Kalapács (együttes)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen 2a02:2f08:ec02:2b00:1836:6fa0:bdc2:bac3 (vitalap) 2020. november 8., 20:16-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (→‎Történet)
Kalapács
Információk
Eredet Magyarország, Budapest
Aktív évek2000–napjainkig
MűfajHeavy metal
KiadóHammer Records
Kapcsolódó előadókPokolgép, Omen, Sámán
Tagok

A Kalapács weboldala
SablonWikidataSegítség

A Kalapács egy magyar heavy metal zenekar, melyet Kalapács József (ex-Pokolgép, Omen) énekes alapított egykori Sámán-tagok közreműködésével.

Történet

Miután Kalapács József Paksi Endrével és az Ossian két tagjával elkészítette a korai Pokolgép-dalokat feldolgozó Az első merénylet című albumot, a koncertezéshez új zenekart kellett összeállítania. Ebből a formációból lett a Kalapács zenekar, amely első saját szerzeményekből álló albumát 2002-ben készítette el Ösztön címmel. Azóta újabb nyolc nagylemezt készítettek. 2012-es Poklok és mennyek között című albummal kezdődően minden stúdiólemezük a Mahasz lista első helyén nyitott a megjelenése hetében. A 2018-ban megjelent Örökfekete című album a zenekar első aranylemeze lett. 2020 novemberében az együttes 20 éves jubileuma alkalmából két kiadvány is megjelent: az új sorlemez a Világvégre címet kapta, emellett megjelent egy Kikalapált dalok című dupla feldolgozás lemez, amelyen olyan előadók, pályatársak dolgoztak fel dalokat mint az Ossian, a Road, az Omen, a Tales of Evening, az Akela, a Moby Dick, a Dalriada, a Down For Whatever, a Rotor, vagy éppen a Balkán Fanatik.

Tagok

Diszkográfia

Források

Külső hivatkozások