Ifj. Járóka Sándor
|
|
Ez a szócikk nem tünteti fel a forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Önmagában ez nem minősíti a szócikk tartalmát: az is lehet, hogy minden állítása pontos. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! |
Ifj. Járóka Sándor (Budapest, 1954. szeptember 30. – Budapest, 2007. szeptember 18.) hegedűművész, prímás, zeneszerző, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetettje.
Életpályája [szerkesztés]
Első hegedűjét 4 évesen kapta, 6 éves korától már édesapja, id. Járóka Sándor zenekarában játszott. Zenei tanulmányait a Kígyósi zeneiskolában, majd hat évig az OSZK Stúdióban, Égerland István zenetanárnál folytatta, a Rajkó zenekarnak is növendéke volt. 16 évesen édesapjával olaszországi, majd 1971-ben amerikai koncertkörúton vett részt, hazaérve saját zenekart alakított.
A 100 Tagú Cigányzenekar művészeti vezetője 1995 és 1996 között.
2003. augusztus 20-án Mádl Ferenc köztársasági elnöktől vette át a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést.
2004. február 27-étől oxigénhiánytól fellépő trombózis miatt kómába esett, melyből már nem ébredt fel, 2007. szeptember 18-án hunyt el. A rákoskeresztúri új köztemetőben, édesapja, Járóka Sándor, id. mellett helyezték örök nyugalomra.

