Ugrás a tartalomhoz

Chiaroscuro

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Caravaggio: Szent Máté megvilágosodása (1602)
Rembrandt: Százforintos lap, Rembrandt az ábrázolt jelenetek főalakjaira összpontosítja a fényt

Chiaroscuro (= fény és árnyék): a fényviszonyok és hatásaik hangsúlyos ábrázolása a festészetben.

Története

[szerkesztés]

A középkori festészet még megelégedett az egységes világítással. A reneszánsz idején azonban már felfedezték az árnyék térképző és a színeket változatosabbá tevő hatását. Az árnyékot vető test fénnyel ellentétes oldalán levő sötét foltot önárnyéknak, az általa okozottat vetett árnyéknak nevezik. Az önárnyékon belül felfedezhető a szomszédos felületekről odavetődő fények és színek hatása, ezek a reflexek. A világosabb és sötétebb részek közti átmenetet félárnyéknak nevezik, ennek finomabb megoldása a sfumato. A reneszánsz festészet, majd a barokk festészet is gyakran felhasználta a sötét árnyékok és a világos, esetleg ragyogó foltok együttes alkalmazásából adódó drámai hatásokat, a chiaroscurót, illetve franciásan clair-obscurt. A chiaroscuro első legnagyobb mesterei Leonardo da Vinci, Caravaggio, Georges de La Tour és Rembrandt voltak. Caravaggio képein a fény és árnyék éles ellentéte drámai hatású, Rembrandt az ábrázolt jelenetek főalakjaira összpontosítja a fényt.

Források

[szerkesztés]
  • Művészeti kislexikon. Szerk. Végh János. Corvina Kiadó, Budapest, 2006. fény és árnyék 68. o. ISBN 963-13-5534-9

További információk

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]