Babaúszás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen InternetArchiveBot (vitalap | szerkesztései) 2021. január 27., 13:37-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (1 forrás archiválása és 0 megjelölése halott linkként.) #IABot (v2.0.8)
Úszni tanított csecsemő

A babaúszás egy szülő-gyermek program, mely elősegíti a csecsemő mozgásfejlődését és szocializációját, edzi az izmokat és légzőrendszert, és erősíti a szülővel való kapcsolatot. Az azonban tévhit, hogy a babaúszásnak köszönhetően a gyermek később könnyen megtanul úszni, vagy hogy csökken a gyermekkori vízbefúlás esélye.

A gyermekek 3 hónapos koruktól vehetnek részt a foglalkozásokon, és 3 éves korig folytathatják. A csecsemő ösztönös veleszületett reflexe (búvárreflex) gondoskodik arról, hogy a baba, ha víz alá merül, visszatartja a lélegzetét és nem nyel vizet. A búvárreflex 6-7 hónapos korban elvész, vagy átalakul tudatos levegővisszatartássá a víz alatt, függetlenül az úszásoktatástól.

Hatásai

  • Szocializációs fejlődés
  • Szülő-gyermek kapcsolat erősödése

Megfelelő gyakorlatok alkalmazásával:

  • Finommotorika fejlődése
  • Tüdőkapacitás fejlődése
  • Testtudat fejlődése
  • Koncentráció fejlődése
  • Feladattudat kialakulása
  • Egyensúly fejlődése

Története

Iskolák és módszereik

Napjainkban már rengeteg iskola/módszer és oktató közül választhatnak a babaúszásra érkező szülők; mindegyik másra helyezi a hangsúlyt a babaúszásnál. Ismert módszerek:

  1. Stoller-módszer: tudatosan felépített gyakorlatok és gyakorlat sorok alkotják, melynek középpontjában a merülés áll. Célja a vízbiztonság és vízszeretet elérése. A módszer kialakításában részt vett többek között számos gyógypedagógus, óvodapedagógus, reumatológus, gyermekorvos, pszicholóhus is.
  2. Kalovits-módszer

Források