Kun Béla (jogász, 1874–1950)
| Kun Béla | |
 | |
| Született | 1874. november 8. Monostorpályi |
| Elhunyt | 1950. június 13. (75 évesen) Budapest |
| Állampolgársága | magyar |
| Foglalkozása |
|
| Tisztsége | a magyar főrendiház tagja (1927–1931) |
| Halál oka | gyomorrák |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Kun Béla témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Kun Béla (Monostorpályi, 1874. november 8. – Budapest, 1950. június 13.)[1] jogász, egyetemi tanár.
Életútja
Kun László és Szabó Terézia fia. A budapesti egyetemen hallgatta a jogot, később a kolozsvári egyetemen szerezte meg a magántanári képesítést. 1897-től máramarosszigeti, 1905-től debreceni jogakadémiai tanár volt, 1914 és 1944 között pedig a debreceni egyetem nyilvános rendes tanára az egyházjogi tanszéken. 1930–31-ben az egyetem rektoraként működött. 1927 és 1931 között felsőházi tag, 1929-ben megválasztották a törvényhatósági bizottság örökös tagjává. Halálát áttételes gyomorrák okozta. Felesége Szabó Mária volt.
Fontosabb művei
- Bevezetés a jog és államtudományokba (Pozsony, 1902)
- Magyar református egyházalkotmány (Debrecen, 1908)
- Az egyházjogtudomány irodalmának története (1919)
- Tisza István és a református egyház (Bp., 1928)
- Református egyházalkotmány (1932)
Jegyzetek
- ↑ Halálesete bejegyezve a Bp. XIV. ker. állami halotti akv. 708/1950. folyószáma alatt.
Források
- Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967.
