Gasolin'

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Gasolin' egy koppenhágai dán rockzenekar, melyet Kim Larsen, Franz Beckerlee és Wili Jønsson alapított 1969-ben.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Első dobosuk Bjørn Uglebjerg volt, akinek helyére 1971-ben Søren Berlev került, ezután a felállás változatlan maradt.

1970-ben jelent meg az első kislemezük a Silky Sally amit a Child of Institution és a Johnny The Jackpot követett. Ezek mind angol nyelven lettek felvéve, viszont az első albumuk már dánul jelent meg ugyanis anyanyelvükön jobban ki tudták fejezni magukat.

1972-től 1978-ig ők voltak a legnépszerűbb dán rockzenekar, sokszor említették őket a dán Beatles-ként. A Gasolin' is pályája csúcsán oszlott fel, éppúgy mint a Beatles; az okok a külföldi piacra való sikertelen betörési kísérlet és személyes nézeteltérések voltak.

Kim Larsen ezután szólókarreirbe kezdett, majd másik együtteshez csatlakozott, akárcsak Wili Jønsson és Søren Berlev. Franz Beckerlee művészként dolgozik.

2006-ban a Gasolin' 4-ever című dokumentumfilm, melyet Anders Østergaard rendezett, a legsikeresebb dán dokumentumfilm lett. Ezt leszámítva a csapat soha nem állt össze újból.

Tagok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lemezeik[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagylemezek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kislemezek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • "Silky Sally" / "I've Got to Find The Loser" (1970 - Spectator Records)
  • "Child of Institution" / "The Escape and W.J." (1970 - Sonet)
  • "Johnny The Jackpot" / "Get in Touch with Tomorrow" (1971 - CBS)
  • "Holy Jean" / "Lady Rain" (1973 - CBS)
  • "Fed lykke til alle" / "I Love You Baby and Truckdriver Blues" (1973 - CBS)
  • "Hva' gør vi nu, lille du" / "Keep on Knockin' " (1976 - CBS)
  • "Endelig jul igen" / "Get On The Train" (1977 - CBS)
  • "Where Do We Go Now, Mon Ami" / "Killin' Time" (1978 - CBS)
  • "Uh-Lu-La-Lu" / "Killin' Time" (1978 - CBS)
  • "Bob-Shi-Bam (Live)" / "Girl You Got Me Lonely" (Live) (csak 12 hüvelykes kék vinyl) (1978 - CBS)
  • "Dejlig er jorden" / "Endelig jul igen" (1979 - CBS)

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]