Chiaroscuro

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Caravaggio: Szent Máté megvilágosodása (1602)

Chiaroscuro (=fény és árnyék): a fényviszonyok és hatásaik ábrázolása a festészetben.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A középkori festészet megelégedett az egységes világítással. A reneszánsz idején azonban már felfedezték az árnyék térképző és a színeket változatosabbá tevő hatását. Az árnyékot vető test fénnyel ellentétes oldalán levő sötét foltot önárnyéknak, az általa okozottat vetett árnyéknak nevezik. Az önárnyékon belül felfedezhető a szomszédos felületekről odavetődő fények és színek hatása, ezek a reflexek. A világosabb és sötétebb részek közti átmenetet félárnyéknak nevezik, ennek finomabb megoldása a sfumato. A reneszánsz festészet, majd a barokk festészet is gyakran felhasználta a sötét árnyékok és a világos, esetleg ragyogó foltok együttes alkalmazásából adódó drámai hatásokat, a chiaroscurót, illetve franciásan clair-obscurt. A chiaroscuro első legnagyobb mesterei Leonardo da Vinci, Caravaggio, Georges de La Tour és Rembrandt voltak. Caravaggio képein a fény és árnyék éles ellentéte drámai hatású, Rembrandt az ábrázolt jelenetek főalakjaira összpontosítja a fényt.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Chiaroscuro témájú médiaállományokat.
  • Művészeti kislexikon. Szerk. Végh János. Budapest : Corvina Kiadó, 2006. fény és árnyék lásd 68. p. ISBN 963-13-5534-9

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]