Vita:Jakab, az Úr testvére

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Én vitába szállnék azzal, hogy "A keresztény hagyomány nem egyértelmű annak meghatározásában, hogy a testvér (adelphos illetve adelphé) közvetlen testvéri kapcsolatot vagy távolabbi rokonságot jelent ebben az esetben."

A keresztény hagyomány éppen hogy világosan vallotta, hogy Jézus "adelphosz"-ai vagy mostohatestvérek (Keleten), vagy unokatestvérek (Nyugaton). Ezzel a hagyománnyal a kereszténységen belül Helvidius egymaga szállt szembe, csatlakozva ezzel az apollarianista és ariánus eretnekekhez. A nagyon korai Jakab protoevangélium szerzője, valamint az Egyházatyák, hogy csak néhányat említsek: Hégeszipposz, Órigenész, Szent Hilariosz, Szent Athanasziosz, Aranyszájú Szent János, Nüssziai Szent Gergely, Szent Epiphaniosz, Nagy Szent Baszileiosz, Szent Jeromos, Vak Didymus, Szent I. Siricius, Szent Ambrus, Szent Ágoston, Leporius, Alexandriai Szent Cirill, Aranyszavú Szent Péter, Nagy Szent Leó, Damaszkuszi Szent János, mind vallotta, hogy Jézusnak nem voltak testvérei. A Helvedius-vita után a 16. századig senki sem vonta kétségbe ezt.


Azt is félrevezetőnek tartom, hogy: "ma az Újszövetség kutatói (köztük római katolikusok is) elképzelhetőbbnek tartják a közvetlen testvéri kapcsolatot... akár úgy, hogy Jézus mint elsőszülött után Máriának és Józsefnek születtek további gyermekei." Két okból is.

Egyrészről azt lehet római katolikusnak nevezni, aki vallja a Katolikus Egyház összes dogmáját. Ha valaki ezek közül egyet is megtagad, az eretnekségbe esik, így már nem római katolikus. Mária örökös szüzessége pedig katolikus dogma.

Másrészről... Elolvastam az ajánlott linket, amelyben a szerző csak egy római katolikus tudóst említ, aki ezt vallja. Ezért javasolnám, hogy "az Újszövetség kutatói (köztük római katolikusok is)" tagmondatot javítsuk ki "... (köztük a római katolikus J.P. Meier is)-re. Ha valaki hoz még több nevet, akkor benne vagyok abban, hogy "néhány római katolikus" szerepeljen a mondatban, bár ez még mindig szemben áll a fenti első érvvel. Valamint azt is meg lehetne említeni, hogy a Helvidius vitában protestáns tudósok (pl. Raukamp, Pelikan) Jeromosnak adtak igazat.

– deposi 2008. május 7., 22:51 (CEST)