alvarez-tartályból álló driftcsöves gyorsító. A driftcsövekben kvadrupól gondoskodik a fókuszálásról. 1978. szeptember 6-án hozott létre először 50 MeV-es protonnyalábot. 1 hónap alatt sikerült a nyaláb intenzitását megnövelni, majd október 6-án adott át tesztüzemmódban először a PSB-nek protonokat.[3]

A protonforrás egy 300 mA-es áramot leadni képes duoplazmatron, amelynek a protonjait kezdetben egy 750 kV-os kaszkádgyorsítóval gyorsították, később ezt kicserélték egy 750 keV-es rádiófrekvenciás kvadrupólra.[3]

Alkalmazása

1979-től 50 MeV-es protonokat szolgáltat a PSB-nek 150 mA áramerősséggel, s azon keresztül az ISOLDE, az Antiprotonlassító és az LHC ellátásáról is gondoskodik.[3]

Jegyzetek

Források