Vita:Buccina

A buc(c)ina kinézetéről nem tudunk pontos képet alkotni. Olykor a cornu alakját, olykor pedig a lituusét követhette (Tarr: Die Trompete. Schott's Söhne, Mainz. 1984 16. p.), specifikus képi ábrázolása a másik három római kori hangszerrel (az egyenes tuba, a visszahajló végű, J betűre hasonlító lituus, és a cornu) ellentétben nem maradt fent, ezért ezen az oldalon egy G betű formáját mutató cornut ábrázolni félrevezető. Mózes öt könyvének (Tóra) latin fordítása, a Vulgata a Jerichó elestében kulcsszerepet játszó zsidó hangszer, a sófár fordításaként használta, ezért az lehetett a rómaiak által ismert, de nem használt és nem is ábrázolt barbár hangszer is. Később a vadászati ill. katonai jeladásra használható koraközépkori szarukürtök, vagy a feudális hatalmi jelképként szereplő, elefántcsontból faragott, díszes oliphant latin nyelvű megnevezésére is e szót alkalmazták. (Roland-ének) A vulgáris latinban a szó a "buisine" alakban élt tovább, és eleinte egy fémből készült, egyenes trombitát jelölt, amit a keresztes hadjáratok során megismert szaracén (arab) buq-al-nafir mintájára készítettek rézötvözetből. (Tarr: Die Trompete. 24. p.) A csőhajlítás felfedezésével (1400 k.) lehetővé vált hosszabb rézfúvós hangszerek építése. A középkori tolótrombita tánczenében betöltött, basszust szolgáltató szerepét az alta kapellében lassan átvette a harsona. Ennek visszahajlított, dupla csövű tolókája lehetővé tette minden hang megszólaltatását, míg elődjénél, a tolótrombitánál a fúvóka és befúvócső szájhoz szorítása mellett az egész hangszert tologatták, ami korlátozottabb lehetőségeket adott. A bucina-buisine-Posaune etimológiából származik Luther Bibliájának jóvátehetetlen tévedése, ti. a héber sófárt (kosszarvból készített kürtöt), az olykor következetlen görög és latin szóhasználat nyomán, német nyelvű fordításában harsonává változtatta.