Budapest rendvédelmének története

Budapest rendvédelmének története a Budapest fővárosi rendőrség történelmét, illetve a megalakulását megelőző időszak, illetőleg a budai, az óbudai és a pesti rendőrség történetét foglalja magában.

Központosítási törekvések

Az osztrák központosítási elképzelések jelei már előbukkantak Mária Terézia uralkodásának derekén, de különösen 1765 őszétől, amikor II. József társuralkodóvá vált. Az első állami rendőrség Magyarországon a jozefinizmus rendőrsége volt, alapvetően titkosrendőrségi tevékenységgel. Pest és Buda rendőri szempontból egyaránt központi településnek számított mind a felvilágosult abszolutizmusban, mind a neoabszolutizmus időszakában.

A fővárosi rendőrség államosítása a magyar központosítási törekvések eredményes megvalósításának a szülötte. Az első, ideiglenes államosítási kísérlet az 1848/1849-es szabadságharc idejére esett, Buda, Pest és Óbuda egyesítésével egyidejűleg, azonban a tényleges végrehajtásra már nem volt lehetőség.

Államosítás, vitatott időponttal

A fővárosi rendőrség államosítása a magyar rendőrség fejlődésének egyik legjelentősebb jelzőköveként, szervesen illeszkedett a közigazgatás átszervezési – hosszan tartó reform – folyamatába. A végrehajtás időpontja vitatott, mivel az államosítás kimondását nyolc évvel később követte a szervezetről szóló törvényi szabályozás. Az álláspontok többsége az 1873-as esztendőt erősíti.

„A rendőrségnek mostani modern szervezete is oly régi már, hogy megünnepelhetik újjáalkotásának huszonötödik évfordulóját. 1881-ben hozták azt a törvénycikket, amelynek alapján Székesfővárosi Magyar Királyi Államrendőrség lett a budapesti rendőrségből.” Tisza Miksa csak érintette a kérdést; „Budapest rohamos fejlődése maga után vonta, hogy az 1872. évi XXXVI. törvénycikk a budapesti rendőrség államosítását mondja ki s az állam ennek alapján a fővárosi rendőrséget 1873. december 15-én vette át saját kezelésébe.” Borbély Zoltán és Kapy Rezső megfogalmazása szerint „Hatvan évvel ezelőtt történt meg a rendőrségnek az 1872. törvényben ígért végleges rendezése. Az 1881. XXI. törvénycikk a Budapest-fővárosi rendőrségről, ugyanis 1881. április 12-én került kihirdetésre az országgyűlés mindkét házában és július 1-jén lépett hatályba. Ezzel a törvénnyel lett igazán államrendőrség az állami kezelésbe vett fővárosi rendőrség.” Kopasz Gábor a korábbi időpontot említi fel; „…a székesfővárosi rendőrséget még 1873-ban államosították, miután az 1872: XXXVI. tc. kimondta a budapesti fővárosi rendőrség államosítását.” „De legjobban bizonyítja, hogy a budapesti állami rendőrség történeténél nem az 1881-es, hanem az 1873-as dátumot kell figyelembe venni, magának a rendőrségnek a felfogása, amikor, most huszonöt esztendeje, 1898-ban ünnepélyes és nyilvános formák között ülte meg a budapesti állami rendőrség negyedszázados jubileumát. 1898. december 15-én, a tényleges állami kezelésbevétel napjának fordulóján, a rendőrtestület vezető tisztviselői megjelentek Rudnay Béla főkapitány előtt és szép beszédben üdvözölték őt a negyedszázados évforduló alkalmából. Rudnay meleg hangú, tartalmas oratióban válaszolt, megemlékezvén az elődökről, mindazokról, akik az elmúlt 25 év alatt munkájukkal előmozdították a rendőrség fejlődését és az alapokat lerakták. Az akkori jubiláris ünnepségek emlékét hirdetik a főkapitányi fogadóteremben a volt főkapitányok arcképei, melyeket ebből az alkalomból festett meg az akkori rendőrség…”

Az 1872:XXXVI. tc.

Az 1872. évi XXXVI. törvénycikk olyan karácsonyi ajándékot adott Magyarországnak, ami kiteljesedett csírája lett annak a gyöngyfüzérnek, amelyik a Duna partjai mentén felsorakozva, összekapcsolódva, a világ legszebb fővárosává vált.

Az 1. §. szerint, Buda és Pest szabad királyi fővárosok, valamint Óbuda mezőváros és Margitsziget, ez utóbbiak Pest vármegyéből kikebeleztetvén, Buda-Pest főváros név alatt egy törvényhatósággá egyesítettnek.

A rendőrségre a 20. és a 21. szakasz vonatkozott. Ezek rendelkezései kimondták a fővárosi rendőrség államosítását, változatlanul hagyva a törvényhatósági szabályalkotási jogot, a helyrendőri ügyekben. Rögzítette, ha a főváros egyesítéséig a rendőrségi törvény nem születik meg, a testület közvetlenül a belügyminiszter hatósága alá kerül.

A törvényalkotás vitája során egyetértés volt abban, hogy a rendőrség működése elégtelen és a kor követelményeinek megfelelő testületet kell szervezni. A végrehajtás egy éve alatt, számos tárgyalás folyt az érintettek között. Az átadást, végül a belügyminiszter 1873. december 8-án kelt sürgető leirata gyorsította meg. A főváros törvényhatósága 2 nap múlva döntött arról, hogy Pest városa után havi 27 000, Buda után havi 4 000, Óbuda után havi 530 forintot térít meg a kincstárnak, figyelemmel az előző évi költségekre. Ünnepélyesen kimondták a városi rendőrségek átadását, ami december 15-én fejeződött be. Az átvételt Jekelfalussy Lajos miniszteri biztos vezette.

Az állami kezelésbe vett rendőrség vezetőjévé a belügyminiszter Thaisz Eleket nevezte ki.

Az 1881:XXI. tc.

A fővárosi rendőrséggel kapcsolatos központosítási törekvés következő hullámát, a szervezési törvény – 1881. évi XXI. törvénycikk – jelentette. A törvény elfogadását megelőző parlamenti vitában megállapították, hogy a rendőrség ideiglenes és átmeneti állapota sürgős rendezést követel. Jobb, ha a fővárosnak törvény által szervezett rendőrsége van – még, ha hiányokkal is –, mint amikor minden szabályozást nélkülöz.

A nagy jelentőséggel bíró törvényt az április 11-ei szentesítést követően, április 12-én hirdették ki az országgyűlés mindkét házában. A 62. §. szerint, hatályba lépett 1881. július 1-jén.

A törvény rendelkezései szerint:Budapesten „fővárosi rendőrség” elnevezés alatt, egységes szervezettel rendőrség állíttatik fel, melyet saját közegei által az állam kezel, - melynek működési köre az 1872. évi XXXVI. törvénycikk alapján megalakult főváros összes bel- és külterületére terjed ki.

A fővárosi rendőrség feladata: működési területén a személy- és vagyon-biztonságot megóvni, a békét és közrendet fenntartani, a büntetőtörvények, a rendeletek és szabályrendeletek megszegését, a véletlenségből vagy bármily természetű mulasztásból eredhető veszélyeket és károkat lehetőleg megakadályozni, a megzavart rendet és békét helyreállítani, az ezek ellen vétőket kipuhatolni és megfenyítés végett az illetékes bíróságnak vagy hatóságnak feljelenteni, illetőleg átadni, általában a figyelő, megelőző és felfedező rendőrség feladatait a jelen törvény keretén belül teljesíteni.

Működésében a fővárosi rendőrség szolgálatra kész pártatlan eréllyel és emberszerető kímélettel köteles eljárni.

A fővárosi rendőrség közvetlenül a belügyminiszter alatt áll.

A fővárosi rendőri működés jogalapját képezik:

• a.) a törvény;
• b.) az egyes minisztériumok által kiadott rendeletek;
• c.) a fővárosi törvényhatóságnak a belügyminiszter által jóváhagyott és általa a rendőrségnek kiadott szabályrendeletei.

A II. fejezet a fővárosi rendőrség szervezetét szabályozza. Ennek alapján gyakran nevezték a törvényt az államosított rendőrség szervezeti törvényének. Előírásai nem egy helyen rendkívüli szigorúságot tartalmazóak.

A fővárosi rendőrség a központi hivatalból (főkapitányság), s a fővárosi közigazgatási kerületeinek figyelembe vételével megfelelő számú rendőri kerületekből (kerületi kapitányságok) s esetleg rendőri kiküldöttségekből (expositura) áll. A főváros területén átfolyó Duna, esetleg külön rendőri kerületet képezhet.

A fővárosi rendőrség élén a főkapitány áll.

A fővárosi rendőrség polgári intézmény, melynek őrségi személyzete azonban belszervezetében szigorú katonai fegyelmi szabályok alatt áll. Működésében e személyzet a feljebbvalóktól nyert utasítások alapján közvetlen eljárásra jogosítva nincs, nemcsak a törvény, rendelet vagy szabályrendelet ellen elkövetett minden sértést, hanem általában tapasztalt szabályellenességet, hiányt vagy fogyatkozást, is, az illetékes hatóság értesítése végett, közvetlen feljebbvalójának azonnal feljelenteni tartozik.

A kiegyezés után, még mindig göröngyös úton haladó, de rohamos fejlődése a magyar fővárosnak (fővárosoknak) igényelte a rendőrség előrelépését is. Az államosítás – a testület minden nehézsége mellett – a modern rendőrség magvát vetette el, ami nagyon hamar szárba szökkent, megalapozva azt az eredményességet, amelyre méltán lehetett büszke a testület minden tagja. Az egyre hatékonyabban működő budapesti rendőrség már az 1880-as évek elején kiállta a nemzetközi összehasonlítás próbáját, bár még erős és jogos igény volt a folyamatos modernizálás, a szervezet, a felszerelés és az állomány tekintetében egyaránt.

Megjelenítés a közönség felé

Az államosított fővárosi rendőrségről adott közre írásokat a Rendészeti Közlöny, és a Rendőri Lapok, ami az 1907/5. számtól Közbiztonság címmel került kiadásra.

Az első szakkönyv Tisza Miksa tollából származik. A „Magyarország rendőrségének története” címet viselő könyv 1913-ban Iglón, majd bővített kiadásban 1925-ben Pécsett jelent meg. Az egykori poprádi, majd szepesváraljai rendőrkapitány 1903-ban kezdte meg a feldolgozó munkához szükséges adatok, információk beszerzését. Esetében a kritika nem kerülte el a megírt művet, az alkalmazott módszereket és érintette tudományos felkészültségét is. Mentsége legyen, hogy szinte minden későbbi szerző hivatkozik rá, még bírálói is.

Dorning Henrik több rendőri beosztásban – budapesti főkapitány-helyettes, országos szaktanulmányi felügyelő –, előadásaiban és írásaiban többször foglalkozott a rendőrség intézményének fejlődésével is.

1910-től több alkalommal megjelent a „Közbiztonság almanachja”, a Magyar Rendőrtisztviselők Országos Egyesülete hivatalos lapjának, a Közbiztonságnak a gondozásában. E kiadványok hasznos tartalommal bírtak és bírnak, a kor és az utókor érdeklődő közönsége számára egyaránt.

Baksa János m. kir. államrendőrségi főtanácsos „A Rend” című folyóirat felelős szerkesztője, 1923-ban állította össze azt a „Rendőrségi almanach”-ot, amelyben főként a fővárosi állami rendőrség ötvenéves (1873-1923) történetét írták meg. A hat részből álló munka szerzői Baksa János és Vécsey Leo a „Magyarország” rendőri rovatvezetője. A vidéki rendőrség államosításáról Dorning Henrik készített 40 oldalas tanulmányt. A szépirodalmi részben Tábori Kornél és Rákosi Jenő emlékeztek meg régi pesti főkapitányokról.

1926-ban került a közönség elé „A 40 éves budapesti detektívtestület jubiláris albuma”, Vécsey Leo szerkesztésében. A testület történetén túl 25 detektívnovella, és detektívfőnökök által írt érdekességek láttak napvilágot, e visszapillantó kötetben.

Az ötvenéves Rendőri Sajtóirodának állított emléket, a Budapesti Napilapok Rendőri Rovatvezetőinek Szindikátusa „50 éves jubileumi évkönyve”. A sajtóiroda története mellett, e kiadványban is jutott hely a rendőrségi tudósítók novelláinak.

1942-ben jelent meg az addigi legátfogóbb feldolgozás „A 60 éves magyar rendőrség 1881-1941” címmel. Borbély Zoltán (Nemzeti Újság) és Kapy Rezső (Új Nemzedék) szerkesztéséhez, 16 újságíró adta segítségül szakmai tehetségét. A 600 oldalas könyv elején jelezték a szerzők a korábbi kitűnő munkák felhasználását, utaltak a rendelkezésre álló évi jelentések tartalmára és Vécsey azon fáradozására, amellyel „régi rendőrfőtisztek és tudós rendőrtisztviselők” elbeszéléseiből nyert – a feledéstől ily módon megmentve – ismereteket gyűjtötte.

A világháborúk között az 1921-ben napilapként indult, majd heti folyóirattá alakult REND, 1926-tól a RENDŐR – öt éven keresztül – és a havi 2 alkalommal megjelenő MAGYAR DETEKTÍV is közölt a fővárosi rendőrség történetével foglalkozó értékes írásokat. A harmincas évek közepétől a MAGYAR RENDŐR – mint a „Magyar Detektív” jogutóda – adott helyet a napi szakmai irodalom mellett, a testület múltjával foglalkozó tanulmányoknak, előadás szövegeknek, cikkeknek. A szerzők többsége a már említettek – Baksa, Dorning, Tábori, Vécsey – közül került ki.

Feldolgozások 1945 után

1945 után a rendőrség maga is, de története különösen ritkán látott vendég volt a tollforgatók asztalán. A felsorolt műveket többnyire azért vették kézbe, hogy könyvtárak zárolt polcaira helyezzék, vagy – ami sokkal rosszabb – a zúzdák enyészetébe szállítsák. Az akkori jelen kutatása is inkább tiltást kapott, a jogi irodalom pedig egyszerűen elfeledkezett a rendőrség fejlődés-történetéről. A megjelent írások, dokumentum-gyűjtemények jobbára a politikai rendőrség tevékenységéről szóltak, illetőleg kicsengtek belőlük az aktuális politikai elvárások.

„Rendőrség, csendőrség, VKF 2.” címmel 1971-ben jelent meg Hollós Ervin kötete. A Budapesti Rendőr-főkapitányság 25 évéről 1970-ben készítettek egy összeállítást, a fővárosi rendőrség 2.világháború utáni történéseiből.

Az 1980-as évek egyre inkább meghozták a szakmatörténeti érdeklődést. A testület „kíváncsi” tagjai úgy vélték, jó tudni milyenek voltak az elődök, mikor jöttek létre a különböző szervek, hogyan fejlődtek, vannak-e hasznosítható tapasztalatok.

1984-ben Katona Géza a jogtudományok doktora – hosszú ideig rendőri vezető – tollából született egy színvonalas tanulmány a BM Könyvkiadónál. Szintén a BM Könyvkiadó tett közzé Szilvási Ferenc évszázados visszatekintéséből táplálkozó krónikákat.

A rendszerváltás hajnalán ébredeztek azok a publikációk, amelyek közelebb vittek a rendőrség múltjához. A könyvtárak szabad polcaira kikerültek a megmaradt kötetek, kutathatóvá váltak a levéltárak, irattárak vonatkozó anyagai, az antikváriumok kínálatában pedig megjelentek olyan munkák, amelyek az érdeklődők vérét ugyancsak megpezsdítették.

A nyolcvanas-kilencvenes évtized fordulóján megalakult a Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság, melynek tagjai rendszeresen szerveznek tudományos üléseket és tesznek közzé igényes – a témát körbejáró és magas színvonalon bemutató – írásokat. A társaság és a Rendőrtiszti Főiskola együttműködésének egyik eredménye, a Parádi József főszerkesztői tevékenysége mellett további tíz érdemes szerző munkálkodásával, az 1994-ben megalkotott – s már több kiadást megért – könyv a magyar rendvédelem történetéről.

A társaság, elsősorban rendőrségtörténettel foglalkozó, egyik kutatója Ernyes Mihály több alkalommal is feldolgozta a fővárosi rendőrség egyes részterületeit. A magyar rendőrség történetét átfogó művének első kötetében szintén foglalkozott a témakörrel. Az oktatás területén végzett munkássága kapcsán is érintette a fővárosi rendőrség szervezetét, történéseit. A 2.világháború utáni időszakot érintő kutatásai során részben feltárta a fővárosi rendőrség állományának viselkedését az 1956-os forradalom és szabadságharc idején.

Bodrácska János főkapitány szorgalmazására az 1990-es évek közepén, Kollár Nóra szerkesztésében, látott napvilágot a fővárosi rendőrség történetét 1914-jg, kellő alapossággal, részletesen feldolgozó, számtalan illusztrációval bemutató kiadvány. A szerzőknek a témakörbe tartozó több írása is megjelent. Horváth J. András a pesti főkapitány jogállásáról készített tanulmányt. Sas Ferenc a közelmúltban két alkalommal, egyszer Rácz Lajossal, egy alkalommal pedig a Rendészettudományi Társaság felkérésére, feldolgozta a fővárosi rendőrség 1914 utáni történetét, de az írások teljességben történő közzétételére még nem került sor.