Ugrás a tartalomhoz

Vita:Monaco trónörököseinek listája

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Peadar 9 évvel ezelőtt a(z) Várományos témában

Várományos[szerkesztés]

Váromány: "általában olyan joghelyzet, amelyben valakit (a V.-ost) valamely jogosítvány ugy illet meg, hogy annak élvezetébe csak bizonyos feltétel v. időpont beálltával lép. A V. fogalmát szűkebb értelemben a hitbizományi helyettesítés (utóöröklés) és a családi hitbizományi intézményeinek körébe szokás szorítani. És pedig az előbbinél V.-osnak nevezzük az utóörököst, azt, aki egy előtte kinevezett örökös után feltételtől vagy időhatártól függően lép az örökségbe; a hitbizománynál pedig V.-osok alatt értjük mindazon (élő vagy csak születendő) személyeket, kiknek az alapítólevél értelmében a hitbizományban való utódlásra igényük van (l. Hitbizomány). V.-osoknak köznyelven a törvényes örökösöket, különösen a köteles részre jogosultakat is szokás érteni, de ennek jogi jelentősége nincs, minthogy az örökhagyó életében a prezumptiv örököst semmiféle jog nem illeti meg az örökhagyó vagyonára." (Pallas nagy lexikona: kiemelés tőlem)Peadar vita 2014. december 17., 04:49 (CET)Válasz

Tehát a trón várományosa csak a második a sorban, a trónörökös után jön, bárhogy is használják őket szinonémaként a köznyelvben, mint pl. a királyné~királynő esetében, de attól ezek még élesen elkülöníthetők és elkülönítendők egymástól. És még a szóismétlés sem lehet indok felcserélésükre. Szakkifejezések esetében pedig figyelmen kívül lehet és kell hagyni, hogy de hát szóismétlés forog fenn. Egy fogalmat csak pontosan lehet használni.Peadar vita 2014. december 17., 04:56 (CET)Válasz
Elnézést, ezután figyelek, nem voltam tisztában a szó pontos jelentésével. --Norden1990 2014. december 17., 14:58 (CET)Válasz

Semmi gond, sokan vannak így, akiknek pedig fontos lenne a pontos fogalmazás, de a Pallas cikk is kiemeli, hogy a köznyelvben gyakran felcserélhetőnek gondolják.Peadar vita 2014. december 17., 15:15 (CET)Válasz