Babaúszás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Úszni tanított csecsemő

A babaúszás egy szülő-gyermek program, mely elősegíti a csecsemő mozgásfejlődését és szocializációját, edzi az izmokat és légzőrendszert, és erősíti a szülővel való kapcsolatot. Az azonban tévhit, hogy a babaúszásnak köszönhetően a gyermek később könnyen megtanul úszni, vagy hogy csökken a gyermekkori vízbefúlás esélye.

A gyermekek 3 hónapos koruktól vehetnek részt a foglalkozásokon, és 3 éves korig folytathatják. A csecsemő ösztönös veleszületett reflexe (búvárreflex) gondoskodik arról, hogy a baba, ha víz alá merül, visszatartja a lélegzetét és nem nyel vizet. A búvárreflex 6-7 hónapos korban elvész, vagy átalakul tudatos levegővisszatartássá a víz alatt, függetlenül az úszásoktatástól.

Hatásai[szerkesztés]

  • Szocializációs fejlődés
  • Szülő-gyermek kapcsolat erősödése

Megfelelő gyakorlatok alkalmazásával:

  • Finommotorika fejlődése
  • Tüdőkapacitás fejlődése
  • Testtudat fejlődése
  • Koncentráció fejlődése
  • Feladattudat kialakulása
  • Egyensúly fejlődése

Története[szerkesztés]

Iskolák és módszereik[szerkesztés]

Napjainkban már rengeteg iskola/módszer és oktató közül választhatnak a babaúszásra érkező szülők; mindegyik másra helyezi a hangsúlyt a babaúszásnál. Ismert módszerek:

  1. Stoller-módszer: tudatosan felépített gyakorlatok és gyakorlat sorok alkotják, melynek középpontjában a merülés áll. Célja a vízbiztonság és vízszeretet elérése. A módszer kialakításában részt vett többek között számos gyógypedagógus, óvodapedagógus, reumatológus, gyermekorvos, pszichológus is.
  2. Kalovits-módszer
  3. SHD (Stilianos Hydro Development)-módszer: Stilianos Babauszoda

Források[szerkesztés]