Zsidó háború

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
„A zsidó háború” átirányít ide. Iosephus Flavius könyvét lásd itt: A zsidó háború.

A zsidó háború 66-tól 70-ig tartó Júdea ellen vezetett római hadjárat, mely Jeruzsálem pusztulását és a zsidók teljes szétszóródását eredményezte.

Előzmények[szerkesztés]

I. Heródes Agrippa zsidó király halála után (44) Júdea ismét római provincia lett, élén újra helytartók álltak. Zendülések követték egymást, a Zélóták kifosztották azokat, akik a római uralommal rokonszenveztek. A zendülések a vélt és valódi, vallási és adófizetési sérelmek következtében Galileában, Júdeában és Szamariában is mindennaposak voltak. Antonius Felix igyekezett békét teremteni, ugyanakkor a már számottevő messiásvárók vallási mozgalmát igyekezett elfojtani. Súlyos belső, társadalmi ellentétek is közrejátszottak, a parasztságot a végsőig kihasználták, emelkedett a nincstelenek száma, ugyanakkor nőtt a papi hatalom.

46-ban leváltották Felix helytartót, helyére Portius Festus került. Az ő idején Caesareában robbant ki egy általános felkelés, Caesarea ugyanis a római közigazgatásban fontos szerepet töltött be. A görögök a zsidók vallásával szemben sértő módon viselkedtek, ez tettlegességre vezetett. A zavargások Jeruzsálemre is átterjedtek, mikor Gessius Florus helytartó 17 talentumot kizsarolt a templom kincseiből, és az emiatt háborgó népet terrorral akarta elcsitítani. Cestuis Gallus és II. Agrippa békéltető kísérletei sem hoztak sikert. A nem zsidók által felajánlott, a császárnak szóló áldozatot a templom nem fogadta el a nép nyomására, hiába akarták ezt a főpapok és farizeusok. A császárért bemutatandó áldozat visszautasítása már hadüzenetnek számított.

A háború[szerkesztés]

A zelóták és a hozzájuk csatlakozó esszénusok a békepártiakat elhallgattatták, és súlyos veszteségek árán kiverték Gallus seregeit is 66-ban. Néró utasítására Vespasianus 67 tavaszán 3 légió és segédcsapatok élén megtorló hadjáratba kezdett, elsőként Galileát foglalta el. Galileát könnyen meghódíthatta az ottani egységes vezetés hiánya miatt, illetve a jeruzsálemi kormányzat által kijelölt Josephus Flavius alkalmatlansága miatt. Maga Josephus is fogságba esett.

Vespasianus 68 tavaszán kelt át a Jordánon, Jeruzsálem felé haladt. Néró halála és az azt követő trónviszályok miatt azonban átmenetileg leállította az előrenyomulást, mely csak 70 tavaszán, immár Titus vezetésével folytatódott. Titus 70 húsvétja után körülzárta Jeruzsálemet, a körülfogott tömeg az éhség és a fellépő járványok dacára hevesen ellenállt. Öthavi ostrom után esett el, s teljesen rommá vált, lerombolták a monumentális heródesi templomot is. A vezéreket foglyul ejtették, hogy azután 700 válogatott férfival együtt részt vegyenek Titus diadalmenetében.

A helyi ellenállás csak akkor szűnt meg végleg, mikor az I. (Nagy) Heródes idejében épült és többször is megerősített erőd, Masszáda 73-ban elesett. Masszáda elestével megszűnt az önálló zsidó állam utolsó esélye is, továbbá megszűnt a zsidó kultusz összetartó ereje.

Felhasznált források[szerkesztés]

  • Bibliai kislexikon, Kossuth Könyvkiadó, Bp, 1984.
  • Josephus Flavius: A zsidó háború

Ajánlott források[szerkesztés]