Informatikai és Hírközlési Minisztérium

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Informatikai és hírközlési miniszter szócikkből átirányítva)

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (rövidítése: IHM) a Harmadik Magyar Köztársaság egyik minisztériuma volt. Élén Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter állt.

Székhelye[szerkesztés]

A minisztérium székhelye Budapesten, a Dob utca 75–81.-ben volt.[1]

Története[szerkesztés]

2002-ben alakult a Medgyessy-kormány egyik minisztériumaként.[2] A miniszterjelölt, majd a miniszter Kovács Kálmán, az SZDSZ parlamenti képviselője lett. [3]

2003-ban a minisztérium egyik vezetője elmondta, hogy a minisztériumnak nem az a feladata, hogy az információs társadalmat építse, hanem az, hogy a verseny feltételeit kialakítsa; ahol pedig a verseny torzul, ott beavatkozzon. A minisztérium csökkenteni szeretné a digitális megosztottságot, ezért feladatul tűzte ki a fogyatékosok illetve idősek támogatását, valamint a Nemzeti Digitális Adattárral a magyar kultúra határon túli terjesztése.[4]

A minisztérium megszüntetésének gondolata már 2004-ben felmerült.[5]

Végül az IHM megszüntetéséről szóló törvényt 2006. május 30-án fogadta el az Országgyűlés, amelynek értelmében „a közigazgatási informatikai feladatok ellátása a Miniszterelnöki Hivatalhoz, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium minden más feladatának ellátása pedig a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumhoz került”. A törvény június 9-én lépett hatályba.[6][1]

Feladat- és hatásköre[szerkesztés]

Az IHM feladat- és hatáskörét a Kormány a tudásalapú információs társadalom fejlődése érdekében a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2002. évi XI. törvény, továbbá a hírközlésről szóló 2001. évi XL. törvény alapján a 141/2002. (VI. 28.) Korm. rendelettel állapította meg.[7]

Hivatalos lapja[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium honlapja. Informatikai és Hírközlési Minisztérium. [2006. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. február 20.)
  2. 2002. évi XI. törvény a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról, 1. §
  3. https://index.hu/tech/net/infomin0516/
  4. https://index.hu/tech/net/mancs1008/
  5. https://www.hwsw.hu/hirek/26400/megszunhet-az-informatikai-miniszterium.html
  6. 2006. évi LV. törvény A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról, 1. §
  7. http://www.parlament.hu/irom37/11020/fejezetek/25.pdf

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

  • Jog Jogportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap